Félig lehúzott rolók mellett nappali félhomály egy tetőtéri hálószobában.

A nappal és éjszaka ritmusa fontosabb, mint gondolnánk. Ha figyelmen kívül hagyjuk, és szívesen nappalt csinálunk az éjszakából, örülni fognak a rákos sejtjeink – amennyiben vannak. A tudósok nemrég megállapították, hogy a daganatos sejtek nyilvánvalóan gyorsabban növekednek, ha az érintettek éjjel nem teljes sötétségben alszanak. Még a gyógyszeres mellrákkezelés sikere is függhet az éjszakai fényviszonyoktól.

Már a félhomály is elég a rákos sejtek aktiválásához

Steven Hill és David Blask amerikai rákkutatók a New Orleans-i Tulane Egyetemen a fény, illetve a sötétség hatásait vizsgálták a rákos sejtek aktivitására. Ennek során kiderült, hogy a rákos sejtek annál gyorsabban nőnek, minél világosabb helyen alszik az érintett. Ehhez nem kell éjjel teljes megvilágításban a számítógép előtt ülni. Már az is elég, ha egy utcai lámpa a hálószobát félhomályban tartja. A daganatos sejtek már ettől motiváltnak érzik magukat, és gyorsabban nőnek, mint azoknál a betegeknél, akik teljes sötétségben alszanak.

A melatonin elaltatja a rákos sejteket

A magas melatoninérték elaltatja a melldaganat sejtjeit, mert a növekedési mechanizmusok kikapcsolva maradnak – állítja Blask a 2014. július 25-én megjelent tanulmányban. Az alvó rákos sejtek sokkal jobban leküzdhetők gyógyszeresen. Ha azonban éjjel fényben vagyunk, a természetes melatoninképződés háttérbe szorul. A mellrák sejtjei felébrednek, és a gyógyszer hatástalanná válik.

A melatonin egy hormon, amely a tobozmirigyben képződik szerotoninból. A fény gátolja a melatoninképződést. Azonban amint sötét lesz, nő a melatoninszint. A melatonin az alvás-ébrenlét ritmusáért felel, így a melatoninhiány összefüggésbe hozható az alvászavarokkal is. Már sok tanulmány utalt arra, hogy a melatoninnak daganatgátló hatása van. A szóban forgó vizsgálat úgy tűnik, alátámasztja ezt.

Az éjszakai fénytől a daganat 2,6-szor gyorsabban nő

A kutatók daganatos patkányokat osztottak 4 csoportra. Két csoport teljes sötétségben aludt, a másik két csoport enyhe félhomályban. Ezen kívül 1-1 csoport kapott rák elleni gyógyszert. Két érdekes eredményt figyeltek meg:

Először is a daganat a félhomályban alvó patkányoknál 2,6-szor gyorsabban nőtt, mint a sötétségben alvóknál. A melatoninszintjük alacsony maradt, mintha állandó nappali fényben éltek volna, jóllehet nem teljes világosságban aludtak, hanem csupán egy nagyon gyenge fénynél. Tehát már egy nagyon gyenge fényforrás is blokkolja a melatoninképződést. A hiányzó melatonin aktiválja a daganat növekedését.

Másodszor: a rák elleni gyógyszer a félhomályban alvó patkányoknál nemcsak egy kicsit, hanem teljes egészében hatástalannak bizonyult. A daganat a gyógyszer ellenére gátlástalanul nőtt tovább. Az éjszakai fény tehát a rákos sejteket immunissá teszi a gyógyszerrel szemben. Ha melatonininjekciókat kaptak ezek a patkányok, újra hatott a gyógyszer. A melatonin ezek szerint biztosítja a rákos sejtek sérülékenységét, és kikapcsolja a növekedési mechanizmusaikat.

Egészségügyi szempontból következésképp rendkívül fontos, hogy este időben menjünk az ágyba, és gondoskodjunk róla, hogy a hálószobában a lehető legsötétebb legyen.

Ehhez a cikkhez 8 hozzászólás

  1. Edit Alhbrecht

    Hallo, szerintem lehet benne sok igazság !
    Sokkal jobban alszik az ember ha le van sötétitve a háloszoba.Üdv.Edit

  2. Mi éjjel lámpafénynél (hangulatlámpa) alszunk, nagyon későn fekszünk le, férjem idős ember, az altatótól sem tud időben elaludni és sajnos halmozottan, súlyos rákos beteg. Ha ez igaz, ami a cikkben szerepel…?

  3. “A melatonin az alvási ciklust irányító hormon. Antioxidáns – ennek következtében rákellenes – hatása van.”
    “Melatonin keletkezik más szövetekben, pl. a csontvelőben is, még a vérnél is magasabb koncentrációban, de az itt előállított melatonin nem mutat mennyiségi különbséget a nappal/éjszaka változása szerint.”
    “Az előállítást a hipotalamusz vezérli a fény/sötétség változásairól kapott információ alapján. Ez az információ a retinában keletkezik a melanopszin nevű fotopigmentekben, melyek a 484 nm-es kék fényt érzékelik”

    “Az aszkorbinsav egy antioxidáns tulajdonságú szerves sav.”

    vagyis ezeket összeadva a cikk következtetése rendkívül sarkított és demagóg.

    mivel melatonint nem csak a sötétség hatására termel a szervezet, azonkívül nem általában a fényt érzékeli, csak a kék fényt, valamint nem a szobának kell sötétnek lennie, csak a retinára ne érkezzen fény, ezt általában úgy oldjuk meg, hogy becsukjuk a szemünket, és mivel a c-vitamin is antioxidáns, ezen kívül még számos antioxidáns létezik, teljesen hibás következtetés, hogy az éjszakai fénytől növekednek a rákos sejtek.

  4. akor ezekszerint a vak emberek nem lesznek daganatos betegek ?

  5. Szerintem ezeket senki nem tudja.Azt tudjuk, hogy az éjjel nappal változást a bőr felületén érzékeljük. Ha hivatalos lehetne mindenki megtenné a védekezést.A becsukott szem nem zár eléggé, vagy ez hullám áthat?
    A sötétítő függönyök teljes zárást nem biztosítanak, ha még térvilágítás is van a közelben. Sok video, elektronikai eszköz kéken világít, de ennek hullámhosszát nem ismerjük. A gyártóknak viszont ismerni kellene ezt a tulajdonságát a kék fénynek.
    Hasonló lehet vízér feletti alvás hatása.

  6. Vad Istvánné

    Ezt már többször olvastam, teljes sötétségben aludjunk!!!
    Magam sem tudom, mitévő legyek?? Azt tudom, hogy már mindent kitalálnak, hogyan akadályozzuk meg a rákos sejtek elbúrjánzását, mindent megteszek, megtennék, csak még legalább 10 évet élhetnék a daganatos betegségemmel együtt!!!
    Sajnos rosszindulatú emlőrákos beteg vagyok, egészségi állapotom, erőm, napról-napra gyengébb 58 évesen!!!! Hogyan tovább???

    • Vad Istvánné: Hogyan tovább? A gyógygombák fantasztikus gyógyító/regeneráló hatásáról érdemes lenne mielőbb tájékozódnia.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*