fbpx

A fogyókúrát támogató káposzta

Frissen préselt káposztalé citrommal, igazi fogyókúrás ital.

Magyarországon a töltött káposzta hagyományos ételnek számít. Nincs olyan magyar ember, aki legalább egyszer ne kóstolta volna meg ezt a fenséges eledelt. Amikor eszembe jut nagymamám töltött káposztája, mindig összefut a nyál a számban, és nem kérdés, hogy mivel lepjen meg, amikor meglátogatom. Olyan isteni káposztát ugyanis én sehogy sem tudok készíteni mint ő, próbálkozhatnék akár 1000 esztendeig is. Persze a fogyókúránkat a káposztának nem ez a változata fogja megtámogatni.

A káposzta őshazája a Földközi-tenger vidéke. Már az ókorban is ismerték ezt a zöldséget, de ebben az időszakban csupán gyógyításra használták, ugyanis leginkább fejfájást és vérzést csillapítottak vele. A középkorban aztán már helyett kapott a konyhákban is, hazánkban pedig a reneszánsz idején vált közkedveltté ez a zöldségfajta.

Ha egészségesen szeretnénk táplálkozni, sokféle káposztából válogathatunk. Ez a zöldség főként C-, B1-, K- és E-vitaminban gazdag. Az ásványi anyagok közül pedig a kalcium- és a vastartalma kiemelkedő. A daganatos megbetegedések ellen a zöld leveleiben található antioxidánsok védenek, míg a mustárolaj antibiotikumként hat. Káliumtartalma pedig méregtelenítő hatással bír.

A káposzta a megfizethető zöldségek közé tartozik, érdemes rendszeresen fogyasztani, mivel erősíti az immunrendszert, csökkenti a vércukor- és koleszterinszintet, és jó hatással van az emésztőrendszerre, viszont az arra érzékenyeknél puffasztó hatást is kiválhat. Mindezek mellett enyhíti a székrekedést, gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal bír, és a fogyást is elősegíti.

A diétánkba bármilyen káposztából készült ételt beilleszthetünk, ugyanis alacsony az energiatartalma, a glikémiás indexe is nagyon kedvező, rosttartalma pedig támogatja az anyagcserét. A felesleges kilókkal könnyen felvehetjük a harcot, hogyha mindennap megiszunk legalább 1 pohár káposztalevet, mely a bélrendszer kitisztításával az emésztést is segíti.

Fogyókúránk nem válik unalmassá, ha kipróbáljuk a káposztalevest, vagy ebből a zöldségből készült főzeléket, salátát, de ehetjük savanyítva és párolva is.

Diétás, zsírégető káposztamix kelkáposztából és lila káposztából

A hozzávalókat – fél fej lila káposztát, 5-6 db kelkáposztalevelet, 1 répát, 2 almát, 2 zellerszárat és egy zöldcitromot (lime) – alaposan mosson meg, majd vágja fel apró darabokra. A répát és a zellert kevés vízzel turmixolja le, a többi zöldséget és hozzávalót pedig gyümölcscentrifugán préselje ki. Majd öntse össze a 2 zöldséglevet. Ha túl sűrű lenne az elegy, egy kis vizet még nyugodtan önthet hozzá. Azonnal fogyaszthatja is ezt a nagyszerű fogyókúrás italt.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük