Egy műanyagból készült fülön a bejelölt akupunktúrás pontok területi felosztása.

A fülkagyló-terápia már az ősi Indiában és Kínában sem volt ismeretlen, de igazából a francia dr. Paul Nogier nevéhez fűződik, aki az 50-es években sok vizsgálatot végzett, és arra a megállapításra jutott, hogy a fülkagylón akupunktúrás pontok találhatók, amelyek egy-egy adott testrész egészségi állapotát tükrözik. Egy érdekes dolgot is felfedezett a vizsgálatai során, mégpedig azt, hogyha ezeket az akupunktúrás pontokat összeköti, akkor egy magzat képe rajzolódik ki, amely fejjel lefelé fekszik az anyaméhben. Ezt pedig azzal hozta összefüggésbe, hogy a fülkagyló nem más, mint az emberi test kicsinyített mása. Talán ezért is gondolják azt a terápia támogatói, hogy a fülkagyló kezelésével gyógyítani lehet a test egyes részeinek betegségeit. Több mint kétszáz akupunktúrás pont található az emberi hallószerven, amely pontok egy-egy emberi testrésznek felelnek meg. Amennyiben a megfelelő pont idegvégződéseit stimulálják, akkor az idegen keresztül egy gyógyító hullám is eljut a fájó, beteg testrész irányába.

Milyen egészségügyi problémákat és egyéb gondokat lehet orvosolni a fülkagyló-terápia segítségével? Asztma, ízületi betegség, migrén, vizeletkiválasztási zavarok, lelki problémák. De eredményesen segít azokon is, akik valamilyen függőségben – alkohol, nikotin, étel, drog – szenvednek. Ezt a módszert alkalmazzák még érzéstelenítésre és fájdalmak csillapítására is.

A fülkagyló-terápiát csakis képzett szakember végezheti, hiszen ismernie kell az ember anatómiáját, és tanulmányaik során élettant, kórbonctant is tanulnak. A terapeuta először is alaposan kikérdezi a pácienst. El kell mesélni neki a panaszokat, de még a szülők egészségi állapotát is fontosnak tarthatja, illetve a beteg munkahelyi és családi életéről is faggatózhat, hiszen a legtöbb betegség valamilyen lelki probléma miatt alakul ki. Továbbá megkérdezheti, hogy a páciens dohányzik-e, illetve az alkoholfogyasztási és táplálkozási szokásokat is feltérképezheti.

A következőkben a páciens fülkagylóját vizsgálja meg alaposan, különös gondot fordítva a különféle elváltozásokra, úgy mint csomókra, hegesedésekre, apró fehér foltokra vagy éppen ekcémás tünetekre. Még a fülkagyló bőrének állaga is utalhat egyes betegségekre. A legtöbb terapeuta akupunktúrás tűket használ a kezelés során, amelyeket a kiválasztott pontokba szúr, majd a tűkön keresztül elektromos impulzusokat bocsát a bőrre. A kezelés nem okoz fájdalmat, sőt a legtöbben megnyugtatónak találják ezt a fajta kezelési módot.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*