a-guaranatol-fittebbek-vidamabbak-es-fiatalabbak-lehetunk

A guarana szó eredetileg az indián warana szóból származik, ami annyit tesz, „az ifjúság gyümölcse”. Az indiánok előszeretettel alkalmazták a gyümölcs magját és magát a gyümölcsöt is, hogy szomjukat oltsák, éhségüket csillapítsák, de gyógyászati célokra is felhasználták ezt az érdekes nevű növényt, pontosabban a mag porított változatát. Hittek benne, hogy a guarana fokozza az erőnlétet, növeli a teljesítőképességet és javítja a koncentrációs képességet. Használták még láz ellen, fejfájásra, és akkor ezt is ezt a gyümölcsöt vetették be, ha fáradtnak érezték magukat.

A gyümölcs őrölt magja alkalmas gyógyászati célokra, melynek főbb hatóanyagai a cianolipidek, a cserzőanyagok és a koffein. A guaranában lévő koffein hasonlóan működik, mint a kávéban lévő koffein, mégis kicsit másként. A kávé ugyanis egy rövid időre felpezsdíti ugyan a szervezetünket, de ezzel egy időben a központi idegrendszert is ingerli, illetve a szív és a vérkeringés működését is felgyorsítja. A guarana sokkal kíméletesebb a gyomorhoz, mint például a kávé, de mivel éppúgy tartalmaz koffeint, ezért itt is van az esélye a hozzászokásnak, illetve elvonási tünetek a guarana abbahagyásakor is jelentkezhetnek. Viszont a guaranában lévő koffein lassabban oldódik ki és a hatása is hosszabb távú, mindenféle mellékhatás –szívdobogás, verejtékezés, reszketés – nélkül. A guaranában megtalálható teobromin és teofillin serkentik a szív működését, javítják a veseműködést és a vérkeringést, és az idegrendszert is felélénkítik.

Ha valaki mértékkel fogyasztja, sok más pozitív hatását is megtapasztalhatja. A guarana ugyanis gyorsítja az anyagcserét és megtámogatja a fogyókúrát, illetve eredményesen veszi fel a harcot a narancsbőr ellen. Viszont figyelembe kell venni, hogy a guarana nem fogyókúrás csodaszer, mindössze kiegészíthetjük vele a rendszeres testmozgást és az egészséges táplálkozást, de nem szabad támaszkodni csak erre az Amazonas vidékéről származó gyümölcsre. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy a kedélyállapotunk javulni fog, ha rendszeresen és mértékkel fogyasztjuk, legalábbis a fogyókúra ideje alatt nem válunk kedélytelenné. Sokan ugyanis ebben az időszakban szinte büntetésként élik meg, hogy egyes ételek és italok tiltólistára kerültek.

A guarana nemcsak a közérzetünket képes javítani és a fizikai, illetve szellemi teljesítőképességünket tudja megnövelni, hanem a szervezetünkben zajló öregedési folyamatokat is képes lelassítani. Ugyanis a guarana meglehetősen sok flavonoidot tartalmaz, és olyan antioxidáns vegyületekkel van teli, amelyek lassítják a sejtek öregedését.

A guarana fogyasztását nem javasolják terhesség és szoptatás időszaka alatt, de egyes betegségek esetén sem javasolt guaranával felpörgetni a napunkat. Például tartózkodjanak tőle a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, a vesebetegek vagy a pszichés zavarokkal küzdő betegek.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*