Savanyú káposzta gusztusosan tálalva egy zöld tányéron.

A K-vitamin egy zsírban oldódó vitamin, amelynek több feladata is van, hogy szerveztünk megfelelően tudjon működni. Egyik ilyen szerep a véralvadás szabályozása, vagyis segítséget nyújt a fehérjék összetapadásában. Ezen kívül a K-vitamin fontos a csontok növekedéséhez, regenerációjához, a kalcium felhasználásához, a sejtek növekedéséhez és az idegsejtek egészségének megőrzéséhez. Amennyiben szervezetünk K-vitamin-hiánnyal küzd, akkor fennáll a veszélye a csontritkulásnak, az érelmeszesedésnek, a szív- és érrendszeri megbetegedéseknek, illetve a csontjaink törékennyé is válhatnak.

A K-vitaminnak két formája ismert, a K1- és a K2-vitamin. A K2-vitaminnak elsősorban a csontképzésben van kiemelkedő szerepe. Körülbelül 30 éves korunkra érjük el a maximális csonttömegünket. Az életkor előrehaladtával csontjaink mennyisége jelentősen lecsökken, pontosabban a csontok gyorsabban bomlanak, mint ahogyan újraképződnek. A K2-vitaminnak tehát a csontképző folyamatban van jelentős feladata és a kalcium-anyagcsere szabályozásában vesz részt. Segítségével a kalcium a csontokhoz akadálytalanul el tud jutni, be tud épülni, így segítve elő, hogy a csontok egészségesek maradjanak, vagyis a szerkezetük és sűrűségük is megfelelő legyen.

A K2-vitamin abban is segítséget nyújt, hogy a kalcium a csontokban és ne más helyeken rakódjon le. Ahhoz, hogy a folyamat gördülékenyen menjen végbe, egy oszteokalcin nevű fehérjére van szükség, amely segíti a kalcium csontokba való beépülését is, de ehhez mindenképpen szüksége van a K2-vitamin jelenlétére. Egy vizsgálat során kimutatták, hogy ha a szervezetben nincs elegendő K2-vitamin, akkor ez jelentősen csökkenti az aktív oszteokalcin fehérje szintjét, amely a csonttörés veszélyét hordozza magában. Mivel a változókor után a nőknél jelentősen csökkenhet a csontsűrűség, ezért mindig ügyelni kell a K2-vitamin pótlására. Egy másik kutatás során pedig azt bizonyították be, hogy a K2-vitaminnak igenis nagyon fontos szerepe van abban, hogy a kalcium nehogy az artériák falán rakódjon le, vagyis ennek a vitaminnak kitüntetett szerepe van az érelmeszesedés megelőzésében is.

Az élelmiszerek nagy része csak kis mennyiségben tartalmaz K2-vitamint, de azért a tejtermékekben és a fermentált élelmiszerekben van belőle valamennyi. A feta sajtban, a kéksajtban vagy a cheddarban van némi K2-vitamin, de jelen van például a csirkében vagy a marhában, az állati zsírokban és belsőségekben is. K1-vitamin elég nagy mennyiségben megtalálható a zöld leveles zöldségekben, de a K2-vitamin szinte csak az erjesztett, savanyított zöldségekben és ételekben található meg, mint például a kefir vagy a savanyú káposzta. Érdemes ezt a vitamint pótolni, ha K2-vitamin-hiánnyal küzdünk, még akkor is, ha a vastagbél baktériumai is termelnek valamennyit ebből a vitaminból.

Ehhez a cikkhez 2 hozzászólás

  1. Nyitrai Levente

    Tisztelt Gyógyszer nélkül! –

    A szintetikus gyógyszerek hatékonyságát tagadni nem lehet és önök nem is ezt teszik. Két dolog amire felfigyelek: 1. Betegségeink megelőzéséhez és gyógyításához nem mindig van szükség szintetikus gyógyszerekre. 2. A természetes hatóanyagoknak nincsenek mellékhatásaik, hacsak jelentősen túl nem lépjük az ajánlott adagot.

    A K2 vitamint évek óta szedem az ajánlott adagban.
    K vitamin hiányt nem mértek és nem jeleztek.
    Hozzá kell tennem, hogy már közel 77 éves vagyok.
    Kálciumot nem szedek, mert szerintem abból elég van a táplálékomban. Inkább a meglevő kálcium hasznosulására, valamint arra kell ügyelnem, hogy ne az érfalakra rakódjon. A vitamin mellett fokhagyma és szólómag kivonatot is szedek rendszeresen.

    Nem dohányzom, alkoholt ritkán fogyasztok, igyekszem mozogni. A stresszet is kerülöm, ahogy lehet. Szív- és érrendszeri vizsgálatokon mégis azt állapították meg, hogy minden ütőerem, sőt az aorta billentyűm is meszes. Szignifikált érszűkületet ugyan még nem jeleztek, de szívultrahanggal már megállaították, hogy az aorta billentyű rosszabbul zár, mint 4 évvel ezelőtt. Egy keveset már visszaereszt. Ennek nem örülhetek, de azt hiszem, ha igaz, hogy a felsoroltaknál többet nem tehetek szív- és érrendszeri egészségemért. Csontsűrűség vizsgálattal megállapították, hogy csontjaim
    “életkoromnak megfelelően törékenyek”, Az öregedést csak lassítani lehet. Fiatalodni nem, de tapasztalatokban gazdagodni kell, mert azt lehet.

    Kérem, ha tehetik, erről még írjanak!
    Köszönettel: Nyitrai

  2. 61 éves nő vagyok. Mindig sokat mozogtam, viszont emésztési problémák miatt állapítottak meg csontszerkezet problémát, túl sok szénhidrátot ettem egy időben.
    Csontritkulás miatt ( 2×1) 100 mg-os citrokalciumot szedek, (általában csak egyet), naponta egy D (1000 NE) vitaminnal, mostanában olvastam, hogy ezek felszívódásához fontos a K2 vitamin. (Tehát D3+K2+Ca.)
    Szerintem a hozzászólónak is kellene szedni ennyi D vitamint, persze a háziorvosa egyetértésével. Egyre több dolgot felfedeznek a D vitaminról is.
    (Pl. Dr. Tihanyi írta az interneten, hogy kutatások összefüggésbe hozták a D vitaminhiányt a hólyagrákkal).

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*