fbpx

A légszennyeződés beteggé tesz – a mozgás egészségesen tart

Szájmaszkban kerékpározik egy fiatal nő Budapest forgalmas utcáján.

A légszennyeződésre sok egészségügyi panasz okát szokták visszavezetni – gyakran maguk az érintettek is. Talán azért, mert a légszennyeződés ellen spontán módon semmit nem tehetünk. Úgy tűnik azonban, hogy a mozgás képes kompenzálni ennek hátrányait, legalábbis egy dániai tanulmány szerint.

A légszennyeződés beteggé tesz

A mindenütt jelen lévő szennyezett levegő elkerülhetetlenül negatív kihatással van az ember egészségére. A WHO szerint világszerte évente kereken 7 millió haláleset vezethető vissza a levegőben lévő káros anyagokra. A légszennyeződés kétféle módon érinti hátrányosan az embert. Egyrészt közvetlenül, a levegő belégzésével, másrészt közvetetten, mivel a környezet és ezzel az élelmiszerek, az ivóvíz stb. is szennyezettek a közlekedés és az ipar által kibocsátott gázok révén. A légszennyező anyagok egészségügyi kihatásaihoz főként a légutak és a szív-érrendszer betegségei számítanak, de például a hólyagrák is a környezeti ártalmak okozta betegségekhez tartozhat.

Sport a légszennyezettség ellenére?

Mivel az ózon, a nitrogén-dioxid és a szálló por nagy egészségügyi kockázatot jelent, ez egyrészt arra int, hogy ne sportoljunk a szabadban. Másrészt a szabad ég alatt végzett testmozgás egy fontos pillére az egészségnek, így arra biztatnak minket, hogy adjuk fel ülő életmódunkat, és járjunk gyalog dolgozni. A koppenhágai egyetem tudósai Dr. Zorana J. Andersen vezetésével végére jártak ennek az ellentmondásnak.

A mozgás a légszennyezettség mellett is egészséges

A dán tanulmányt – mely több mint 57.000 50-65 év közötti dán férfi és nő adatait használta – az Environmental Health Perspectives szakmagazinban publikálták. Dr. Andersen megállapította, hogy még a Koppenhága legszennyezettebb területein élő embereknek is egészségesebb a szabadban futni vagy kerékpározni, mint inaktívnak maradni. A kutatócsoport ugyanis kiderítette, hogy a fizikailag aktív résztvevők között a megfigyelési időszakban 20%-kal kevesebb halálesetet regisztráltak, mint az inaktívak között – még akkor is, ha forgalmas utak közelében laktak. Ezen kívül megállapították, hogy a sport nyilvánvalóan a legjobb védelmet jelenti bármilyen betegséggel szemben. Kerékpározással és kerti munkával is csökkenthető a légúti megbetegedések, a cukorbetegség, a szív-érrendszeri betegségek és a daganat okozta halálozás. Az új tanulmány legszembetűnőbb megállapítása, hogy a testmozgás egészségügyi előnyei akár kompenzálhatják a légszennyeződés esetleges káros kihatásait. Tehát légszennyeződés ide vagy oda – a szabadtéri mozgás kifizetődő!

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük