Egyedül ül az esőben a folyó rakpartján egy fekete kabátos nő, kezében pink esernyő.

Amikor meghalljuk a magány szót, akkor többnyire olyan idős emberekre gondolunk, akik elvesztették házastársukat, barátaikat, nincsenek gyerekeik, vagy azok nem foglalkoznak velük. Pedig ez közel sincs így. A magányosság problémáját leginkább az életünkhöz kapcsolódó új életszakaszok hozzák felszínre. Egyedüllét a fiatalabb generációt is éppúgy sújthatja, mint az idősebb korosztályt. A fiataloknál a magány okai lehetnek: válás, munkanélküliség, gyermek születése, a szülői fészekből történő kirepülés. Az idősek a házastársuk elvesztése vagy a megromlott egészségi állapotuk miatt érezhetik magukat elhagyatottnak.

A magányt azonban nem szabad összekeverni az egyedülléttel. Az utóbbi ugyanis egyes életszakaszokban jelentkezik a társas kapcsolatokon belül, általában nem áll fenn hosszú időn keresztül, és nem generál magányosságérzést. Viszont ha valaki önként vagy valamilyen kényszer miatt túl sok ideig él egyedül, akkor magányossá válhat. A pszichológiai felfogás szerint akkor beszélhetünk magányról, ha valakinek egyetlen emberi kapcsolata sincs, soha nem vágyik társaságra és érzelmileg senkihez sem képes kötődni, illetve szeretné a körülötte lévő szociális hálót építeni és erősíteni, de erre képtelen, vagy ha mégis sikerül, nem tudja azokat fenntartani. Vannak olyan emberek, akik nagyon szeretnek egyedül élni és létezni, és nem mindig vágynak az emberek társaságára, de vannak emberi kapcsolatai, viszont a magányt és az egyedüllétet előtérbe helyezik. A társaságkedvelő emberek viszont már a társtalanság gondolatától is rosszul vannak, és a magányt fizikai és lelki fájdalomként élik meg. És olyan emberek is élnek ezen a bolygón, akiket nagyon sok ember, barát vesz körül, társuk is van, és mégis magányosnak érzik magukat. Összegezve tehát kijelenthetjük, hogy az a magányos, aki annak érzi magát, és aki ebbe bele is betegszik.

Az egyedüllét depresszióssá tehet, okozhat magas vérnyomást, szív- és érrendszeri megbetegedéseket és akár demenciát is. Csökkenti a képzelőerőt, a tanulási képességet és a memóriát. A magányos emberek már kora reggeltől stresszel teli életet élnek, ami az immunrendszerüket legyengíti, így hajlamosak mindenféle betegségeket elkapni. Akik egyedül élnek, azok vagy elfelejtkeznek a rendszeres étkezésről, vagy étellel vigasztalják magukat, ami elhízáshoz vezet, és ez szintén egy sor betegség okozója lehet. A magányos embernek nem nagyon vannak céljai, de ha még lennének is, nem lenne meg hozzá a kitartása és az akaratereje. Ez az életmód és az állandósult szomorúság érzése felerősíti az öngyilkosságra való hajlamot is.

Azok, akik társas kapcsolatokkal nem rendelkeznek, vagy elhanyagolták régebbi kapcsolataikat, de vágynak más emberek közelségére, tegyenek a magányosság ellen, mert így a betegségek is elkerülhetik őket. Akár idős, akár fiatal, találja meg az alkalmat, hogy emberi kapcsolatait fejlessze és erősítse. Beszélgessen néha a szomszédjával, hívja meg magához régebbi barátait, vegye fel a kapcsolatot rég nem látott rokonaival, szervezzen gyakrabban programot a családtagjaival, iratkozzon be tánctanfolyamra, vagy járjon el olyan klubba, ahol olyan emberekkel ismerkedhet, akiknek hasonló az érdeklődési köre, mint Önnek. Kezdjen el sportolni. A sport amellett hogy boldoggá tesz, még abban is segíthet, hogy új ismeretségeket kössön.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*