Női és férfi agya egymáshoz hasonlítva.

A női és a férfi agyat összehasonlítva feltűnhetnek bizonyos szerkezeti különbségek, de természetesen nem csak ezekre az eltérésekre jöttek rá a témát kutatók, amikor a két nem agyi állományát vizsgálták.

A vizsgálatok során azt állapították meg, hogy a hölgyeknek sokkal jobban működik a verbális memóriájuk, amely a szavakkal és a nyelvvel kapcsolatos memóriára is kiterjed. A verbális memóriatesztek a demencia és az Alzheimer-kór diagnosztizálására alkalmasak. A nők tehát előnyt élveznek a verbális memória terén, azonban ez az előny el is homályosítja ennek a két betegségnek a kezdeti tüneteit, hiszen a nők hosszabb ideig képesek az agyi aktivitás csökkenését kompenzálni, így esetükben jóval később is tudják a fentebb említett betegségeket diagnosztizálni.

A kognitív teszteknél a nők és a férfiak is másban bizonyultak jobbnak. Amikor szavakat kellett megjegyezni, akkor a férfiak ugyan képesek voltak azokat memorizálni, viszont a nők nemcsak a szavakat, hanem azok pontos jelentését is jobban vissza tudták idézni. A fejlett memóriájuknak köze lehet ahhoz, hogy a nők sokkal jobban képesek kommunikálni és sokkal választékosabban is tudnak beszélni, mint a férfiak, akik – mint oly sok mindenben – az egyszerűségre törekszenek, míg a nők sok mindent túlbonyolítanak.

Idősebb korunkban az agyunk egyre kisebb méretet ölt, vagyis zsugorodni kezd. Egy kutatásba 35 és 50 év közötti férfiakat és nőket vontak be, akiknek az agyát vizsgálták kilenc éven keresztül. A vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy a nők agya ebben az időszakban sokkal nagyobb ütemben kezdett el zsugordoni, mint a férfiak agya, illetve az agy más-más területe mutatott csökkenést a férfiak és a nők esetében is. Az MRI-vizsgálatok férfiaknál az agyi térfogat csökkenését mutatták a személyiség, az érzelem és a megismerés irányítására szolgáló frontális és temporális lebenyekben, míg nőknél legfőképpen a térbeli és a vizuális felfogásért felelős agyi területek mutattak jelentős redukálódást.

A különböző agyi struktúrákban bekövetkező változások más-más betegséget generálnak a két nemnél. Míg nők körében többen szenvednek Alzheimer-kórban, addig a férfiak körében a Parkinson-kór fenyeget leginkább.

A nőknél a változókor egy választóvonal. Ekkor ugyanis csökken a szervezetükben az ösztrogénszint, ami memóriavesztéssel jár együtt. Ennek következtében a nők hamar el is veszítik memóriaelőnyüket a férfiakkal szemben, és sikeresen fel is zárkóznak hozzájuk. Sajnos a hormonkezeléssel a már kialakult memóriagondokon nem lehet segíteni, de a folyamatot le lehet lassítani és akár meg is lehet állítani.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*