fbpx

A professzor zöld teával gyógyult meg a rákból

Üvegpohárban zöld tea, benne egy friss tealevéllel, mellette szárított tea.

A Heidelbergi Klinika egykori igazgatója, Werner Hunstein professzor 2007-ben saját magán kísérletezve gyógyult ki egy életveszélyes betegségből a zöld tea hatóanyagainak segítségével. A nyugdíjazott orvos és tudós a zöld tea segítségével az amiloidózisból gyógyult meg, miután egy kemoterápiás kezelést végeztek előtte sikertelenül.

Az alternatívák nem elfogadottak

A celluláris medicinában a zöld tea kivonatának jelentősége, különösen az abban lévő polifenol, az epigallocatechin-gallát évek óta ismert. 2002-ben a Dr. Rath Kutatóintézet tudósai a világ legnagyobb újságjában (USA TODAY) publikálták a zöld tea polifenoljai vizsgálatának eredményét. A fő mondanivalójuk az volt, hogy a zöld tea kivonatai más mikrotápanyagokkal együtt képesek akár a rákos sejtek terjedését is gátolni. Mégis sokáig támadták azokat, akik terjesztették ezt a szó szerint létfontosságú tudást. A gyógyszerorientált orvoslás képviselőinek is át kell azonban gondolniuk és elismerniük a tudományosan megalapozott természetes gyógymódok hatékonyságát a rák és más betegségek elleni küzdelemben.

A kemoterápia lesújtó hatásai

Hunstein 2001 óta szenvedett szisztémás amiloidózisban. Ebben a betegségben a meglévő vérsejtek funkciója szenved zavart, amelyek kontrollálatlanul elszaporodnak, és fehérjelerakódásokhoz vezetnek a testi szövetekben. Ez ismét a szervek funkciózavaraihoz vezet, akár a szív, a vesék és más szervek leállásáig. Kétségbeesésében Hunstein a korábban saját maga által propagált kemoterápiára hagyatkozott. Az eredmény lesújtó volt. A szíve gyengébb lett, és alig tudott lépcsőn járni. Ezen felül lerakódások képződtek a nyelv és a gége területén, így szinte alig tudott már beszélni.

Kemoterápia – utazás a pokolba

Magát a kemoterápiát Hunstein később úgy emlegette, mint „utazást a pokolba”. Soha nem ismételné meg ezt a procedúrát – melyet korábban páciensek ezreinek maga ajánlott. „Ez idő alatt egy roncs voltam, és csak a halált vártam” – így írja le, min ment keresztül a kemoterápia során. 2006-ban aztán a kemoterápiát siker nélkül fejezték be. Korábbi munkatársak ajánlására Hunstein elkezdett naponta két liter zöld teát inni. Erre a szívfunkciója bizonyíthatóan javult, és a kóros fehérjelerakódások újra visszafejlődtek. A professzor új erőre kapott, és kollégái rosszindulata is elnémult, melyet a szokatlan zöld teás kezelés váltott ki.

Nincs szabadalom a természet anyagaira

Ha Hunstein professzor már közvetlenül akkor felhasználta volna ezeket az ismereteket, miután a betegséget diagnosztizálták nála, sok szenvedéstől kímélhette volna meg magát – beleértve a kemoterápia poklát is. Az, hogy a zöld tea és más mikrotápanyagok egészségre gyakorolt jelentősége csak lassan terjed, nem véletlen: ezek a tápanyagok nem szabadalmaztathatók, és ezért a szabadalmaztatott kemoterápiás szerek több száz milliárd eurós piacát fenyegetik, mint a gyógyszeripar fontos üzleti alapját.

Alternatív kutatások

A celluláris medicina már egy lépéssel előrébb jár. A legújabb kutatási eredmények azt mutatják, hogy a zöld tea bizonyos mikrotápanyagokkal kombinálva képes több mint 30 emberi daganatsejtfajtát blokkolni. Kérdés, a rákos betegek millióinak meddig kell várnia, hogy ezeket a kutatási eredményeket a betegség elleni küzdelemben használhassák.

  1. géczy irén

    szeretném megkérdezni, hogy a cukorbetegség esetében is ajánható a zöld tea
    tisztelettel csipszi51

  2. Ilona Sziráki

    A kérdés az, hogy mivel kell kombinálni a zöld teát, hogy a különböző betegségeket megelőzze, vagy, ha már megvan a betegség, gyógyítsa.

    A másik kérdésem, hogy milyen formában használta a zöld teát. Zacskós tea, bio zöld tea, mennyit, mikor, hogyan?

  3. Farkas Erzsébet

    Kérdésem az lenne,hogy a vastagbélgyulladásnál is hatásos-e.Válaszát köszönöm.Erzsébet

  4. Kedves hozzászólók! Amennyiben e magazintól bárki is kapna választ, az kérem szóljon. Engem is Farkas Erzsébet kérdésével kapcsolatban érdekelne. Édesapám daganatos megbetegedése (2007) óta követem, kutatom az alternatívákat. Sajnos az a tapasztalatom, hogy ami eladó azt felmagasztalják, ami nem kell hogy menjen, azt pocskondiázzák és lejáratják. Sok korábban egészségesnek vélt és mondott táplálék esett már áldozatul. Pl tej. Tény és sajnos ismeretségi körben tapasztalat is, hogy akik kemót kaptak, már mind elmentek. Édesapám máig is él és virul 77 évesen, hála az égnek. (Nem kapott sem kemoterápiát, sem sugárkezelést!) Kicsit ilyen a ló túloldalán típusú érzésem van már egyre többször. Bár az is tény, hogy gyakorlatilag egészséges táplálék nincs is. Vagy műkaja hegyeken élünk, vagy saját termesztésű “bio” élelmiszereken. Az eső mérgezett, a levegő mérgezett, az ivóvíz mérgezett, büdös, klóros. csibehús büdös, se színű, mert tápos. Kiló disznóhúst megsütöm és marad belőle felére összezsugorodott mini adag, mert tápos hús. Máskor megnőtt minden háztáji a nem permetezett gabonán. Lehet, hogy nem 5 hónap alatt, hanem egy év alatt, de senkinek nem volt sürgős. A talajban nincs tápanyag, az időjárás (is) mindent igyekszik tönkre tenni. Kérdezem, hogy akkor a köznapi ember milyen egészséges életmódot folytathat? (sporton kívül, mert az adott, kivéve ha hulla fáradtan hazaesik valaki a tripla, meg folyamatos, meg állandó műszakokból.) Együnk naponta 3 zöld, 3 piros és 3 kék bogyót, mert abban mondván minden benne van?! Egy ősember azonnal elpusztulna a mai levegőn pl. Nem kellene kardfogú tigrissel találkoznia. 🙂 Már feljegyeztem kb 30 féle dolgot, ami gyógyítja a rákot, állítólag. (nem írom ide, mert hátha törlik kommentemet reklámozás miatt.) A leírtakból kifolyólag a prevenciót találom a legfőbb és legjobb megoldásnak. De megint csak a az általam leírtakra hivatkozva kérdezem. Hogyan? Biztos csak én vagyok ilyen szűk látókörű, de ha valaki tud legalább 75 %-ban hatékony megoldást, írja már le legyen kedves. Köszönöm.
    Üdv:Tamás

    1. Lukácsné Éva

      Tisztelettel kérdezném, hogy milyen, és mennyi mikrotápagyagokkal kombinálták a zöldteát, és a kúra hossza érdekelne még.
      Eőre is köszönöm a választ, üdvözlettel Kalánka.

      1. A zöld tea enyhítheti a gyulladásos bélbetegségeket, így valóban
        ajánlható vastagbél-gyulladásra is. Pozitív hatással van a
        hasnyálmirigyre is, inzulintermelésre serkenti a szervezetet, védi az
        inzulintermelő szöveteket. Természetesen cukorbetegeknek cukor nélkül
        javasolt fogyasztani. A filteres teák helyett érdemesebb betérni egy
        teaházba, és szálas teát venni, mert ez biztosabban tartalmazza a tea
        jótékony hatóanyagait. A zöld teában sokkal több antioxidáns van, mint
        bármely más teában. Rákellenes hatásának fokozása érdekében érdemes
        más antioxidánsokkal kombinálni, például likopinnal, mely egy
        antioxidáns hatású festékanyag, elsősorban a paradicsomban,
        görögdinnyében, csipkebogyóban fordul elő.

        Gyógyszer Nélkül Magazin

      2. Szabó Lajosné

        Zöldteát zacskós v. filteres formában használjuk? Milyen mikrotápanyagok erősitik a rákellenes hatást?

    2. dr. Prohászka József

      Kedves Tamás!
      A rákbetegség egy gyűjtő elnevezés. Nagyon sokféle betegséget értünk alatta. A daganatos betegségek okai daganat fajtánként eltérőek. Ebből következik, hogy egységes gyógymód sincs. Igaz, hogy nagyon sok káros anyag vesz körül bennünket, de azért nagyon sokat tehetünk a megelőzésér. A megfelelő zöldség, gyümölcs fogyasztás, a dohányzás mellőzése, a rendszeres testmozgás sokat segít. Kialakult daganatos betegség esetén az áttét képződés elött végzett műtét gyógyulást eredményezhet, egyes daganatok sugárkezeléssel mások kemoterápiával gyógyíthatóak, és sajnos vannak elkésett esetek amik nem gyógyíthatóak. Egyes gyógytermékek segíthetik a gyógyulást, csökkenthetik a kezelések mellékhatását, de egységes, mindenre jó szer NINCS! A zöldtea is jótékony hatású lehet, de önmagában nem képes meggyógyítíni egyik daganatféleséget sem. Hasznos lehet a cékla, a sárgarépa, a sötét színű gyümölcsök, és számtalan növény hatóanyagai. Nagyon fontos a megfelelő D és C vitamin bevitel, a kiegyensúlyozott ásványi anyag ellátottsága a szervezetnek. A cikkben szereplő amyloidozis nem daganatos betegség, anyagcsere rendellenesség, amyloid nevű anyag lerakódása a belső szervekben, ezáltal romlik az adott szerv működése, sajnos ha a szívben, tüdőben, vesében keletkezik lerakódás akár halált is okozhat.
      Üdvözlettel

  5. Tamás, szó szerint azt írta le, amit én is gondolok. Csak próbálkozunk, de a lehetőségeink, finoman szólva, korlátozottak. Képtelenség egészségesen táplálkozni, mert minden oly mértékben szennyezett már, hogy “bio” élelmiszer gyakorlatilag nem létezik. Marad a szerencse és ha mázlink van, a jó gének.
    Sajnos a pénz világának nem érdeke az “egészséges ember”, sokkal többet profitálnak a betegségeinkből. 🙁
    Mindenkinek jó egészséget kívánok és sok szerencsét, hogy egészséges is maradjon!

  6. Kedves Tamas,Ildiko es a tobbi erdeklodo.
    100%-ig egyet ertve Onokkel es gondolataikkal, egy kerdest es egy valasz irok Onoknek aztan mindenki eldontheti,hogy milyen uton halad tovabb ;o)
    Kerdes: Vajon miert tiltattak be a “nagy” gyogyszercegek a vadkendert?
    Valasz: Hemp oil! ( angolul ) ez is segit…
    Jo egeszseget es hosszu eletet kivanok!

    1. dr. Prohászka József

      Kedves Norbert!
      A gyógyszercégeknek semmi közük a marihuana tiltásához, az hatósági kérdés, az idevonatkozó törvény pedig parlamenti hatáskör. Ráadásul nem segít a daganatos betegségek leküzdésében. A fogyasztásra történő rábeszélés is törvénytelen! Óvatosan a hasonló hozzászólásokkal!

  7. Pingback: Teák magas vérnyomás ellen | Gyógyszer Nélkül

Hozzászólás a(z) Ilona Sziráki bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük