Aloe vera lemetszett levelei és a belőle kicsöpögtetett lé és zselé zöld üvegcsékben.

Az Aloe vera az egyik legismertebb gyógynövény a világon. Már évezredek óta használják mint gyógyító növényt, hiszen nagyon sok értékes tápanyagot tartalmaz. A legenda szerint a méz mellett ez a növény volt Kleopátra másik titkos fegyvere, amely segítséget nyújtott neki, hogy a szépségét sokáig megőrizze. Még a Biblia is említést tesz róla, ma pedig tudományos kutatások is igazolják gyógyító hatásait. Az Aloe vera könnyen termeszthető, még a hidegebb éghajlatú térségekben sem jelent gondot a nevelése, gondozása. Az Aloe verából készül kivonat ivóléként is forgalomba kerül, sok-sok terméket is készítenek ezen kívül belőle és ma már szárított kivonatát is árusítják kapszula formájában. Amennyiben ivólevet vagy gélt vásárol, mindenképpen győződjön meg róla, hogy tiszta Aloe verát vesz, és nem valamilyen hígított változatot.

Mi van az Aloe vera gélben? Vitaminok, ásványi anyagok, aminosavak és körülbelül kétszáz aktív növényi vegyület, vagyis fitonutriensek.

Mire használhatjuk? A növényi gél nagyon jól használható sminklemosóként, hiszen gyengéden távolítja el az arcról és az érzékeny szem környékéről a sminkmaradványokat, miközben gyengéden ápolja is az érzékeny és száraz arcbőrt. A legtöbb sminkeltávolító egészségre káros anyagokat tartalmaz, míg az Aloe verában csakis természetes összetevők vannak. Ha fáradt a szeme és bedagadt, akkor hűtsön le egy Aloe vera géllel átitatott vattakorongot, majd tegye ezt a szemére vagy a szem alatti duzzanatra, mivel remekül hűti és lelohasztja a duzzanatokat.

Az Aloe mint egy természetes antiszeptikum nagyon hasznos lehet, ha bőrirritációnk van, vagy az akné, illetve az ekcéma kellemetlen tüneteit szeretnénk valamelyest csökkenteni. Alkalmazza a gélt 2-3 naponta az érzékeny bőrfelületen addig, míg az teljesen meggyógyul. Mivel az Aloe vera hűsítő hatással is rendelkezik – csakúgy mint a mentol –, így napégés esetén is bátran használhatjuk.

Azoknak a férfiaknak is javasolható a használata, akiknek a borotválkozást követően gyulladttá válik az arcbőrük, hiszen magas a víztartalma, értékes enzimeket tartalmaz és remekül hidratálja még a kipattogzott arcbőrt is.

Az Aloe verát a ráncok ellen is bevethetjük. Bőrünk nagyon hálás a C- és E-vitaminokért, amely vitaminok az Aloe verában megtalálhatók. Ez a két vitamin lelassítja a bőr öregedési folyamatait és segít megtartani a bőr feszességét. Az Aloe vera gél négyszer gyorsabban hatol a bőrbe, mint a víz, és szuper bőrpuhító hatásának köszönhetően remekül puhítja és hidratálja a bőr mélyebb rétegeit is.

Aloe verával a belső egészségünket is megtámogathatjuk. Többek között tartalmaz B1-, B2-, B12-, C- és E-vitamint, illetve folsavat és niacint. Ha rendszeres fogyasztjuk ezt az italt, akkor ezzel szervezetünk természetes védekezőképességét erősítjük meg, így védelmet élvezhetünk egyes betegségekkel szemben és még a stressz negatív hatásait is kivédhetjük.

Finom nyári koktélokat, italokat is készíthet Aloe vera gél felhasználásával. Az egzotikus koktélhoz először turmixoljon, majd keverjen össze 2 csésze felkockázott ananászt, 1 sárgarépát, 1 zöldalmát, 2 evőkanál Aloe vera italt és egy kevés vizet. A citrusos italba pedig tehet 1 narancsot, 1 citromot, 2 sárgarépát, 1 zöldalmát, 2 evőkanál Aloe vera italt, egy maréknyi mentát és szintén egy kevés vizet.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*