Piros pólót viselő férfi nagy sörhasa, amely rálóg az övére is.

Az elhízás ma már népbetegségnek számít szerte a világon. A súlytöbblet rengeteg egészségügyi kockázatot hordoz magába, ezeknek a betegségeknek jelentős hányada pedig halálos kimenetelűnek számít. Azonban nagyon sokat tehetünk annak érdekében, hogy a testünket jó kondícióba hozzuk, hiszen a változás, a változtatás csak tőlünk függ, csak rajtunk múlik.

A túlsúly egyik oka, hogy nem megfelelően táplálkozunk. Azok, akik rendszeresen kalóriadús ételeket vesznek magukhoz, ne csodálkozzanak, ha a mérleg nyelve nem jó irányba billen. Az emésztési problémák is okozhatnak súlytöbbletet, ennek pedig számtalan oka lehet. Többek között okozhatja a gyors étkezés, de az is, ha nem rágjuk meg alaposan a falatokat. Ma már szinte a csapból is az folyik, hogy igyunk eleget, mert különben szerveink képtelenek lesznek egészségesen működni, de a folyadékhiánynak az elhízás is lehet az egyik következménye. Hiszen ha nem iszunk eleget, a vérünk besűrűsödik és az emésztésünk sem lesz kielégítő. A koplalás nem a legjobb módja annak, hogy megszabaduljunk a ránk rakódott zsírpárnáktól, mert ha megvonjuk magunktól az ételt, akkor szervezetünk nem jut elegendő tápanyaghoz, emellett a szervezetünk vészjelként értelmezi a kevés tápanyagfelvételt és rohamos tempóban raktározni kezd, ezzel készíti fel a testünket a szűkösebb időszakokra. A mozgásszegény életmód szintén oka lehet az elhízásnak, hiszen így kevesebb zsírt éget el a szervezet, viszont a rendszeres testedzés lehetővé teszi a kalóriaégetést, amely testsúlycsökkenést eredményez.

Egyes személyek csak legyintenek, amikor meghallják, hogy az elhízás az egészségre nézve mennyi veszélyt és rizikótényezőt hordoz magában. Ezek az emberek nemcsak nem figyelnek a hallottakra, hanem a bűvös szót is kimondják, vagyis azt, hogy genetika. Mármint hogy a genetika tehető felelőssé, hogy elhíztak, és széttárt karokkal csak annyit mondanak, hogy ez ellen még ha akarnának, akkor sem tudnának semmit sem tenni. Ez nem egészen így van. Lehet, hogy egy alapból molettebb ember soha nem lesz nádszálvékony, de az is biztos, hogy ha a genetikailag örökölt testalkat mellett még a mozgást és az egészséges életmódot is hanyagolja, akkor minden bizonnyal hamarosan a túlsúlyos kategóriába fog tartozni. Viszont ha rendszeresen mozog és odafigyel arra, hogy milyen ételeket vesz magához, akkor lehetséges, hogy csak molett marad, viszont arányos lesz a testalkata, és a zsírpárnákat izmok váltják fel. Egy molett ember is lehet szép és arányos, de ehhez valóban tenni is kell lépéseket, és nem csak a kifogásokat kell keresni és gyártani.

Pszichés tényezők is okozhatnak elhízást. Például azok az emberek, akik sokat szoronganak vagy nem kapnak elegendő szeretetet, önértékelési zavarokkal küszködnek és emellett még stresszes életmódot is folytatnak, minden bizonnyal az evésbe menekülnek, hogy megnyugodjanak. Ha azonban sikerül az életmódjukon és a szemléletükön változtatni, akkor a súlyproblémájuk is előbb-utóbb megoldódik.

Az elhízást más faktorok is elősegíthetik, amelyek nagy részén szintén képesek vagyunk változtatni. Súlytöbbletet eredményeznek például a családi szokások vagy a rossz szociális körülmények. A szülők mintaként szolgálnak a gyermek számára, vagyis ahogyan a szülő viselkedik, úgy fog a gyermek is. Hiába szeretne a gyermek egészségesebben táplálkozni, ha a szülőknek ez nem fontos, és rendszeresen csülökpörkölt kerül az asztalra. Azok a családok, akik rossz anyagi körülmények között élnek, általában olyan ételeket fogyasztanak, amelyek zsírban és cukorban gazdagok és nem a legjobb minőségűek. Sajnos ez utóbbi probléma ellen nem sokat lehet tenni, azonban hagyományos alapanyagokból is lehet kicsivel egészségesebb ételeket készíteni, amelyek már egy kis lépéssel közelebb viszik ezeket az embereket, hogy ne kerüljenek az elhízottak táborába.

Az elhízást a dohányzás abbahagyása vagy éppen a kevés alvás is okozhatja. Ezekre az a megoldás, ha elegendő időt fordítunk az alvásra, illetve a dohányzás abbahagyásakor nem édességet, hanem zöldséget nassolunk.

Vannak olyan betegségek, élethelyzetek, amelyek szintén okozói lehetnek a túlsúlynak. Ilyenek lehetnek az anyagcsere-rendszer megbetegedései, a hormonháztartás betegségei, de a menopauza is kiválthatja a súlygyarapodást. Ezekben az esetekben feltétlenül konzultáljon kezelőorvosával, hogy ő milyen étrendet, milyen mozgásformát javasol, illetve milyen lehetőségek vannak a súlygyarapodás elkerülésére, illetve jelenlegi testsúlya megtartására, amennyiben az az Ön számára ideális.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*