fbpx

Cékla magas vérnyomás ellen

A céklát már néhány évszázada fogyasztjuk. A vörös répa – amelyet a rómaiak tettek ismertté Európában – sok értékes összetevőt tartalmaz, amelyek pozitívan hatnak az egészségünkre.

Összetevők

Korábban abból indultak ki, hogy a céklalé a színe révén vérképző funkcióval rendelkezik. Azonban nem a vörös festékanyag, a betanin teszi a gyökérzöldséget olyan értékessé – sokkal inkább a céklában lévő B-vitamin, folsav és a vas azok, amelyek a vérképzésben részt vesznek. Vashiány esetén ezért gyakran javasolják cékla fogyasztását. A céklát ajánlatos C-vitaminban gazdag ételekkel és italokkal fogyasztani, hogy a vas jobban felszívódjon, illetve céklasalátaként nyers formában enni, mert sok tápanyag megy veszendőbe főzéskor.

Céklalé magas vérnyomás ellen

A tudósok vizsgálatokban kimutatták, hogy a céklalé rendszeres ivása fokozza az állóképességet. Összehasonlítva a hasonló színű ribizlilével a céklalé lényegesen jobb eredményt ért el. A céklalének azonban van egy egészen más hatása is: gyorsan és jelentősen képes csökkenteni a vérnyomást. Ha magas vérnyomásban szenvedünk, jót tesz, ha megiszunk fél liter céklalevet. Már egy óra múlva megállapíthatjuk a vérnyomáscsökkentő hatást, a legnagyobb hatás mintegy 3-4 óra múlva lép fel. Mivel a pozitív hatás akár 23 órán keresztül kitart, az artériás hipertóniában szenvedő betegek már napi két pohár céklalével meglehetősen pozitív hatást érhetnek el. De figyelem: a cékla sok oxálsavat is tartalmaz, amely vesekő képződéséhez vezethet. Aki hajlamos a vesekőre, az csak kis mennyiségekben vegyen magához céklát.

A cékla nyersen és befőzve is kevés kalóriát tartalmaz. Ha egészségesen szeretnénk fogyni sportolással és kiegyensúlyozott táplálkozással, mindjárt két legyet üthetünk egy csapásra, ha céklából készült ételek szerepelnek az étrendünkben, mivel a kalóriaszegény zöldség egyúttal a sportteljesítményt is fokozza.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük