Női kéz szív alakban fog egy maréknyi diót.

Azok a nők, akiknek napi étrendje egy marék diót tartalmaz, aktívan meg tudják előzni a mellrákot. Egy amerikai tanulmány vizsgálta a dió gyulladásgátló sejtvédő anyagait, és döbbenetes eredményeket hozott napvilágra. A dió különböző komponenseinek kölcsönhatása az, ami meg tud védeni bennünket a daganattól.

Dió és mellrákprevenció?

Az amerikai Marshall Egyetem tudósai a dió hatásait vizsgálták a potenciális mellrákos megbetegedésekre. Ennek során elképesztő ismeretek kerültek napvilágra, amelyeket a nők gond nélkül át tudnak ültetni a mindennapjaikba, hogy minimalizálják a mellrák rizikóját.

Már viszonylag kis mennyiségű dió is jelentősen képes csökkenteni a mellrák veszélyét. Naponta mintegy 50 gramm diót kell fogyasztani ahhoz, hogy ennek a „szuperételnek” a preventív tulajdonságait hasznosíthassuk, és sejtjeinket a tumorok lehetséges kialakulásától megvédjük.

Naponta dió, és a mellrák rizikója a felére csökken

A dióval dúsított táplálkozás daganattal kapcsolatos hosszú távú hatásának kutatására a mellrák örökletes hajlamával rendelkező laboratóriumi egerekkel végezték a kísérletet. Jóllehet az állatkísérleteket mindig kritikusan kell szemlélni, mégis az egerek alkalmasak ilyenfajta vizsgálatokra, mert a mellrák fejlődése ezeknél az állatoknál nagyon hasonlóan történik, mint az embernél.

Az egerek egyik csoportját dióval etették, míg a másik csoport nem kapott diót. Kiderült, hogy a dióval etetett egereknél a mellrák rizikója felére csökkent, mint a kontrollcsoportban. Ez azért is jelentős és figyelemre méltó eredmény, mert az egerek arra voltak programozva genetikailag, hogy nagy valószínűség szerint mellrákban fognak megbetegedni.

Az ezt követő genetikai elemzés kimutatta, hogy a rendszeres diófogyasztás több mellrákkal kapcsolatos gén aktivitását képes megváltoztatni mind az egereknél, mind nálunk, embereknél. Milyen daganatgátló anyagok teszik tehát a diót szuperétellé?

Dió – szuperétel daganatgátló összetétellel

A tudósok hangsúlyozzák, hogy nem a dió egyetlen tápanyaga tehető felelőssé a mellrákellenes hatásért, sokkal inkább legalább három alkotóelem biokémiai kölcsönhatása az, ami védelmet nyújt a potenciális daganatos betegségek ellen.

Szignifikáns szerepet játszanak a dióban található esszenciális omega-3 zsírsavak, amelyek az egészségtelen zsírokat semlegesítik. A mellrákprevencióval összefüggésben hasonlóan döntő a dióban lévő antioxidánsok és fitoszterolok hatása is. Mindkettőnek tanulmányok támasztják alá daganatgátló hatását.

Ehhez a cikkhez 27 hozzászólás

  1. németh józsefné

    én is szeretem a diót és eszem is!

  2. Én csak azért eszem a dió belet,mert van a telken és nagyon jó , és elrágcsálom és meg előzés szempontjából is rendszeresen fogyasztom.

  3. Körülbelül 5 hónapja, napi rendszerrességgel fogyasztok diót.Reggel,este 5-5 szemdióbelet 1-1almával az étkezés után.Már előjegyzésem volt aranyér műtétre.5-6hét után teljesen eltünt az aranyerem./ Enyhe diéta mellett! /

    • Több éve, napi rendszerességgel fogyasztok dióbelet – egy-két marékkal. Az aranyér-problémámra egyáltalán nem hatott. Úgyhogy, ha nem csak poénból írta (amit a neve után gyanítok), és valóban megtörtént, kutassa tovább, hogy mi okozta ezt a szerencsés esetet. A dióbél fogyasztása egészen biztos, hogy nem.

  4. Novák Gézáné

    A piros héjú dió is jó?

  5. nagyon szeretem az ilyen jó tanácsokat ilol. felvilágosításokat

  6. FISCHER ISTVÁN ÉS ISTVÁNNÉ

    MI IS NAGYON SZERETJÜK A DIÓT SAJNOS ÉN CUKOR BETEG VAGYOK TEHÁT FŐLEG ODA KELL FIGYELNEM AZ ÉTKEZÉSEIMRE.SOK JÓT HALLOTUNK MÁR RÓLA. TISZTELETTEL FISCHER ISTVÉN ÉS FELESÉGE.

  7. FISCHER ISTVÁN ÉS ISTVÁNNÉ

    NA ÉS MIVEL JÓ MÉG A CSONTRITKULÁSRA IS, SOK BENNE A CALCIUM IS. SOK ÁSVÁNYI ANYAGOT TARTALMAZ A MI A SZERVEZET LÉTFONTOSSÁGU CSONT RENDSZER MEGFELELŐ FENTARTÁSÁHÓZ.TISZTELETTEL FISCHER ISTVÁNNÉ.

  8. Az egészben az a poén, hogy ezt már év ezredek óta tudja az emberiség. Csak erről hallgatni kellett mert az akkor boszorkányság lenne. De ha ezt valami tudósnak nevezett sokdiplomás ember mondja akkor az már csak igaz lehet. Miért is van ez így!!!?

    • Járomi István

      Kedves Zsolt! Hallotta már, hogy “AZ IGAZSÁG ODA ÁT VAN!”? Nos, ez tény, tehát nem itt kell keresni rá a választ!
      ÉRDEKEK, melyek vezérelnek mindannyiunkat, nem lenne jó nélkülük!
      Barátsággal; Járomi István

  9. Eördögh Árpád

    Mi a titka az egészséges és hosszú életnek?Elmondom nektek,mert egy 86 éves embernek ez kötelessége Rendszeresen naponta eszem a dióbelet,Minden nap iszom az almaecetet mézzel,Rendszeresen Ba,Bo,Bo,Fo,Ci,teát iszom.Mi ez?Ba=bazsalikom,Bo=bodzavirág,Bo=borsmenta,Fo = fodormenta,Ci=citromfű.Fogadjatok szót nekem és kezdjétek el az Árpi bácsi féle módszert.Jó egészséget kívánok mindenkinek.

    • Köszönöm a cikket és Árpi bácsi tanácsát.
      Az ajánlott étkeket rendszeresen alkalmazom az alma ecetet kivéve. Most azt is beiktatom.
      Van, amikor hanyagolom a fentiek fogyasztását, azt meg is érzem. Általában igyekszem eredeti, természetes állapotukban fogyasztani a táplálékokat. Így szoktam meg. Talán a felmenőim ennek köszönhették a magas életkort. Hiszek benne.

  10. Az emberek betegségeinek az az egyik oka , hogy mindent főz süt tartósít , tönkreteszi ezzel az élő ételt, tessék minél több nyers ételt úgy enni , ahogy az öreg természet megadta a másik ok a természettől való eltávolodás..

  11. Pallagi Lászlóné

    Ezen a télen nagyon sok dióbelet fogyasztottam, s naponta minimum egy kefirt, s egy joghurtot beiktattam az étrendembe. Fél év alatt közel 10 kg-ot folytam. Talán a koleszterin szintem is jobb lett. Soha eddig még egy kg sem ment le. Ajánlom mindenkinek a dióbelet az Omega3 hatása miatt. Mivel nyugdíjas vagyok. Sokat pihenek, alszok naponta. Lehet, hogy ez is hozzájárult a fogyáshoz. Ajánlom minden kedves volt és eljövendő vendégemnek ezt a módszert.

  12. Gondoljuk csak el,régen mit ettek,ami megtermett a ház körül,a kertekben,szölő hegyekben.Micsoda szép arcu nők voltak nagyanyáink,sima bőr dús haj,kontyba szedve, orvos,nőgyógyász nem látta őket,de szültek 5-6 gyermeket és éltek 80 évet.Nem volt hűtőszekrény,de tudták,hogy mit és mikor fogyasszanak,én megpróbálok igy élni egy Balaton-felvidéki szölő hegyben .

  13. Nemcsak a bèl hasznos,hanem minden ‘alkatrèsze ‘felhasznàlhatò.

  14. Köszönjük az Árpi bácsi féle módszert! Annyi csak a kérdésem, hogyha nem szeretem a menta-fékléket, akkor pótolhatom-e homoktövis teával, kamillával? A választ előre is köszönöm.

  15. Szegedi Albertné

    Gyermekkoromban Édesanyánk mindig adott diót, élesztőt, nyers zöldségeket, amit a földből húzott ki, és
    sok gyümölcsöt. Felnőttek lettünk, nem értünk rá odafigyelni magunkra. Megérte???? Ma már szép lassan állok vissza a gyermekkori emlékeimben szereplő étrendre, de bizony nem könnyű, mert ugye mindig rohanni kell, és könnyebb lekapni a boltok polcairól a kész dolgokat. Én sajnálom, hogy így élünk.

  16. Árpi bácsitól kérdezném, hogy a felsorolt teákat össze kell keverni, és úgy fogyasztani, vagy külön-külön inni. Naponta hány csészével és napszakban, illetve éhgyomorra? Ezek is fontosak, mivel egyik emésztés serkentő, a citromfü nyugtató stb. Tudjuk, hogy a hatóanyagok összeadódnak és esetleg felerősitik egymás. Ezeket a teákat olyanok is ihatják, akik valamilyen krónikus betegségben szenvednek? Sok fontos dolog van amit nem árt ha
    tudjuk!! Az almaecetes vizet is étkezés előtt 1/2 órával kell fogyasztani, mivel étkezés után már az emésztésre másképp hat, mivel találkozik a gyomorsavval, és akkor inkább savasit, mit lugosit!

  17. Jaczkó Tiborné

    És ha már kialakult a mellrák nincs hatása!

  18. Azt gondolom, hogy a dió mellett még az elegendő mozgás, napfény, alvás és a finomított cukrok, lisztek elhagyása, illetve jelentős mérséklése segíthet a megelőzésben – talán a gyógyulásban is. Igazából teljes életmód váltásra lenne szükség. A “modern” táplálkozás és életvitel nem biztos, hogy jót tesz az egészségünknek.

  19. A kertemben több diófánk van. A családomat és Barátaimat is ellátom. “A DIÓFA AZ EMBER LEGNAGYOBB BARÁTJA:
    Tudnod Kell/ 2013.10.04

    Ajánlom MINDENKINEK!!!: ÉN

    HASZNÁLHATÓ!
    SEBEK GYÓGYULÁSÁNAK MEGGYORSÍTÁSÁRA
    SZÁJFEKÉLY ELLEN
    TOROKGYULLADÁSRA
    KÖTŐHÁRTYA-GYULLADÁSRA
    TÖBBFÉLE BŐRBETEGSÉGRE
    FAGYÁSRA
    A HÜVELYBÁNTALMAIRA

    “GYÓGYÍTÓ RECEPTEK

    AJÁNLOM A SZKEPTIKUSOKNAK:Próbálják ki !

  20. 1948 as diófánk van ,nagyon szeretjük, rengeteg dióval ajándékoz meg minket.Ám ha önmagában eszem akkor hasfájást okoz már a 3.szemnél.Kérdésem az lenne az illetékesekhez:dióolaj is jó diószem helyettesítőnek?

  21. Pingback: Elegendő vasat vesz magához? | Gyógyszer Nélkül

  22. 1 kávéskanál almaecetet és ugyanennyi mézet teszek kb.másfél deci vízbe, felodom a mézet kevergetve és kortyonként elfogyasztom éhgyomorra.Kb.fél óra múlva jöhet reggeli, kávé. Refluxom megszünt, erősnek érzem magam, a felsorolt teákat és még másokat is fogyasztom, alkalmazva az igényhez.Pld. fronthatás esetén cickafarkat, vérnyomás probl.esetén fehér fagyöngyöt áztatok este, reggel leszűröm és elkortyolgatom délelőtt. Lehet kúraszerüen is napi 3 csésze, rendezi a vérnyomás ingadozását.

  23. Pingback: Rákellenes élelmiszerek | Gyógyszer Nélkül

  24. Pingback: Ez mind gyógyítsa | ezisgyógyítsa

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*