fbpx

Elektroszmog a lakásban

Szomorú, fáradt feleségét vigasztalja egy idősebb úr.

Sokan gondolják, hogy lakásuk, hálószobájuk mentes az elektroszmog szervezetükre gyakorolt káros hatásaitól. Ők gyakran tévednek.

Sok hálószobában, gyerekszobában jártam már, ahol első ránézésre minden a legnagyobb rendben volt. Az ágyak közelében nem voltak elektromos vezetékek, készülékek, az ott élők azonban mégsem érezték jól magukat. Alvászavarokkal küszködtek, éjszakánként gyakoriak voltak az izomgörcsök, és reggelente fáradtan ébredtek. A felmérés meglepő eredményt hozott számukra. Sok helyen erős elektroszmogértéket jeleztek a műszerek.

Elektroszmog a mi lakásunkban? Hogy lehet? Hiszen mindenre odafigyeltünk! Mi okozhat elektroszmogot a lakásban?

A lakásokban, hálószobákban, gyerekszobákban jelenlévő káros elektroszmog forrásai lehetnek közvetlenül a lakásban, de az elektroszmog érkezhet távolabbról, akár lakáson kívüli forrásból, a szomszédból vagy az utcáról is!

Lássuk először a lakáson belüli elektroszmogforrásokat. Első hallásra az emberek nagy többségének most a tévékészülék, a számítógép és a különböző háztartási készülék – köztük a mikrohullámú sütő és a mobiltelefon – jut az eszébe. Ezek valóban számottevő elektroszmog okozói, de vannak ennél gyakoribb és csak kevesek által ismert elektroszmogforrások is. Először meg kell említeni a ház falaiban futó elektromos vezetékeket. Igen gyakori probléma, hogy a falvezetékek körül kialakuló elektromos tér gerjesztett állapotba hozhatja a falat, sőt a töltéseket átadhatja a padlónak, és akár az ágynak is. Ez a jelenség elsősorban válaszfalak és tetőterek tipikus problémája. Tehát lehet, hogy egy teljesen üres szobában extrém erős elektroszmog mérhető. További problémát okozhat minden falon kívüli elektromos vezeték, hosszabbító, akár az éjjeli lámpák zsinórja is. Ezeket a problémákat sok esetben igen könnyű megszüntetni, de felderítésük pontos műszeres elektroszmog-felmérést, vizsgálatot igényel.

Mi különbözteti meg az amatőrt a profi épületbiológiában és méréstechnikában jártas szakembertől? Az, hogy nemcsak az elektroszmog jelenlétét tudja konstatálni, hanem annak forrását és a szükséges védekezési, árnyékolási megoldásokat is pontosan meg tudja határozni.

Amennyiben a falakban futó vezetékek nem okoznak elektroszmogot, és az ágy közelében nincsenek elektromos készülékek, jól tesszük, ha átnézünk a fal túloldalára. Az elektroszmog mágneses összetevője képes akadálytalanul áthatolni akár egy vastag betonfalon is. Kevesen gondolnák, de igen veszélyes elektroszmogforrás lehet a fal túloldalán található akvárium, de a telefon vagy egy egyszerű tápegység is. Amennyiben a fal túlsó oldala még az Ön lakásához tartozik, úgy egyszerűen ellenőrizheti ezt. De mi van, ha nem? Ki tudja, hogy a szomszéd milyen készülékeket, eszközöket tart a fal túlsó oldalán az Ön vagy gyermeke fejétől néhány centiméterre? A szakszerűen elvégzett elektroszmogmérés ezekre a problémákra is fényt derít.

Szerző: Almási Zsolt

  1. Kovács Péter

    Nagyon sajnálatos igazság! Mit lehet tenni egy többlakásos épületben lakóknak ? Mennyire ártalmas? Milyen károkat okoz? Van-e megoldás,vagy vissza a vadonba? Várom a véleményeket,a hozzáértők jó tanácsait !!!

  2. Balog Gyula

    Ez valóságos tény, csak ugyebár-nem mindenki tudja kimutatni, mert speciális műszer szükségeltetik hozzá.Tehát ez is olyan, mint akülönféle /hideg -sugárzások/ . Sokan nincsenek birtokában ennek az állandóan ható fizikai jelenségnek.

  3. Milyen mérőműszerrel indikálják az elektroszmogot? Esetleg egy oszcilloszkóp és egy bemenetére kötött tekercs is alkalmas rá? Milyen jelerősség fölött zavaró?

    1. Juhász Anna

      A mobiltelefon is kimutatja, csak sötétebb háttér kell mint eredetileg kamerázunk. De még hang alapon is felveszi.

  4. Úgy gondolom, ezeket az eszközöket nem tudjuk kiiktatni, engem az érdekelne, ha nem titok, mi az az anyag, lemez, háló, vagy élére állított 5Ft-os,:-))), amivel elszigetelhetjük nagyjából magunkat?

    1. Üdvözlöm,én kb 2 hónapja érzem a tüneteket,amiket leírt.Szertném tudni ki,vagy mi tudná bevizsgálni a lakásomat,ami Debrecenben van?Válaszát megköszönöm

  5. …és mi a helyzet a mobilszolgáltatók antenna bázisállomásaival??? Nálunk a megengedett értékeknek a min.20 szorosát mérték!!!Körbe vagyunk bástyázva: Vodafone(szembe),oldalt: Telenore,hátulról: T_Com antenna rendszerekkel + még a szemben lévő Művelődési házon WIFI-rendszerek lettek telepítve,hogy a parkban is lehessen internettezni!!!!..és a magyar jogszabályok nem tiltják!!!ez vicc!

  6. Tisztelt Zsolt!

    Érdekesnek találom a cikkét, de egy dolg nem világos számomra. Előljáróban leírnám, hogy 43 évet töltöttem el elektromos szakmában. Igazábol mi is az elektroszmog? Véleményem szerint, kérem javítson ki ha tévedek, fogyasztóval terhelt vezetéken folyó áram mely mágneses teret gerjeszt a hálózaton. Ez igy igaz is lenne, ha az egymás mellett futó vezetékek nem oltanák ki egymás mágneses terét. Ezért nem világos számomra ezen állítás. Mivel kötegben lévő vezetéken bonrtás nélkül áramot nem mérhetek, csak vezetékenként lakatfogóval. Várom válaszát üdvözlettel Tibor

  7. Simon Gábor

    A Himalája sólámpa tökéletes és olcsó megoldás erre 🙂 a só melegítés hatására, olyan ionokat bocsájt ki, melyek hatástalanítják az elektroszmogot. Ezt személyes tapasztalatból mondom, hogy 2-3 óra után érezni lehet a szobában lévő levegő minőségének a különbségét. Én a JomTom-nál választottam ki, őket nyugodtan merem ajánlani mindenkinek. Kis is lehet próbálni és akkor se nyelnek le, ha nem az elsőre mondok igent 😀

  8. Érdekes, amiit leírt, de szerintem mindenki arra kíváncsi, hogy mit tehetünk ellene. Ezt kellene leírni, nem csupán a tényeket!

  9. Krizsik József

    Van megoldás!
    Munkánkból adódóan rengeteg kütyü van a lakásban /főleg számítógépek/, bizony éreztük az elektroszmog
    minden hatását.
    Eddig talált megoldások: sólámpa, ionos légtisztító és főleg az EM-Bio permetként a falra,illetve belekeverve festékbe ,betonba.Ja és a szobanövényeket is permetezzük időnként EM-Bioval.
    Utóbbi egy japánban feltalált bio csuda -keverék /íze,szaga az almaecetre hasonlít/, nevét beírva a netre sok érdekes dolgot meg tudunk róla. A szerről szóló könyv / A világ megmentéséért/ még pontosabb ismereteket ad. Olcsó és a fentiek mellett dok mindenre használható.

  10. A solampa is csak megfelelo kristalyprogram bevitele utan ha. ROGRAM nelkul hasznaljuk csak az osrezgest tartalmazza.Amire szeretnek hasznalni probramkent kell a sonak is , akristalynak is adni. Ezszaktudast igenyel. AZ alternativ gyogyaszok ismerik ezeket a megoldasokat HA komolyan erdekel valakit szivesen segitek.

    1. dénes zsóka

      Kedves Judit. Engem nagyon érdekel, hogyan lehet a sókristályokat beprogramozni.
      Ha segítesz, megköszönöm Zsóka Pécsről

  11. Szabó Béla

    A számitógép bekepcsolását követően folyamatos tüsszögést okozott az elektroszmog. Beszereztem egy készüléket, amelyet azóta folyamatosan működtetek. Nincs cserélendő alkatrésze és 7 W a fogysztása. Nekem ennyit megért, nálam teljesen megszünt az allergiás jellegü tüsszögés.
    Sz Béla

  12. Dr.Soltra János

    Mi van akkor,ha egy munkahely és a nagyteljesítményű trafó között csak egy átlagos fal van? Van olyan hordozható műszer amivel mérni lehet a jelenséget? És kit terhel felelősség?

    1. Nyiri János

      Én is dolgoztam ilyen munkahelyen, és szóvá tettem az Ön által is említett problémát. Kihívták a Sugárbiológiai Intézet munkatársát, aki megállapította egy általa hozott műszer segítségével, hogy semmi veszélynek nem vagyok kitéve. Sőt a helységben alkalmazott 1.5 KW-os hősugárzó ütközésig lökte a műszer mutatóját, ami sokkal veszélyesebbnek bizonyult, mint az ülőhelyemtől fél métere lévő 10 KV-os betáp vezeték, ami a fél kerület áramellátásáért volt felelős. Én minden esetre szkeptikusan fogadtam az eredményt, mivel a “nagy” tudomány más állásponton van. Lépni ellene nem tudtam, mert ez volt a hivatalos vélemény. Bele kellett nyugodni a “nagyok” döntésébe, holott ez nem természetes állapot az ember számára.

  13. Egy TV müsorban léttam, talán a Spektrum-n nyugaton létezik egy speciális festék, amely grafitot tartalmaz. A grafit jó vezető lévén az elektroszmog-t megfogja . Ezzel a festékkel befestve a lakást ki lehet védeni az ilyen jellegű hatásokat !

  14. Munkámból adódóan sokszor mérek a betegekben elektroszmog terhelést, ezt annak írom, aki 43 évet töltött az elektromos szakmában és kételkedik.
    Készítsenek vagy vásároljanak ORGON készüléket.
    Lásd a neten.

  15. Kedves Judit!

    Mivel,van slámpám,amit igen szeretek,engem IS érdekelne a
    programozása.
    Előre is köszönöm a segítségét!

    Üdvözlettel:Gyné Éva

  16. Bizony az elektroszmogtól én magam is szenvedek, de nem tudtam hogy a sólámpa segithet a bajon.A számitógép mellé leülők 10-15 perc mulva erős köhögés kap el.Gyanakodtam hogy ettől lehet, de nem tudtam mit kell tenni.Köszönöm a sok jó tanácsot
    Üdv.Kissné

  17. Elektroszmog van. Kiküszöbölésükre is léteznek eljárások. Én az elektroszmog festéket használtam. Az alvásproblémáim és a szédülés néhány hét alatt elmúlt, azóta minden ok. Néhány barátomnál is használt a dolog.

  18. Kedves HOZZASZOLOK !SZamomra a festek es egyeb vedekezesek hasznalata azert problemas, mivel csak azt a helyiseget mentesiti, ahol a festes megtortent.Igazan mindenkinek olyan megoldasra van szukseg mely vedi a lakasban az utcan a munkahelyen es mindenhol.Ez pedig csak olyan megoldas lehet , amit mindenki sajat magara es a kornyezetere is tud hasznalni.AMI kozonbosito,megszunteto ,harmonizalo .Ezer javasoltam a REIKI 2 fokozatanak a szinbolumat !!!!!! Elnezest ,hogy ekezet nelkul tudok csak irni .

  19. A legfontosabb az éjszakai védelem, mert ekkor a legkiszolgáltatottabb szervezetünk. Erre pedig tökéletes a festék. Hogy ezen kívül miben hiszünk, mit használunk, az már egyéni hit/ízlés dolga.

  20. A REIKI sem hit, sem izles nem szukseges, SŐT festegetni sem kell, sem magunkat, sem a lakasunkat.CSUPAN a tiszta kezunk kell es a szinbolum feltevese .Es ami nagyon fontos nem megfizethetetlen .

  21. Lehet, hogy az egész családom – egy feleség, két fiu, egy anyós – gyakori vendégeim immunisok vagyunk az elektromos szmogra, mert bár – feltételezésem szerint -mindenki hallott erről a “jelenségről”, de még senki sem panaszkodott vagy mondta, hogy ezt a jelenséget érezte volna, vagy bármi hatást keltett volna. lehet, hogy nem olvasunk elégséges ezotériát?

  22. Kegves GYorgy ,Elofordulhat,de az ezoteriat olvasni nagyon keves. Lenyeg,hogy tud festeni .EZ VAN.

Hozzászólás a(z) Györgyi bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük