Gyógynövényekkel festett színes húsvéti tojások pasztellszínben pompázva egy fészekbe rakva.

A régebbi korokban nem igazán állt rendelkezésre ennyiféle tojásfesték, sőt, igazából nem is nagyon lehetett ezekkel a fajta festékekkel találkozni a boltok polcain. Éppen ezért a háziasszonyok kénytelenek voltak a természetet, pontosabban a természetben fellelhető gyógynövényeket segítségül hívni, amikor húsvéti tojásokat festettek. Abban mi is biztosak lehetünk, hogy ha gyógynövényekkel festjük a szép, húsvéti tojásainkat, azok semmilyen káros anyagot sem fognak tartalmazni.

Akármilyen gyógynövényt is választunk tojásaink befestéséhez, először minden esetben sűrű főzetet szükséges belőlük főzni, majd az edénybe kell helyezni a beszínezni kívánt tojásokat. Minél hosszabb ideig áznak a gyógynövényes lében a tojások, annál intenzívebb és erőteljesebb színük lesz. A szín erősségét egy-két evőkanálnyi ecettel is fokozhatjuk.

Ha azt szeretnénk, hogy a tojás sárga színben pompázzon, akkor a megfelelő gyógynövény a sáfrányos szeklice virága, a szőlőlevél, de a vöröshagymától is sárgás-barnás színárnyalatot kap a tojásunk. A csipkebogyó rózsaszínes, míg a nyírfalevél pirosas színt kölcsönöz a tojásoknak. A csalán friss hajtásaitól halványzöldek lesznek tojásainak, míg a csalán leveleitől zöld színeket kaphatunk. Ha a vöröshagyma héjának főzetében hosszabb ideig hagyjuk ázni a tojásokat, akkor a tojások barna színűek lesznek, de a diólevél is barnára színezi azokat. A bodzabogyó és az áfonya kékeslilára, míg a lila káposzta halványkékre festi a tojásokat.

A húsvéti készülődés alkalmával érdemes néhány tojást kifújni, majd ezt követően beszínezni, mivel gyönyörűséges dekorációkat lehet belőlük készíteni. A konyha ablakpárkányán például nagyon jól mutatnak a saját kezűleg festett virágcserepek. Nagyon szép asztali díszt készíthetünk belőle, ha telerakjuk virágfölddel, amelybe egy nagyobb faágat szúrunk. Természetesen egyetlen fát sem kell megcsonkítanunk, de az erdőben sétálva mindig lehet találkozni elhullajtott, letört faágakkal. Otthon aztán ezt alaposan meg kell tisztogatni, és egy kicsit érdemes megcsiszolni, majd lelakkozni. Az ágak végeire pedig fel lehet szúrni, aggatni a megfestett tojásokat. Így el is készült a „húsvéti tojásfa”, mely szép éke lehet az ünnepi asztalnak. A cserép szélére körbe kisebb méretű, festett tojásokat is lehet ragasztani.

A következő dísz elkészítéséhez üres tojástartókra, néhány kifújt tojásra, egy kevés virágföldre és kövirózsára, vagy bármilyen kisebb méretű virágra lesz szükség. A tojástartó tetejét vágja le, majd a tojástartót fesse be akrilfestékkel tetszőleges színre. A tojások felső részét óvatosan távolítsa el, majd töltse meg azokat virágfölddel. Mindegyikbe ültessen különböző növényeket, majd helyezze azokat a tojástartóba. Elegendő, ha csak minden második rekeszbe helyez egy-egy tojást. Ez a dekoráció nagyon jól mutat a konyhaablakban. Az ünnep elteltével ezeket a virágokat bele lehet cserepekbe ültetni, de a virágoskertben is helyet kaphatnak.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*