Természetes módon megfestett húsvéti tojások szép pasztellszínekben egy tojástartóba téve.

Nagyon szeretek a húsvétra készülődni és a legjobban talán a tojásfestést szeretem. Az utóbbi években a természetes anyagokkal történő tojásfestést preferálom, habár igaz, hogy a gyógynövényekkel és egyéb anyagokkal történő festés kicsit időigényesebb és sok-sok türelmet igényel, de a végeredmény, vagyis a szépséges tojások megérik az erőfeszítést és a sok belefektetett energiát. Például nagyon szép színt eredményez a vöröshagyma héja, a kurkuma vagy éppen a vörös káposzta. A színek élénkítésére pedig használhatunk még ecetet is.

Nézzük akkor, hogy milyen növénnyel milyen színeket kaphatunk. A vöröshagyma héjával egy vöröses-narancsos színt érhetünk el. A kurkuma, a kamilla, a kalendula sárgára, míg a rozmaring, a spenót és a csalán halványzöldre festi a tojásokat. A levendula virágától kékeszöld, míg az ibolyától lilás színt remélhetünk. Viszont ha ecetet is adunk a festővízhez, akkor a lilás szín kicsit zöldesebb színbe fog átcsapni. A vörös káposzta már sötétebb kékre, türkizre színez, éjkéket pedig a hibiszkusztól kaphatunk. A céklától rózsaszínűre, míg a gombától szép barnára varázsolhatjuk tojásainkat. Az avokádó héja is rózsaszínűre festi meg a tojásokat.

A tojásfestéshez érdemes minél világosabb, már-már fehér héjú tojásokat választani, hiszen a színek ezeken fognak a leginkább érvényesülni. Hogyan fessünk ezekből az érdekes növényekből tojást? Először is alaposan mossa meg a tojásokat, majd főzze meg azokat. Már a főzővízbe is lehet némi ecetet adagolni, amely mintegy előkészíti a tojásokat a színezésre. Amikor a tojások megfőttek, akkor tegye azokat egy edénybe, és öntse az edényt színültig hideg vízzel, hogy a tojások alaposan lehűljenek.

Milyen hozzávalók szükségesek a tojásfestéshez? Egy-egy színhez legalább egy csészényi víz szükségeltetik. Ha valamilyen őrölt fűszert használ, akkor ebből egy-két teáskanálnyi fog kelleni, viszont a szárított virágokból vagy levelekből akár négy teáskanálnyira is szükség lehet. Ha aprított zöldséggel vagy gyümölccsel dolgozik, akkor akár egy-egy csészényit is készítsen ezekből elő. Csészénként, befőttesüvegként egy-egy teáskanálnyi ecet is kelleni fog, ha a színeken is szeretne módosítani.

Egy edényben forraljon fel vizet. Közben készítsen elő befőttesüvegeket. Amikor a víz felforrt, akkor a befőttesüvegekbe öntsön annyi forró vizet, hogy majd a tojásokat ellepje. Ezután minden üvegbe szórjon olyan növényeket, fűszereket, virágokat, zöldségeket és gyümölcsöket, amelyeket használni kíván, majd minden egyes üvegbe helyezzen el egy-egy tojást. A szín mélységétől függően hagyhatja a tojásokat az üvegekben néhány percig, de akár egy-két óráig is.

Amikor a tojások elkészültek, akkor óvatosan halássza ki azokat egy üvegből, majd törölgesse szárazra azokat. Egy kevés olajjal is át lehet dörzsölni a tojásokat, hiszen ettől szép fényesek lesznek. Majd helyezze azokat egy tiszta és üres tojástaróba, amelyet aztán mindenképpen rakjon be a hűtőbe. Amikor a locsolókat várja, akkor pakolja a tojásokat egy szép kosárkába. Ezek a tojások lehetnek, hogy nem lesznek olyan szépek, mintha tojásfestékkel festettük volna azokat, de a tudat, hogy nem mérgezzük magunkat, bizony már elég indok arra, hogy ezeket a természetes anyagokat részesítsük előnyben.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*