fbpx

Máriatövis, a máj védelmezője

Máriatövis, vagyis Silybum marianum.

A máriatövis (Silybum marianum) már a középkor embere számára is ismert növény volt, hittek benne, hogy csökkenti a hasfájást, enyhíti a görcsöket és még az étvágyat is serkenti. A gyógynövény a fészkesvirágzatúak családjába tartozik. Elsősorban réteken, mezőkön, legelőkön és utak mentén találkozhatunk ezzel a gyógyító növénnyel. Gyógyászati célokra a növény barnás terméseit használják fel. A termés legfőbb hatóanyagai a zsírosolaj, a fehérje és a szilimarin nevű vegyület. A gyógynövényhez egy régi legenda is fűződik. Állítólag amikor Mária szoptatta a kis Jézust, akkor a melleiből az anyatej ráfröccsent a növényre. Talán ezért is nevezik népiesen Szűz Mária tejének, Szűz Mária tövisének, máriabogáncsnak, Boldogasszony tejének vagy Boldogasszony káposztájának. De a népies elnevezések között a pápafű és a tarkabogáncs is szerepel.

A szilimarin nevű vegyület elősegíti a máj regenerációját. A májban felgyülemlő toxikus anyagokkal szemben is eredményesen képes felvenni a harcot, illetve a különféle, májba kerülő mérgek által okozott károsodások mértékét is csökkenteni képes. A máriatövist lehet alkalmazni májkárosodások megelőzésére, de a kialakult károsodások mérséklésére is.

A máriatövis nem csupán megvédi a májunkat a különféle méreganyagoktól, hanem májtisztító hatással is rendelkezik. A növényben lévő antioxidáns vegyületek jelentős mértékben csökkentik a máj oxidatív károsodását. A szilimarin vegyület gyulladáscsökkentő hatással is bír, sőt a krónikus májgyulladást is mérsékelni képes.

A különféle gyógyszerek és az alkohol jelentős mértékben károsítják ezt a létfontosságú szervünket. A gyógynövény azonban a májkárosodás megelőzésében és kezelésében is bizonyított. De a májcirrózis – vagyis a májzsugor – és a vírusos májgyulladás – vagyis a hepatitisz – gyógyulását is elősegíti.

A gyógynövény erősíti az emberi májat, így mindenképpen tanácsos a fogyasztása, akár még megelőzés céljából is, ugyanis a máriatövisben lévő vegyületek hatására az elhalt, elöregedett májsejtek helyett új, egészséges sejtek jönnek létre. A szilimarin tehát elősegíti a máj regenerációját, és kiemelkedő szerepet játszik a májkárosodás megelőzésében. Máriatövissel eredményesen gyógyítható a zsírmáj is, sőt májdaganat kiegészítő kezeléseként is gyakran alkalmazzák.

  1. Busa Gyula

    Vese problémáim vanak vízhajtótt szedek 2-3 db naponta de ezmellé kldiumot is, de a labor egyre roszabb nátrium éskálium problémás- aGFR “27ml perc A vese funkció javíttására Keresek gyógynövényt -megoldást

Hozzászólás a(z) Magdolna Vicktor bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük