fbpx

Mirha: a tiszta lélek szimbóluma

Mirha (Commiphora molmol) fürtszerűen álló virága.

A mirhát (Commiphora molmol) már az ókorban is használták holttestek balzsamozására, de bőrproblémákra is alkalmazták, mert észrevették, hogy szövetösszehúzó hatásokkal rendelkezik. A mirha egy cserje, amely akár a 3 méteres magasságot is elérheti. Levelei tojásformát öltenek, fürtszerűen álló virágai pedig narancsosak, sárgák és pirosak. A mirha több országban is ismert gyógynövény, például előszeretettel alkalmazzák Afrikában és Ázsiában is. Már a Biblia is megemlíti. A szent könyv leírása alapján amikor Jézust keresztre feszítették, olyan itallal kínálták, amely mirhát is tartalmazott. Talán már abban az időben is bíztak a gyógyító erejében. De a keresztények szerint a mirha a tiszta lélek egyik szimbólumának is számított. Indiában nem csupán gyógyításra, hanem vallási célokra és afrodiziákumként is használják mind a mai napig ezt a szent növényt.

A mirha baktérium- és vírusölő tulajdonságokkal bír, de a szervezetben kialakuló gyulladásokat is hatékonyan képes lecsökkenteni. A mirha erősíti az ideget és a bőrt is megszépíti, ugyanis késlelteti annak öregedését.

A mirhában lévő tannin elősegíti a szövetek összehúzódását, így elsősorban szájöblögetőkben és szájfertőtlenítő termékekben találkozatunk vele. A mirha csökkenti a torokfájdalmat, ezért légzőszervi megbetegedés és megfázás esetén is lehet használni. Ebben az esetben a mirhából készült cseppeket, tinktúrát érdemes kipróbálni. De vízzel keverve párologtatóban is használhatjuk, hiszen illatát belélegezve szintén enyhülést tapasztalhatunk, legfőképpen a bedugult orrnak hoz megkönnyebbülést a mirhával történő párologtatás. Ez a gyógynövény hatékonyan gyógyítja a sebeket, de lehet használni emésztési problémáknál is. Mivel a koleszterinszintet is csökkenti, így védelmet élvezhetünk a szívinfarktus kialakulásával szemben.

A mirhát más illóolajokkal is keverhetjük. Az arcbőr problémáit nagyon jól orvosolja a rózsa és mirha keveréke, míg a lábgomba ellen a mirha és a levendula kombinációja válhat be. A mirha serkenti az agyi vérkeringést és élénkítő hatással is bír, ezért kifejezetten ajánlott azoknak, akik egész nap az íróasztaluknál görnyednek és szellemi munkát végeznek. Ebben az esetben is a mirhatinktúra fogyasztása javasolt egy kevés vízben elkeverve.

Terhesség és szoptatás alatt nem javasolt a mirha használata. Indiában a nők, asszonyok rendszeresen ezt a gyógynövényt vetik be rendszertelen vagy a fájdalmakkal és kellemetlen tünetekkel járó menstruációra, így ilyen problémákra bátran ki lehet próbálni. Akármilyen célra is szeretné valaki alkalmazni, mindenképpen beszélje azt meg kezelőorvosával, mivel a mirha erős hatásokkal rendelkezik. Túladagolása izzadással, heves szívdobogással, fejfájással és hasmenéssel járhat együtt.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük