fbpx

Nem lehet eleget beszélni a csalánról

Nagy fonott kosár tele frissen szedett csalánnal.

Falusi gyerekként már igen korán kimondottan szoros testi kapcsolatba kerültem ezzel a csípős, cakkos levelű növénnyel. Történt ugyanis, hogy bújócskázás közben beszakadt alattam egy régi, faágakkal fedett, használaton kívüli kút. Nem volt hirtelen más lehetőségem – hogy elkerüljem a zuhanást a mélybe –, mint a kút melletti terebélyes csalánbokorba kapaszkodni, és szorosan ölelni addig, amíg meg nem érkezik a segítség. Forró augusztusi nap volt ez, ennek megfelelően egy szál rövidnadrág volt csak rajtam. Pár perc múlva kihúztak a többiek. Akkor még nem tudtam, hogy hatévesen egy intenzív vértisztító kezelésen estem át, ami ugyan egészséges, de nagyon fájdalmasan sokkoló volt. A hetvenes évek közepén ezzel nem is nagyon tudtak mit kezdeni, így több napig tartott, mire kihevertem. Azóta azt is tudom, hogy a hideg víz nem enyhíti, hanem éppen ellenkezőleg: erősíti az égő érzést.

Később, nagyobb gyerekként nem értettem, hogy a kacsák, libák, disznók miért vannak oda annyira a csalánért, és hogy nem csípi össze a nyelvüket. Ezt azóta sem sikerült megfejtenem, ahogyan azt sem, hogy a szomszéd Kati néni hogyan képes puszta kézzel markolászni, tépni a csalánbokrot úgy, hogy semmi baja nem lesz tőle.

Arról is szólnak legendák, hogy az orosz fogságba esett katonák sokszor ettek csalánlevest. Régen irtózva hallgattam az ilyen történeteket, annyira belém égett a rossz élmény. Ma már tudom, hogy ehető – az interneten sokféle receptet találunk –, és nemcsak finom, pikáns levesek, főzelékek, saláták készíthetők belőle, hanem értékes gyógynövény is a csalán.

Talán a csalánlevél teájáról már mindenki hallott. Finom, élénkítő hatású ez a főzet, ezen kívül salaktalanít, méregtelenít. Vízhajtó, ezért többek között rendszeres, kúraszerű fogyasztásával elkerülhető a vesekőképződés is. Az emésztőrendszerre is kedvezően hat, gyomorhurut esetén is igyuk bátran.

A csalán hatóanyagai csökkentik a vér húgysavszintjét, így az ezzel összefüggő betegségek – köszvény, reuma, ízületi gyulladások – megelőzhetőek, illetve kezelésükben is hatékonyan alkalmazhatjuk a növényt.

A levelek magas klorofilltartalma több szempontból is hasznos számunkra, amiből két dolgot emelnék ki: az egyik a magas vastartalom, a másik a zsírbontó hatás. Ez utóbbi nemcsak segít a felesleges zsírpárnák lebontásában, hanem természetes módon gátolja a zsír szervezetbe való beépülését.

A csalán magja is értékes anyagokat tartalmaz. Gazdag esszenciális zsírsavakban, amelyek gyulladáscsökkentő hatásúak. A magból préselt olaj magas vitamin- és nyomelemtartalmú, ásványi anyagokban gazdag, sokoldalúan alkalmazható. Csökkenti a magas vérnyomást, megakadályozza a koleszterin beépülést, vértisztító, húgysavcsökkentő hatású. Fontos megemlíteni a vércukorszint-szabályzó tulajdonságát is. Reggelenként, éhgyomorra egy kávéskanállal érdemes fogyasztani a megfelelő hatás érdekében.

A népi gyógyászatban évszázadok óta potencianövelő szerként is alkalmazzák – régen az asszonyok „gyártották” –, de a szépségápolásban is használják többek között a pattanásos bőr tisztítására, a bőr vérkeringésének javítására, vagy akár a hajhullás megállítására.

Nagyapám zsákjai között voltak olyanok, amiket „csalányzsáknak” nevezett. Látszott rajtuk, hogy gyengébb anyagból vannak, sok volt már szakadt, foltozott, de azt nem gondoltam, hogy „csalányból” szőtték azokat. Kiderült, hogy évezredes múltja van a csalánból készült szövésnek, és öregapám zsákjai a háború alatti-utáni időkben készültek.

A csalán tápláló étele, vitaminforrása, gyógyszere és akár ruhája is lehet az embernek.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük