Sütőtökszeletek egymás mögött.

A halloweenen már túl vagyunk, a töklámpásokban kialudtak a gyertyák, mégis érdemes beszélni a sütőtökről. Nemcsak finom, hanem egyben kitűnő téli vitaminforrás.

Életem első felét falun töltöttem. Volt a kertben mindig néhány tő sütőtök, a nagy, kerek, zöld héjú fajta. Alig vártam gyerekként, hogy a nagymamám cikkekre vágva a sütőbe tegyen egyet. Nem gáz- vagy villanysütőbe, hanem a sparheltba. Valahogy mindig kevés volt belőle, hamar elfogyott…

Ezt a finomságot Kolumbusz előtt nem ismerte Európa, az öreg kontinensre visszatérő hajók hozták be az első példányokat belőle, majd hamar, az 1500-as évek elejétől elkezdték termeszteni. Eredeti hazája Észak-Amerika, Texas, Mexikó területe. Azóta már azt is tudjuk, hogy milyen jó hatással van az egészségünkre – a nép hamar felfedezte jótékony hatásait –, a technika fejlődése révén alkotóelemeit, hatóanyagait kielemezve az is kiderült, hogy miért.

A tök sárga húsa gazdag béta-karotinban, ami a bőrre, látásra van jó hatással, valamint egy fontos antioxidáns is. Fogyasztása segít a téli hidegben megőrizni a bőr hidratáltságát, rugalmasságát, a szürke, sötét időben könnyen fáradó szemünkre is jótékony hatással van.

A sütőtök élelmirost-tartalma az emésztésben játszik fontos szerepet, vízmegkötő és méregtelenítő hatású. Alacsony kalóriatartalma miatt rendszeresen az étrendbe illeszthető, mondhatni téli „wellnesstáplálék”.

A narancssárga édeskés zöldség C-vitamin-tartalma is jelentős, ami szintén kiemelten fontos számunkra az őszi, téli hónapokban. Ez a vitamin nemcsak az immunrendszerünket támogatja, hanem megvédi a tökben található többi vitamint is a károsodástól. Többek között ennek köszönheti azt is, hogy megfelelő körülmények között hosszabb ideig eltárolható.

A sütőtök magja is lényeges és hasznos szervezetünk számára. Magas telítetlen zsírsavtartalma miatt a szív- és érrendszeri lerakódások, meszesedések csökkentésében, megelőzésében lehet segítségünkre. A tökmagolaj E-vitamin- és szeléntartalma – többek között – antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatású.

Fontos kiemelni a tökmagolaj prosztatavédő hatását. Az idősödő férfiak számára mindenképpen javasolt a tökmagolaj rendszeres fogyasztása, ugyanis az olajban lévő glutaminsav csökkenti a prosztatamegnagyobbodás kockázatát, így megelőzhetőek lehetnek az ebből adódó vizelési problémák.

Gyermekek és nők számára is ajánlott a tökmag, tökmagolaj fogyasztása, többek között a linolénsav-tartalma miatt. Ez ugyanis egyike azon esszenciális zsírsavaknak, amelyeket szervezetünk nem tud előállítani, viszont az egészséges működéshez szükséges

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*