fbpx

Szemvíz szemfáradtságra

Szemére helyez vattakorongot egy fiatal nő.

A mai kor embere igencsak túlterheli a látószerveit, hiszen életünkben egyre több olyan eszköz van, amelyet nap mint nap használunk. Az egyik ilyen szerkezet a számítógép, amely nagyon sok embernek a munkaeszköze, így munkájából adódóan kénytelen akár napi 8-10 órát is a monitor előtt üldögélni. Majd este, lefekvés előtt még a televíziót is bekapcsoljuk, amely szintén irritálhatja az egyébként is elfáradt, pihenésre vágyó szemet.

Nem is beszélve a mobiltelefonokról, amelyekről ma már e-mailt és sms-t is lehet küldeni. Az apró betűk bepötyögése és olvasása pedig tovább ront az amúgy sem túl rózsás helyzeten. Ha sokat használjuk ezeket az eszközöket, akkor előfordulhat, hogy hosszabb ideig is egyetlen pontra fókuszálunk, közben pedig nem sokat pislogunk, amely a szem idő előtti elfáradását eredményezheti.

Természetesen más tevékenységek is kifáraszthatják látószerveinket. Például a hosszas olvasás, az autóvezetés, de a nem megfelelő megvilágítás is hasonló szempanaszokat generálhat.

A szemünk kifáradásához egyéb panaszok is társulhatnak, amely égő, szúró érzésekkel járhat együtt, de szemünk ki is vörösödhet és be is gyulladhat. Léteznek azonban olyan gyógynövények, amelyekből egy kellemes szemvizet készíthetünk. A szemvíz nagyszerűen megnyugtatja a begyulladt és a folyamatos irritációnak kitett szemeket.

A szemvízhez a következő gyógynövényeket használhatjuk: kamillavirág, körömvirág, korianderlevél és útifű. Egy edénybe tegyen fél liter vizet, majd adja hozzá a gyógynövényeket. Ha szárított gyógynövényeket használ, akkor minden gyógynövényből körülbelül 20 grammnyi szükséges a gyógyvíz elkészítéséhez. Amikor a víz felforrt, akkor vegye le az edényt a tűzhelyről. Várja meg, míg a főzet alaposan lehűl, aztán a szűrést követően öntse azt egy kisebb üvegcsébe. Amikor úgy érzi, hogy a szemei nagyon elfáradtak, akkor nedvesítsen be a szemvízzel egy tiszta vattakorongot és ezzel mosogassa a szemeit, de rá is helyezheti a nedves vattakorongokat a szemeire, majd pihenjen így 10 percen keresztül.

A szemvizet tárolja hűtőszekrényben, így akár három-négy napig is eláll. Használat előtt kissé meg is melegítheti a gyógyító főzetet, de hidegen is bátran használhatja.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük