fbpx

Szörp gyógynövényekből

Levedulából készített halványlila szörp üvegkancsóban, jégkockákkal és citromkarikákkal.

A szörp egy nagyon édes ital, amelyet vízzel elkeverve fogyasztunk. Gyermekkoromban nem takarékoskodtam, amikor egy pohárnyi vízhez szörpöt adagoltam, és szinte még most is érzem a számban az émelyítően cukros ízt. Felnőttként már egyáltalán nem rajongok az efféle löttyökért, de a gyógynövényekből készült szörpök ismét levettek a lábamról. Mindamellett, hogy nagyon jót tesznek az egészségünknek, nyáron a tikkasztó hőségben még frissítenek is, főleg ha citromos jégkockákkal is megbolondítjuk gyógynövényszörpös italunkat.

Sokféle gyógynövény szolgálhat szörpünk alapjaként. Én legjobban a mentából, a gyömbérből, a levendulából készülteket kedvelem, de igazán kellemes íze van a fehér akác virágából nyert szirupnak is.

A mentaszörp elkészítése nem túl bonyolult. Főzzön cukorszirupot 1 kg cukorból és 2 liter vízből, miután kihűlt, adjon hozzá 2 csokor mentalevelet, majd szűrje le. A pépesítést követően pedig az egészet öntse vissza a szirupba. Keverje el alaposan, majd töltse tiszta üvegekbe. A menta amellett, hogy frissít és élénkít, kitűnő idegnyugtató, fertőtlenít, segíti az emésztést, és a menstruációs görcsöket is enyhíti.

A levendulaszörp is hasonló módon állítható elő, csak itt az arányok változnak. 1 kg cukorból és 1 liter vízből készítsen szirupot, majd szórjon bele 30 gramm szárított levendulát. Szűrést követően újra forralja fel a keveréket, majd töltse üvegekbe. Hűtőben akár fél évig is eláll. A levendulának antibakteriális, fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatása van. Emellett erősíti az immunrendszert, enyhíti a pszichés és idegi panaszokat.

A gyömbérsziruphoz szeleteljen fel egy kisebb méretű gyömbért, vágjon karikára 3 szép citromot, majd öntse fel annyi vízzel, hogy ellepje, pihentesse egy egész éjszakán át. Másnap a gyömbért, 50 dkg cukrot és a liter vizet forralja fel, majd leszűrve töltse üvegekbe. A gyömbér is támogatja immunrendszerünket, kiváló fertőtlenítő, és az emésztésre is jótékony hatással van.

Akácvirág is lehet szirupalap. A 4-5 maréknyi akácvirágot alaposan mossa és tisztítsa meg. Hagyja ázni a növényt 2 liter vízben 2-3 felkarikázott citrommal együtt egy éjszakán keresztül. Másnap szűrje le, rakjon hozzá 1 kg cukrot, és készítsen szirupot belőle. Még forrón töltse üvegekbe, majd száraz dunsztban hagyja kihűlni.

Ezeket a szörpöket ízlés szerint hígabb és sűrűbb változatban is el lehet készíteni. Az arányokkal sem árt kísérletezni, hiszen valaki az egyszerűbb, míg mások az erőteljesebb, intenzívebb ízeket, aromákat kedvelik jobban. A szörp zamatát az is meghatározza, hogy csak főzzük vagy áztatjuk a növényt, amelyből a szörp készül. Előállításához tartósítószer hozzáadása már nem szükséges, mert a magas cukortartalom és a sterilizált edények mellett kicsi az esélye, hogy szörpünk romlásnak indul. Mielőtt száraz dunsztba helyezzük az üvegeket, érdemes 5 percig fejjel lefelé állítani azokat, a vákuum kialakítása érdekében.

Egy-egy pohár szörp amellett, hogy visszaadja a gyógynövény kellemes zamatát és illatát, még pozitív élettani hatással is rendelkezik az év bármely hónapjában.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük