fbpx

Védekezzen vörös áfonyával, ha felfázástól szenved!

vedekezzen voros afonyaval ha felfazastol szenved

A vörös áfonya a régebbi korokban Észak-Amerikában volt leginkább elterjedt, de ma már Európában, így hazánkban is megtalálható. Ezzel a cserjével leginkább a Zempléni-hegységben, a Mecsekben és Nyugat-Dunántúlon találkozhatunk. Az áfonyának ez a fajtája egy alacsony, kúszó cserjén nő, virágai sötét rózsaszínűek, míg drótos szárain a levelei nőnek, bogyótermései pedig csak az érés során válnak rubinvörössé. A bogyók már évszázadok óta orvosi célokat szolgálnak, mivel ez a gyümölcs gazdag C-, A-, B- és E-vitaminban, nyomelemekben és antioxidánsokban, míg magvainak olaja omega-3 zsírsavban. Ezen kívül rengeteg ásványi anyagot is tartalmaz: kalciumot, magnéziumot, káliumot, nátriumot, vasat, cinket, mangánt és foszfort.

A benne lévő flavonoidok védik az ereket, csökkentik a szívinfarktus kialakulásának az esélyét. Az áfonya erősíti az immunrendszert, sejtregeneráló, méregtelenítő hatású, véd a fertőzésekkel szemben, akadályozza a kőképződést, és csökkenti a daganatos, illetve a gyulladásos betegségek létrejöttének kockázatát. Gyógyír lehet még húgyúti fertőzésekre, gyulladásokra és felfázásokra is.

Ennek a betegségnek a kellemetlen velejárói a fokozott vizelési inger, szúró és hasogató érzés az alhasban és környékén, és fájdalom a húgyhólyagban. A különféle gyógyteákból készített ülőfürdők, borogatások és teák eredményesek lehetnek ugyan, de a vörös áfonya az, amely hatékonyan enyhítheti a tüneteket és segít megakadályozni a betegség kiújulását. A húgyúti fertőzésekért az E-coli baktérium tehető felelőssé, viszont a vörös áfonya képes meggátolni, hogy ezek a baktériumok megtelepedjenek a húgycsőben és húgyhólyagban.

Mit tehet annak érdekében, hogy elkerülje a felfázást? Először is fogyasszon vörös áfonyát korlátlan mennyiségben. Naponta igyon két részre osztva 500 ml vörös áfonyalét, ha lehet, akkor hígítatlan formában. Ha így túlságosan savanyúnak érzi, akkor keverjen hozzá egyenlő arányban vagy almalevet, vagy feketeáfonyából készült levet. Akármelyik nedű mellett is dönt, a cukormentes változatot válassza. A legjobb, ha saját magának készíti el és nem boltban vásárolja az áfonyaitalt, ehhez nem is lesz másra szüksége, csak egy gyümölcscentrifugára.

A gyümölcsben található oxalát a vesekőképződést segíti elő, ezért az ajánlott napi mennyiségnél ne igyon többet a vörös áfonya levéből. Prosztata- és vesebetegségben szenvedő személyek mindenképpen kérjék ki orvosuk tanácsát, mielőtt vörös áfonyával kezdik kúrálni magukat. Vérrögképződésre hajlamos személyek pedig egyáltalán, semmilyen formában ne is fogyasszák ezt a gyümölcsöt, mivel az áfonya a szedett gyógyszer véralvadásgátló hatását fokozhatja.

A felfázással szemben nem árt elővigyázatosnak lenni. Ha hajlamos meghűlni, akkor még nyáron se üljön le hideg ülőalkalmatosságra, ne mászkáljon papucs nélkül, ha kiszáll a medencéből, rögtön törölje magát szárazra, vagy az a legjobb, ha egy gyors zuhanyt követően száraz ruhára vált, és ne viseljen műszálas alsóneműt sem. Megelőzésképpen pedig fogyasszon különféle variációkban vörös áfonyát. Válogathat a friss gyümölcs, az áfonyalé, az aszalvány vagy a tea közül, de fogyaszthatja szószként, lekvárként, gyümölcssaláta részeként, de szörpként, borként és likőrként is ihatja, sőt beszerezheti kapszula formájában is. Felfázás ellen elsősorban a vörös áfonya levét szokták javasolni.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük