Omega-3 zsírsavat tartalmazó gélkapszulát vesz szájába egy változókorban lévő nő.

A női klimax általában 1-3 évig tart és 42-54 éves kor között következik be, de eltérések azért előfordulhatnak. Menopauzának azt nevezzük, amikor a menstruáció teljesen megszűnik. A női nemi hormon, vagyis az ösztrogén termelése lecsökken, és ez kellemetlenséget is von maga után. Az egyik többek között a hőhullám, amely izzadással és bőrpírral jár együtt. A másik a libidó, azaz a nemi vágy csökkenése, a harmadik pedig a csontritkulás, amely akár súlyos formát is ölthet, hiszen az ösztrogén fontos szerepet tölt be a kalcium felszívódásában, ennek hiányában viszont zavar léphet fel a kalcium hasznosulásában.

Az ázsiai nők sokkal könnyedebben vészelik át a változókort, mint a nyugati országokban élő társaik, akik általában szenvednek a klimaxot kísérő tünetektől. A magyarázat az életmódban, az étrendben rejlik. A távol-keleti nők, asszonyok sokkal kiegyensúlyozottabban és egészségesebben táplálkoznak, köszönhető ez a sok zöldség- és gyümölcsfogyasztásnak.

Vannak olyan vitaminokban gazdag ételek, amelyek enyhítik a hőhullámokat és szabályozzák az ösztrogénszintet. Ezek a táplálékok egyben olyan ösztrogénvegyületeket is tartalmaznak, amelyek enyhítik a változókori panaszokat. A babban, a borsóban és a lencsében izoflavon található, míg a vadrizsben, lenmagban és a kukoricában a lignánok lelhetők fel, indolvegyületeket pedig a karfiol, a brokkoli és a káposzta tartalmaz. Hőhullámokra hatásos lehet még a ginszengből készült tea és az orbáncfű is. A bór ezen kívül a női nemi vágyat fokozza, ez pedig megtalálható a halban, a szárnyasokban és a tejtermékekben. Hormonproblémákra a barátcserje is segítséget jelenthet. Éjszakai verejtékezésre jó szolgálatot tehet a zsályaolaj. Keverjen el 2 dl forró vízben 3-4 csepp zsályaolajat és egy teáskanál mézet. Lefekvés előtt fogyasszon belőle.

Menopauza idején szükségünk lehet E-vitaminra, amely csökkenti a hormoningadozások miatt kialakult szabadgyök-képződést, de emellett enyhíti a mellfeszülést, a hüvelyszárazságot, és a bőr állapotán is sokat javíthat. Száraz bőrre az esti kankalin olaja is jó megoldás lehet.

A csontritkulás megelőzésére és a csontok egészségének megőrzéséhez fontos, hogy elegendő kalcium legyen a szervezetünkben, viszont a kalciumfogyasztás csak D-vitaminnal együtt hatásos. Jó D-vitamin-források: tengeri halak, tojás, máj. Kalcium pedig a következő táplálékokban található: tejtermékek, mandula, mogyorófélék és zöldségek. Vannak olyan ételek és italok, amelyek fokozzák a szervezet kalciumkiürülését, ez a só, az alkohol, a kávé és a tea túlzott mértékű fogyasztása.

Kalcium és D-vitamin mellett magnéziumra is szüksége van minden menopauzában szenvedő nőnek, hiszen ez hozzájárul a csontok egészségéhez, az idegrendszer megfelelő működéséhez, és segít a napi stressz leküzdésében is. Jó magnéziumforrások: alma, zöld növények, zab.

Klimax idején a B-vitamin-bevitelről is gondoskodni kell. A B1-vitamin az idegekre, a szív-és érrendszerre van jótékony hatással, a B5-vitamin védelmet nyújt a stressz ellen és serkenti a hajnövekedést, a B6-vitamin a fehérjék felépítésében és lebontásában vesz részt, míg a B12-vitamin a hangulatra és a koncentrációra van kedvező hatással. B1-vitamin többek között megtalálható az uborkában, a dióban, a mogyoróban, a paradicsomban, a kelkáposztában, a répában és a csalánban. B5-vitamin-forrás a búzacsíra, a narancslé és az olajos magvak. B6-vitamint szintén búzacsírával, napraforgóval és káposztával vihet be szervezetébe. B12-vitamin pedig a búzában, a barnarizsben és az algákban is megtalálható.

A folsav az erek egészségéért felelős, de a haj és a köröm növekedésében is szerepet játszik. A zöld levelű zöldségeknek, mint a spenótnak és a borsónak magas a folsavtartalma.

Az omega-3 zsírsav a szív és az erek egészségéért felel, de enyhítheti a depresszió tüneteit is. Forrásai: halolaj, lenmag, tonhal, lazac és makréla.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*