fbpx

A haj természetes színezői: cékla, gyógynövények, henna, amla és társaik

Különféle színű hajtincsek egymás mellett.

Az ősz hajat sokan nem kedvelik, ezért a hölgyek gyakran döntenek a hajfestés mellett. Azonban a rendszeresen festett haj időközben elkezd hullani. Nem is csoda, hiszen a legtöbb hajfesték komoly károsodást képes okozni, mivel egészségre káros vegyi anyagokat is tartalmaznak.

Most néhány olyan természetes anyag kerül felsorolásra, amelyek nemhogy nem ártanak a hajnak és a fejbőrnek, de még jót is tesznek azok egészségével. Ezeket használhatják ősz hajra, de akkor is nagyon jó alternatívák, ha még csak néhány ősz hajszál bújik meg a hajkoronában.

Hajfestésre kiválóan alkalmas az amlapor és a henna keveréke. 1 csésze friss hennaport keverjen el 3 teáskanál amlaporral és 1 teáskanál kávéporral, illetve annyi vízzel, hogy egy közepes állagú pasztát kapjon. A megmosott haját kenje be ezzel a masszával, hagyja rajta egy órát, majd alaposan mossa azt le. A henna és az amla kiválóan képes együtt dolgozni és mindkettő remekül táplálja a hajszálakat.

A hennát önmagában is használhatja, de keverheti citromlével, szegfűszeggel és illóolajokkal is. A hennát indigóval is kombinálhatja a sötétebb hajszín elérése érdekében. A henna rendszeres használata a hajat egészségessé és fényessé varázsolja, nem beszélve arról, hogy ez az egyik legjobb természetes mód arra, hogy az ősz hajszálainkat eltüntessük.

A teafőzetek is nagyon jó hajszínezők. A hibiszkusz a vörös hajszín, a fekete a sötétebb színárnyalatokhoz, míg a kamilla a szőke szín eléréséhez a legalkalmasabb. A zsályalevelek is hatékonyan színezik az ősz hajat. Forraljon fel két csésze vízben egy maréknyi zsályalevelet. Hagyja lehűlni a főzetet, majd hajmosás után öblítse le ezzel a főzettel a haját. Ezt a procedúrát hetente meg kell ismételni.

A virágok és a gyógynövények csodálatos természetes színezők. Azonban ezeket rendszeresen kell ahhoz használni, hogy változást tapasztaljunk hajunk színében, illetve hogy az elért színt sokáig fenntarthassuk. Sötétebb hajszín eléréséhez választhatja a rozmaringot, a zsályát, a csalánt, a szegfűszeget, a fekete dióhéjat, a fahéjat és a fekete nadálytő gyökerét.

Szőke hajhoz válassza a kamillát, a citromhéjat, a sáfrányt, a körömvirágot vagy a napraforgó szirmait. A vörös haj barátja lehet a hibiszkusz, a csipkebogyó, a vörös rózsaszirom vagy éppen a cékla.

Hogyan készítse el a gyógynövényes főzetet? Forraljon fel fél liter vizet, majd adjon hozzá fél csésze gyógynövényt. Hagyja kihűlni, majd adjon hozzá egy evőkanálnyi hordozóolajat. Ez lehet kókuszolaj, mandula- vagy jojobaolaj. Öblítse le a haját ezzel a főzettel, majd húsz-harminc perc múlva mosson hajat a szokásos módon.

A cékla, a sárgarépa és a citromlé együttesen is nagyon jó hajszínező. A cékla és a sárgarépa vöröses árnyalatot biztosítanak, illetve kiemelik a jelenlegi vöröses hajszínét, a citrom pedig aranyszőkévé varázsolja a hajkoronáját. Préseljen ki valamelyik hozzávalóból egy csészényit, amelyet keverje össze valamilyen hordozóolajjal vagy hajápolóval, és masszírozza alaposan a hajába. Hagyja egy órát a haján, majd mossa azt meg alaposan. Vigyázzon, mert a cékla és sárgarépalé megfoghatja a bőrét, ezért a füleit, a nyakát és a homlokát kenje be előtte valamilyen zsíros krémmel.

  1. Vas Szilvia

    A hennafestés hosszabb procedúra, az egy órás pakolás elégtelen eredményt hoz.
    1. Egy citrom levével ki kell oldani a hatóanyagát, 3 órát állni hagyjuk, de lehet egy éjszakán át… tejfölpépesre keverjük szűrt vízzel.
    (ha sötét hajat akarunk, az indigót felvitel előtt fél órával kell beletenni, mert a citromsav rongálja. Például fekete hajnál 9: 1 az arány, a henna minimális legyen.))
    2. Kesztyűvel felvinni a megmosott, megfésült félszáraz hajra, és fóliás “dunsztkötést” tenni a fejre, minimum 3 órát, de lehet ebben aludni is, a színhatás is így változik.
    3. Vízzel leöblítjük, lehet eukaliptusz cseppessel is, hogy nyugtassa a fejbőrt.. (van, akinél az indigó allergiát okoz, mert egyes forgalmazók tesznek bele ezt-azt, tehát tisztát vásároljunk, ha lehet))
    4. Samponos hajmosást csak a harmadik naptól szabad végezni, azt is csak biosamponnal, vagy illatanyag mentes szappannal, ugyanis a henna és társai nem fér össze semmilyen kemikáliákkal. Ha valaki hennázni akar, előtte le kell a dauerolt-festett hajat növeszteni 3 hónapig, ellenkező esetben eltörhetnek a hajszálak!
    Ennek ellenére megéri hennapakolásokat csinálni , (havonta kell kb)… a haj soha nem látott szépségében fog ragyogni, és vastagabb szálú lesz.

  2. Szendreiné Margó

    Szép napot kívánok. Csak ámulok hogy mi mindent tud meg az ember a haj ápolásról, illetve festésről. Ez igazán nagyszerű így nem károsodik a nők hajkoronája.

Hozzászólás a(z) Vas Szilvia bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük