fbpx

A kávé jó az artériáknak?

Egy csésze kávéra óvatosan öntik a tejszínt, ami egy szívet mintáz meg.

Egy új tanulmány bizonyítékot talált arra, hogy a kávé mégiscsak jó az emberi szervezet számára. A tanulmány azt írja, hogy napi három csészényi kávé csökkenti az ateroszklerózis kockázatát, ami a szívbetegségek egyik kockázati tényezője.

Egy másik tanulmány arra mutat rá, hogy a rendszeres kávéfogyasztás 70 százalékkal csökkenti a májbetegség kockázatát, míg más tudósok a kávéfogyasztást a szívinfarktus és a stroke kockázatainak csökkenésével hozta összefüggésbe. A tanulmány azt sugallja, hogy a kávé megóvhatja szívünk egészségét.

Egy másik tanulmány szerint pedig a kávé megóvhat az ateroszklerózistól, amely a szívbetegség okozója. Az ateroszklerózis során ugyanis az artériákban plakkfelhalmozódás következik be. Ez szűkíti az artériákat, korlátozza a véráramlást, ami szívbetegséghez és stroke-hoz vezethet.

Egy vizsgálatba kávéfogyasztó embereket vontak be. Megállapításra került, hogy azok az emberek, akik naponta legalább 3 csésze kávét fogyasztottak, kevésbé voltak hajlamosak a koszorúér-meszesedésre, amit CT-vizsgálattal állapítottak meg. Ez a megállapítás csak azokra a személyekre volt érvényes, akik nem dohányoztak, csak és kizárólag kávéztak. Az egykori vagy jelenlegi dohányosok nem élvezhették a kávéfogyasztás ilyen irányú előnyeit.

És mit tegyen, aki nem szereti a kávét? Milyen táplálékokkal előzheti meg az artériák eltömődését? Például zöld leveles zöldségekkel. A spenót, a kelkáposzta és a rukkola az egészséges artériák legfőbb kulcstápláléka. A spenót például káliumban gazdag, amely segíthet a magas vérnyomás kockázatának csökkentésében.

A tiszta artériák másik étele az omega-3 zsírsavakban gazdag halak. Artériabarát halak: szardínia, szardella, makréla, lazac és hering.

Az olívaolaj omega-3 és omega-6 zsírsavat tartalmaz, amelyek szintén hasznosak a szív egészségéhez. Az olívaolaj nagyszerű koleszterincsökkentő is.

A magas antioxidáns-tartalmáról ismeretes gránátalma a tiszta artériák egyik kiemelkedő gyümölcse.

A zab, az árpa, és a korpa a legjobb élelmiszerek, amelyek megakadályozzák az artériák eltömődését, mégpedig a rosttartalmuknak köszönhetően.

A diófélék is sok omega-3 és omega-6 zsírsavat tartalmaznak, de magnézium is van bennük, amelyek megakadályozzák a plakk-képződést és az erek dilatációját.

  1. Németiné Finta Katalin

    Csodálatos a jobb oldali felsorolás, hogy melyek azok
    a növények, amelyek bizonyos bajokat gyógyítják,
    de nem csak az.
    Ha ez itt maradhat, akkor én biztos, hogy sokszor ki
    fogom nyitni és újra elolvasom. Az is sokat jelenthet,
    ha minden alkalommal csak néhány – számomra is
    fontos – növényt meg tudok ismerni, amelyek számomra a jobb egészséget szolgálnák.
    Gratulálok az összeállításhoz!

Hozzászólás a(z) Herczeg Gyorgy bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük