fbpx

A kígyószerű gyógynövény: terjőke kígyószisz

A terjőke kígyószisz (Echium vulgare) lila színű virágai, amelyből a porzó és a bibe is hosszan kinyúlik.

Ez az érdekes nevű növény hazánkban, de Ázsiában és Afrikában is megtalálható. A növény nagyon kedveli a sziklás és homoskos talajt, de útszéleken, parlagokon és vasúti töltéseken is találkozhatunk vele. A gyógynövény a borágófélék családjába tartozik. Népiesen nevezik még Alcubisi füvének, kis ökörnyelvnek, pirosító gyökérnek és terjőkének is.

A terjőke kígyószisz (Echium vulgare) egy kétéves, akár egyméteres magasságot is elérő, májustól szeptemberig nyíló gyógynövény. A terjőke kígyószisz az első évben csak tőlevélrózsát fejleszt. A virága lila színű, amelyből a porzó és a bibe is hosszan kinyúlik. Olyan látványt nyújt, mint egy kígyó, amely éppen sziszegve kiölti a hosszú, kettéhasított nyelvét. A középkorban éppen emiatt a növényi jellegzetesség miatt ajánlották például kígyómarásra.

A növény kicsit furán néz ki, mert olyan benyomást kelt, mintha apró szemölcsök borítanák. Ráadásul ezekből szőrszálak állnak ki. A növény tőlevelei szélesek, szárlevelei pedig lándzsa alakot öltenek. A növénynek mindössze 4-5 halványzöld csészelevele van, amelyek az aljuknál összenőttek, és csakúgy, mint a növény többi része, ezek is szőrösek. A növény pártája 2 cm hosszú, a sziromlevelek pedig egymással összenőttek. A növény kétágú bibeszállal rendelkezik, a porzószálak ibolyakék színben pompáznak. A növény hasadó terméssel rendelkezik.

A terjőke kígyószisz nagyon kedveli a dombvidékeket, de hegyvidéken is találkozhatunk vele. Hol lelhető még fel ez a szőrös növény? Parlagokon, gyomtársulásokon, legelőkön, útszéleken, vasutak mentén, kavicsos területeken és kőfejtőkben.

A népi gyógyászat régebben főzetet készített a növényből, és olyan betegségeknél alkalmazta, mint hasmenés, de az sem volt ritka, hogy bélhurut esetén használták. A növény virágos hajtásait használták fel ezeknek a betegségeknek a gyógyítására.

A gyógynövényből igen sokat kell szedni, hogy elegendő mennyiség gyűljön belőle össze. Közel négy kilogrammnyi növényből lesz egy kilogrammnyi szárítmány. Manapság teakeverékekben találkozhatunk a gyógynövénnyel.

A népi gyógyászatban a szárított gyökereit használták fel, ha epilepsziás beteget kívántak gyógyítani, de előszeretettel alkalmazták nehezen gyógyuló sebek kezelésére is.

    1. Fentebb a cikk közepe táján találja a feliratkozó felületünket, ha rendszeres tájékoztatást szeretne.

  1. Csap Lajos Jánosné

    Jó napot!
    Szeretnék megtudni egy-két dolgot, a Kigyószisz nevü növényről!
    Kora tavasszal ültettem magról, üvegházban nevelgettem, (2 db magról van szó) Kikeltek, szépen fejlődtek, a kiültetés után, sajnos csak az egyik maradt meg, de ennek is nagyon örültem. Most, 15×15 cm a mérete.Az alsó levelei barnulnak! Ez természetes?
    Teleltetéséről érdeklődnék legfőképpen!.
    Örülnék, ha kapnék valamilyen tájékoztatást, ez ügyben!
    Előre is köszönöm! Gabriella

  2. Csap Lajos Jánosné

    Jó napot kivánok!
    A KIGYÓSZISZ nevü növényről szeretnék megtudni pár dolgot.
    Azt, már kiderítettem, hogy kétnyári növény.
    Kora tavasszal ültettem magról, 2 db, üvegházban nevelgettem.
    A kiültetés után, sajnos csak az egyik növény maradt meg. Most 20 cm a mérete.
    Az alsó levelei lebarnultak, ez természetes, ezen kívül egészségesnek néz ki.
    A teleltetéséről érdeklődnék. Örülnék, ha kaphatnék tájékoztatást ez ügyben!
    Köszönettel várom válaszát! Gabriella

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük