fbpx

A nyírfának szinte minden része gyógyít

Zöld leveles nyírfa alulnézetből fotózva.

A nyír a régi időktől fogva szent fának számított. A mérsékelt égövi Európában és Észak-Skandináviában is nő, de a nyírfa Észak-Amerikában és Ázsiában is őshonos, egészen Japánig. A nyírfával tavaszi fesztiválokon is találkozhatunk, és a májusfa, amelyet egyes falvakban szokás felállítani, szintén nyírfából készül.

A nyír azonban a természetgyógyászatban is nagy szerepet játszik, a fának szinte minden részét felhasználják gyógyászati célokra. Gyógyhatása sokoldalú, többek között vértisztító és vizelethajtó hatással rendelkezik. A nyírfa leveleit, rügyeit és nedvét főként vese- és hólyagbetegségek ellen, valamint a szép bőrért és hajért alkalmazzák. Különösen hólyaggyulladás, vesegyengeség, vesekő, köszvény, reuma, ödéma és ekcéma, bőrallergiák ellen vetik be, valamint a cukorbetegség enyhe eseteiben, köhögésnél és hasmenésnél éppúgy segítségül hívják, mint hajhullásnál és korpa ellen.

A legelterjedtebb alkalmazása a nyírlevelekből és rügyekből készült tea. Ennek erős vizelethajtó hatása van, és segít reuma, köszvény és anyagcsere-betegségek ellen. Ha több héten keresztül naponta három csészével iszunk a nyírfateából, egyes esetekben akár a vesekövek is feloldódhatnak. Ha makacs bőrbetegségekben szenvedünk, ihatjuk is a nyírből készült főzetet, de használhatjuk lemosás vagy fürdő formájában is.

Külsőleg alkalmazva felhasználhatjuk a leforrázott nyírfakérget is. A nyírfa nedvét március és május eleje között nyerik. Ezt a lét naponta lehet inni – és pedig 2-3 pálinkáspohárral. A nyírfanedv külsőleges felhasználásra is alkalmas. Például serkenthetjük vele a hajnövekedést. Ehhez dörzsöljük be nyírfalével a fejbőrt.

Egy természetgyógyászatban használatos további szer a nyírfaszén, amelyet a patikákban vásárolhatunk meg. A nyírfaszén hasmenés ellen jó. A nyírfakátrány a nyír fájából, kérgéből és gyökeréből áll. Krónikus bőrbetegségek esetén alkalmazható.

  1. “Ha több héten keresztül naponta három csészével iszunk a nyírfateából, egyes esetekben akár a vesekövek is feloldódhatnak!”
    Csak feloldódhatnak? De nem biztos, hogy feloldódnak?
    6 hete szenvedek a vesekőtől, ami már a vesémből elindul, nekem már nem hiszem, hogy van még 6 hetem, hogy ezt a fájdalmat elviseljem! Van még más egyéb megoldás?

    1. Kedves aqqwa, ha hajlandó vagy kipróbálni az energiás gyógyászatot, kiszedhetem. Kőmérettől, reakciótól függően néhány alkalom. Tehetsz egy próbát, veszteni végül is nem veszítesz vele… legfeljebb a kövedet…
      Szeretettel
      Andi

      1. Kedves azakai!

        Nem tudom mit is jelent az energiás gyógyászat! Szellemgyógyásznál már voltam. A vesémben 3 tágulatot mutatott az ultrahang, és egy követ a röntgen a hasüregben. Nekem már csak hajnal tájban fekve vannak fájdalmaim a vesém körül, de én nem görcsölök úgy, mint ahogy hallom, hogy szülési fájdalommal távozik a kő. Nem is tudom, hogy a másik két kő hova is lett, mert én nem éreztem, hogy távozott volna. Én Eger mellett élek.
        Üdvözlettel: Éva

      2. Lantos Kálmánné

        Nekem is van vesekövem 5 mm nagyságú volt egy évvel ezelőtt. Panaszom nincs.
        3-4 évvel ezelőtt műtéttel távolítottak el több darabot (8-10) . Öntvénykövem van illetve volt, abból maradt még valamennyi. Kőzúzáson is voltam a műtét után vagy 4 szer. Szeretnék tudni valamit az energiás kő eltávolításról, esetleg vállslkoznék is rá. Lantosné Piroska.

    2. Igen, a kőtörőfű.Ez tényleg feloldja,csak bő folyadék bevitel szükséges.Egerből a Flavin7-től lehet rendelni. _ tapasztalat van.

    3. Debreczeni István

      Rowatinex ,nekem nagyon sokat segített . kalcium oxalát köveim vannak ,már lőtték szültem többet .Mióta szedem nem volt rohamom ez már egy éve .

  2. Földeáki Erzsébet

    Tisztel Hölgyem/Uram!
    Földeáki Erzsébet vagyok. Szíves tájékoztatásukat kérem, hogy hol és kb. mennyiért lehet nyírfalevet venni hajhullásom ellen.
    Köszönettel, tisztelettel
    Földeáki Erzsébet

  3. Kilián Anikó

    Nekem nagy szerencsém volt. Azért írom le, hogy hátha Önöknek is segít. Be ültem egy kád meleg vízbe. Utána próbáltam forró vizet engedni a kádba amennyire el tudtam viselni.a zuhanyrózsát ahonnan a meleg víz sugárzott oda helyeztem a fájó területre. Olyan zuhanyrózsám volt akkoriban amit állítani lehetett, pisztoly szerű alakja volt, és ha elcsavartam erősebb vízsugárban jött belőle a forró víz.Így erősen maszirozta a fájófelületet. E közben teljes erőből nyomtam, mint mikor szül az ember.Lehetett érezni, hogy a kő elindult és ki pottyant belőlem. Kb.1/2 óra alatt sikerült meg szabadulnom a kőtől. A szerencsém az volt, hogy a kő jól helyezkedett el a csatornába. Ha keresztbe állt volna nem sikerült volna ez a manőver.Gondolom a forró vízsugár segítette a kő elhelyezkedését.

  4. Kedves azaki!
    Mit jelent az energiás gyógyászat. Kb 2cm-es kövem van, ötször próbálták törni, utoljára lézeresen, s az eredmény az lett, hogy a vezetékből visszanyomták a vesébe a lézerrel. Ez egy “kőtörő specialista” orvos volt. Ezután azt mondtam, csak akkor megyek, ha visznek. Jelenleg nincs vele bajom, próbálok sokat inni, nyírfateát is, de a gondolat, hogy a kő ott van, jó lenne megszabadulni tőle.

  5. Fehér Anna

    Segítséget kérek, hogy pikkelysömörre melyik jó-e? –mely része ? –és hol lehet beszerezni?. /pl. reumás fájdalmakra milyen része jó?/

    Köszönöm ha válaszol!

    üdvözlettel Anna

  6. Kis László

    A veseköveseknek ajánlom a nyírfalevél teát – gyógynövény szaküzletben 180 Ft
    /8dl gyöngyöző vízbe 3 ujjunkal kiemelunk a tasakből egy csípetet napi adag/
    5-10 percig áztatjuk, – szürjük.

    Másnaponként filteres édeskömény teát igyunk napi 3x

    Fontos minden tejtermék abbahagyása és mákos ételek fogyasztása… minél sötétebb mákkal, – annál jobb, (nudli, rétes palacsinta, bejgli, mákos tészta, mákos piskota bögrés, )

    naponta pl. mézet csészébe darált mákkal keverünk és minden nap a hütőből kivéve egy teáskanálnyit fogyasszunk!

    A fájdalmunk megszűnik!

  7. Szádváry Gyula

    Én évek óta gyűjtöm a különböző növényi részeket,szárítom,összemorzsolom és keverem. Este egy decis pohárba beáztatok a teakeverékből egy evő kanállal. Reggel leforrázom és néhány perc után leszűröm,édesítem és ez a reggeliző teám, 0,5 liter.
    A gyűjtött növényi alkatrészek: Akác,-bodzavirág,csalán levél és gyökér,gyermekláncfű levél és gyökér,körömvirág szirom,galagonya levél virág és termés,csipkebogyó,kakukfű,menta.A csipkebogyót metsző ollóval hosszában elnyírom,kiszedem a magját és úgy szárítom. Ezeket a vegetációs idő alatt más-más időpontban szedem a természetben.Újabban reszelek a keverékbe gyömbért is.Egyedül kamillát veszek a gyógyszertárben,mert az mifelénk nem terem. A felsorolt növények közismertek,hatásaikat a neten ki lehet keresni. Ezek után nyírfalevelet is fogok gyűjteni.

  8. Rienerné T. Éva

    Kedves Szádváry Gyula

    A csipkebogyóból nem tűnik el a c vit., ha elvágja? Köszi, ha válaszol.

  9. uskert valaéria ilona

    Kérnék szépen információt arról. hogy a nyírfa levéhez hol és hogyan lehet hozzá jutni? köszönettel U.V.Ilona

  10. csordas józsefné

    Én már megjártam a diabetes betegség minden bugyrát.Én nem kérdeztem eleget és néma gyereknek anyja sem hallja a szavát.az egész dolognak a lényege hogy tudjuk mikor mennyit és mit ehetünk.Nem mindig attól nagy a cukrunk amit megeszünk hanem attól is ha kevés a SZH .Sajnos ezt annak idején én sem tudtam.Ha betartjuk a diétás tanácsát és megpróbálunk a javasolt Szh nak megfelelő étrendet 1 hétre összeállitani-végigcsinálni akkor látni fogjuk hogy a fegyelem a pontosság meghozza a gyümölcsét.Ha nő betegről beszélünk akkor a napi étkezések 40-15-50-15-40 =160 Szh.lefekvés előtt még lehet 1-2 korpavit kekszet enni.Nekem sikerült hála a balatonfüredi Szivkórház diétás szakemberének Fogarasy

  11. Sziasztok! Én úgy mond vesekő termelő vagyok! Nagyon sok módon próbáltam már vesekövet elhajtani akár orvosi javaslatokat is követve! De semmi eredménnyel.Míg egyszer a mostani háziorvosunk tanácsára elhagytam minden féle gyógyszer szedését és áttértem a pálinka és sör kúrára (NEM VICC) A pálinka simaizom lazító és görcsoldó hatással bír! A sor meg meglöki a görcs által elengedett követ! Közben még fáj addig lépcsőn kel kitartóan ugrálni! Ez testvéremnél is bevált! Ha úton vagytok akkor Cataflam és Nospa az segít átvészelni.Ez mellett még iszok gyógyteákat és fekete retket reszelve mézzel! A Rovatinex bogyók azok kamu gyógyszerek semmi hatóanyag nincsen benne ami a vese kő eltávolításához kellene de sok más gyógyszerrel is ez a helyzet csak üzlet van benne semmi gyógyír!!! Ezt patikus mondta nekem meg a házi orvos!!!

  12. Akinek már egy éve nem volt semmi panasza vesekő elhajtás után ne legyen benne biztos hogy már nem is lesz mert a kő összetételétől függően 3-5-8 évente szokott olyan méretűre megnőni és leszakadni a vese faláról hogy dugulást okozva megint görcsöket okozzon!
    Ezért a megelőzés is fontos! PL:rostos italok,gyümölcsök és gyógynövények fogyasztása!

    1. Venni? Forrasvizet kitenni egy uvegedenyben a tuzo napsutesre, nehany juharlevellel. Kesz. Utana izles szerint, mezzel v cukorral lehet izesiteni, de nem kotelezo. Veseko… Napi 2-3 L juharlevel tea fogyasztasaval egy kisgyermek megmenekult a mutettol (1 het leforgasa alatt!), szoval mukodik.

  13. Pingback: Ördögkarom – gyógynövény nagy hagyománnyal | Gyógyszer Nélkül

Hozzászólás a(z) jampi bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük