fbpx

A sárgabarackmag valóban jó a rák ellen?

Félbevágott sárgabarack egy kék kistányéron, alatta sárgabarackmagok.

Táplálkozási szempontból a barackmag hasonló a diófélékhez, hiszen egészséges zsírokban gazdag, sok rostot és vasat tartalmaz.

Az édes kajszibarack magjáról már sok tanulmány született, mely szerint segít az immunitás fokozásában, illetve a fertőzések elleni küzdelemben. Viszont nagy vita van a magban található letrillel kapcsolatban, amelyet „marketing nevén” B17-vitaminnak kereszteltek, és amely sokak szerint gyógyítja a rákot. Ez a „vitamin” nagy port kavart az elmúlt évtizedekben, hiszen elhitették a barackmagról, illetve erről a vitaminról, hogy csodákra képes, és még a rákos betegeket is fel tudja gyógyítani. De mi az igazság?

Az amigdalint francia vegyészek állították elő az 1800-as évek végén. Majd később „gyógyszer” formájában alkalmazták daganatos betegeknél, de hamar betiltották, mivel toxikusnak bizonyult. Később, a XX. században szabadalmaztatták a letril előállítását, és más anyagcsere-terápiával is társították, így ez más vitaminokat, diétás étrendet és enzimeket is magába foglalt.

A B17-vitaminnak nagy rajongótábora alakult ki. Sokan hittek benne, azonban a csúfos igazság az, hogy konkrétan egyszer sem bizonyosodott be, hogy a letril gyógyítaná a rákot, vagy hasznos kiegészítő lehetne a kemoterápia során. Ennek az ellenkezőjére, vagyis állapotromlásra viszont volt példa. Például egyes daganatos betegségben szenvedők esetében a daganat növekedését tapasztalták, illetve cianidmérgezés is előfordult. Tehát semmiféle tudományos bizonyíték nem létezik arra vonatkozóan, hogy a letril (laetrile) vagy az amigdalin biztonsággal használható lenne a daganatellenes terápiában, sőt, használatuk kifejezetten kockázatosnak bizonyult.

Persze ellenérvek is vannak bőven. Az amigdalin-vegyületről készültek tanulmányok, melyek szerint ez  stimulálja az immunrendszert, mégpedig úgy, hogy szignifikánsan növeli a beteg fehérvérsejtjeinek azon képességét, hogy megtámadja a káros sejteket. Vagyis egyes feltételezések szerint képes elpusztítani a káros sejteket, így akadályozva meg a betegségek terjedését, de ennek pontos módja mind a mai napig nem tisztázott. Ezek a vizsgálatok azt is kimutatták, hogy az amigdalin csökkenti a kemoterápia ideje alatt fellépő fájdalmat és a tumor méretét. Bizonyítékok azonban erre sincsenek.

  1. Takács Márta

    Üdvözlök Mindenkit! Akkor hadd legyek én az első, akinél bizonyított, hogy IGENIS HASZNOS KIEGÉSZÍTŐJE A KEMOTERÁPIÁNAK ÉS NAGYMÉRTÉKBEN CSÖKKENTETTE a tumor méretét, együtt alkalmazva más vitaminokkal is! 2007-et írtunk, mellrák HER2 POZÍTIV, 2 tumor a bal mellben, együttes méret, 9,6 cm. Jobb mellben apró sejtek látszódtak. A diagnózis, és mire orvost találtam (USA) eltelt 4 hónap, valamit tennem kellett, ezért saját magam injekcióztam magamat, 850 ampulla került a szervezetembe. Augusztus végen ismét biopszia, tumor mérete 6,4 cm. Jobb mellben, elmeszesedett sejtek. Tehát csak az Alternatív vitaminok + B 17 Amigdalin injekció eredménye – 3,2 cm!!! Kemóval együtt is alkalmaztam mindent, orvos véleményét nem kértem ki ezügyben, az én életem forgott kockán. A 2-ik kemónál 2cm a tumor mérete, ekkor kérték, hogy hagyjam abba, az alternatív szereket mert a kemó nem azért van,hogy mellette más is legyen. Természetesen ennek a kérésnek nem tettem eleget. Áttétem sehol nem keletkezett. Műtét következett, és hát az orvosom, megmutatta, a miliméter mérőjével, hogy 3 mm-es elhalt sejtet műtött ki, és sajnálatát fejezte ki azért,hogy minden mirigyemet eltávolított. Műtét után jött volna a sugárterápia, amit viszont elutasítottam. Megköszöntem, hogy megmentette az életemet! A sárgabarckmagból azóta is minden nap 600 mg-ot ledarálva joghurtba fogyasztok. Köszönöm jól vagyok , most már 11 és fél éve!! Ez az én történetem a B-17 vitaminnal kapcsolatosan. A fájdalomtól ordítani tudnák, amikor az ellenkezőjét táplálják az emberekbe! Jó egészséget kívánok mindenkinek! Márta

  2. K Erős József

    Az én nejem, felvette a kemót, és a sugár terápiát, igen erős dózisokat, a műtét alkalmával a teniszlabda nagyságú daganat más egész pici volt, kivették a mirigyeket is, és 12 éve történt, és teljesen gyógyult. A B17 pedig véleményem szerint kuruzslás. Ha valaki hiosz benne szedje, mert a hit sokszor többet gyógyít, mint maga a bevett szer! Placebó hatás, mint a Homeopátiás szerek.

  3. Dr Tóth.fné,

    Felelôtlenség.olyanról.vémleményt.alkotni.amit nem.ismmerünk,énelőbb kipróbàlnám.

  4. Onódi Ferencné

    Ha a sárgabarackmag nem keserű, én szívesen rágcsálom gyerekkorom óta, ízlik! (már elmúlta 65) és jól vagyok, betegségtudat nélkül…

  5. Kecskés A.

    Gyerekkoromban sárgabarack éréskor addig ettük a barackmagot,amíg a kezünk el nem fáradt(mert mi kővel törtük).Nem számoltuk,de rengeteget felzabáltunk.Most 71 éves vagyok.semmi rossz következményét nem ta- pasztaltam a gyerekkori túlkapásoknak.

  6. Bessenyei Gábor

    70 éves vagyok, kitűnő egészségnek örvendek !
    Évtizedek (!) óta fogyasztom a sárgabarackmagot. Gyakran 30-40 darabot elfogyasztok. Alkoholban áztatok meggy,-szilva,- és barackmagot. “embere válogatja!”
    Jó egészséget !

Hozzászólás a(z) Kecskés A. bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük