fbpx

A stressz és az alkohol is csontritkuláshoz vezethet

Osteoporosis feliratú táblát mutat kezében egy kék gumikesztyűt viselő orvos.

A csontritkulás ma már komoly betegségnek számít, hiszen egyre több ember szenved oszteoporózisben. Ennek oka a nem megfelelő életmódbeli tényezőkben keresendő.

A csontritkulás azt jelenti, hogy a csont veszít a tömegéből és a sűrűségéből. Azonban egy elkerülhető betegségről van szó, hiszen mi magunk is sokat tehetünk annak érdekében, hogy ne kelljen ezzel a betegséggel szembenézni. A csontritkulás megelőzésének egyik legfontosabb pontja, hogy sokat mozgunk. Ugyanis a csont akkor gyengül meg a leghamarabb, ha nem használjuk. Ha sokat ülünk és nem élünk aktív életet, azaz a testmozgást nem részesítjük előnyben, úgy először az izomzat sorvad el, majd a csontok is kezdenek leépülni.

Az emberek többsége jóval több fehérjét vesz magához, mint amennyire szüksége lenne. A magas fehérjetartalmú étrend azonban sok kalciumot von ki a csontokból, ez pedig a csont egyik fő építőköve. A túl sok só is csökkenti a csonttömeget, nem beszélve a vérnyomásemelő hatásáról. Kutatások igazolják, hogy azok a posztmenopauzába lépő nők, akik a kelleténél több sót fogyasztanak, nagyobb eséllyel szenvednek csontritkulásban és szenvednek csigolyatörést, mint azok a személyek, akik odafigyelnek a nátriumbevitelre.

Ahhoz, hogy a csontokba beépüljön a kalcium, D-vitaminra van szükségünk. Ez a vitamin napfény hatására termelődik a szervezetünkben. Ha nem tartózkodunk elegendő időt a napon, akkor hiányt szenvedhetünk ebből a vitaminból. A csontritkulás megelőzése érdekében törekedjen kalciumban és D-vitaminban gazdag ételek fogyasztására.

Egyes feltételezések szerint a koffein is hozzájárul a csontvesztéshez. A posztmenopauzába kerülő hölgyeknek nagyon oda kell figyelniük, hogy mennyi kávét fogyasztanak naponta, ugyanis esetükben a lecsökkent ösztrogénszint tovább fokozza a csontvesztést.

Ha valakinek 19-nél kevesebb a testtömegindexe, szintén ki van téve a csontritkulás veszélyeinek. Tehát a sovány testalkat is kedvez a csontritkulás kialakulásának.

A stressz hatására kortizol termelődik a szervezetben, ami elősegíti a csontritkulás kialakulását. Akik túlzásba viszik az alkoholfogyasztást, csökkenhet szervezetükben az ösztrogénszint, ami szintén csontsűrűség-csökkenéshez vezethet.

1 hozzászólás

Hozzászólás a(z) Kis Lászlóné bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük