fbpx

A testpusztító cukor

Minden típusú cukor egymás mellett.

Számtalan tanulmány bebizonyította, hogy a cukor rossz hatással van az emberi szervezetre. Habár a cukoripar aktívan küzdött azért, hogy megváltoztassa a közvéleményt a cukor egészségre gyakorolt hatásairól, ma már egyre több tanulmány születik arról, hogy főleg a mértéktelen fogyasztása mennyire káros hatással van az emberi szervezetre.

Sok ember a szívbetegség kialakulásáért az étrendi zsírt hibáztatja, de valójában a fő bűnös nem más, mint maga a cukor. Korábban sok kutatás született azzal kapcsolatban, hogy a szívkoszorúér-betegség megelőzéséhez étrendi változás szükséges, vagyis kevesebb koleszterint és többszörösen telítetlen zsírt kell fogyasztani a telített zsír helyett. Ma ezt az állítást sokan megcáfolják, és a cukrot kiáltják ki bűnösnek. A túl sok hozzáadott cukor ugyanis jelentősen megnövelheti a szív- és érrendszeri betegségek számát.

Az italokban és a feldolgozott élelmiszerekben rengeteg rejtett cukor megtalálható, de a helyettesítő fruktózt és kukoricaszirupot is kiállították már ki bűnösnek. Sokszor nem is tudjuk, hogy egy-egy élelmiszer mennyi cukrot tartalmaz, mert nem gondolnánk, hogy az adott élelmiszer összetevője között szerepel a cukor. Pedig a sok cukorfogyasztás elhízáshoz vezethet, kialakulhat anyagcsere-szindróma, inzulinrezisztencia és 2-es típusú cukorbetegség is.

A cukorral édesített italok alkoholos zsírmájbetegséget okozhatnak. Azonban a cukorfogyasztás minimalizálása jelentősen csökkenti ennek a betegségnek a kialakulását.

A cukor a beleket sem kíméli. Amikor sok cukor halmozódik fel a belekben, az megváltoztatja a bélflórát, növeli a bél áteresztőképességét, ami komoly betegségek előidézője lehet. Az egészség a bélben kezdőik, hiszen ott van az immunsejtek 80 százaléka. A bélflóra felborulása az oka az autoimmun betegségek egy részének is.

A 2-es típusú cukorbetegség kockázata még akkor is megemelkedik, ha valaki a cukorfogyasztás mellett egyébként egészségesebb ételeket vesz magához, ezzel ugyanis nem lehet kompenzálni. Egyetlen megoldás van a cukor drasztikus csökkenése.

Ezen kívül összefüggést találtak a túlzásba vitt cukorfogyasztás és a daganatos megbetegedések kialakulása között. A hozzáadott cukor növeli a nyelőcsőrák kockázatát, de a vékony- és vastagbéldaganat kialakulásáért is felelőssé tehető.

  1. Szilágyi Julianna

    Az én nagyszüleim , az édesanyám minden befőttet , lekvárt cukorral tartósítottak , minden vasárnap volt sütemény , nem beszélve az ünnepekről a sok sok süteményt nem műcukorral helyettesítették és abban az időben nem láttam annyi 100 kg feletti embert mint ma

    1. Kedves Julianna!
      Pedig bizony a régi időkben is voltak elhízott és cukorbeteg emberek. (A túlsúly nem 100 kilónál kezdődik…)
      Az a különbség, hogy manapság sokan napi szinten eszik a fehér lisztből, cukorral készült péksüteményeket, édességeket, és nem a vasárnapokra, ünnepekre korlátozódik a cukorfogyasztás. Sokkal több a feldolgozott élelmiszer is, melyeket cukroznak.
      Nem helyettesítettek műcukorral? A lekvárokba, befőttekbe és süteményekbe használt finomított cukor maga a műcukor. Természetes formáját a gyümölcsök és egyes zöldségek tartalmazzák.

  2. Nagyne Papp Erika

    A szuleink, nagyszuleink rengeteg fizikai munkat vegeztek, kerekparral, vagy gyalog jartak, es nem autoval. A gyerekek sem a szobaban uldogeltek, hanem amint az idojaras engedte a szabadban jatszottak, sot segítettek a szuleiknek a haz korul,vagy a vetemenyesben.
    A mozgasszegeny eletmod.miatt van ilyen sok elhízott es beteg fiatal es felnőtt. Ez elkeserítő!
    A fejekben dől el minden!.
    Ha barmilyen testmozgast vegez valaki, kalóriadúsabb etelt fogyaszhat anelkul, hogy elhízna!

    1. Kedves Erika,
      ez mind igaz, de cikkünk nem a kalóriákról és az elhízásról szólt, hanem a cukor okozta rengetegféle betegségről, egészségkárosodásról.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük