fbpx

Az agy egészségének megőrzése egyszerűen

Mediterrán diéta élelmiszerei: áfonya, tojás, avokádó, lazac, paradicsom, spenót, brokkoli, olívaolaj.

Világszerte egyre több ember szenved Alzheimer-kórban. A betegség legnagyobb kockázati tényezője az életkor, ami egyre csak növekszik 65 éves kor fölött. Az Alzheimer-kór azonban a fiatalabbakat is érintheti. Genetikai tényezők is szerepet játszanak a betegség kialakulásában, de a betegséget kiválthatja egy fejet ért trauma, agyrázkódás, de még kardiovaszkuláris betegség is oka lehet ennek a betegségnek.

Nagyon fontos, hogy mindent tegyünk meg a betegség kialakulása ellen. Hiszen életünk során kialakíthatunk olyan életmódot, amellyel jelentősen csökkenthetjük a betegség kialakulásának kockázatát.

Mit tehetünk, hogy minimalizáljuk az Alzheimer-kór kialakulását? A rendszeres testedzés sokat segíthet a megelőzésben, de az is, ha elkerüljük az ülő, inaktív életmódot, ha egészségesen táplálkozunk. Sokat tehetünk egészségünk megőrzése érdekében, ha az agyunkat is megtornáztatjuk rendszeres időközönként. Fontos, hogy mindig újabb és újabb készségeket tanuljunk, illetve fejlesszük a már meglévőket. Lényeges, hogy mindig jól aludjunk és ez naponta legalább 7-8 óra legyen. Tartsunk fenn aktív társadalmi életet, illetve a stressz csökkentése is nagyon lényeges.

Az ülő és az inaktív életmód elkerülése azért nagyon is lényeges, mivel így a szív- és érrendszer is nagy valószínűséggel marad egészséges, és csökkenti a cukorbetegség kialakulásának esélyeit. Ezek a betegségek nagyban hozzájárulnak a demencia kialakulásához, de a gyulladás és a gyenge keringés is a betegség progressziójához vezethet.

A rendszeres testmozgás segíthet a stressz fiziológiai hatásainak csökkentésében, megnöveli a hangulatot, jót tesz a vérkeringéssel, megtámogatja a memóriát, a kreativitást és a motivációt is.

Az étrend kulcsfontosságú szerepet tölt be a szív- és keringési betegségek, a cukorbetegség és a demencia elkerülésében. Az alacsony glikémiás indexű, antioxidánsokkal teli, gyulladásgátló étrend segíthet megvédeni a sejteket, beleértve az agysejteket is a degeneratív elváltozásoktól.

A mediterrán étrend nagyon jó választás lehet. Ebbe beletartoznak a diófélék, a magvak, az olívaolaj, a sok friss zöldség és gyümölcs, az olajos halak, az alkalmilag elfogyasztott egy-egy pohár vörösbor és a kis mennyiségben elfogyasztott étcsokoládé.

A memória és a mentális éberség fenntartásában segíthet a zöld és a fehér tea, de a kognitív egészséget az antioxidánsban gazdag kurkuma is biztosíthatja.

  1. Földi Józsefné

    A felsorolt betegségek között nem találtam meg a Parkinson-kórt. Sajnos engem “csak” ez érdekel, mert érintett vagyok, már ötödik éve. Mindent megtennék a javulásom érdekében, de sajnos sehol sem találok semmi használható dolgot. De ha Önök valamiit tudnának javasolni. nagyon megköszönném.
    Üdv. Földi Józsefné

Hozzászólás a(z) Admin bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük