fbpx

Az antibakteriális és gombaellenes kömény

Rusztikus faasztalon kerek végű fakanál púpozva köménymaggal, mellette az asztalra szórva is egy halom köménymag.

Szinte mindenkinek van otthon ebből a gyógynövényből, azaz a köményből. Pikáns ízt kölcsönöz az ételeknek és még a gyógyító hatásai is kiemelkedőek. Ezt a hatását a tápanyagainak, azaz a benne található ásványi anyagoknak és vitaminoknak köszönheti. A kömény például gazdag forrása a vasnak, a kalciumnak és a mangánnak, illetve nagy mennyiségben tartalmaz omega-3 és omega-6 zsírsavakat is.

A kömény ezen kívül antioxidánsokban is bővelkedik, ami nemcsak a gyulladás csökkentésében lehet a segítségünkre, hanem az oxidatív stressz csökkentésében is, amelyről köztudott, hogy nagy szerepe van a rákos és krónikus betegségek kialakulásában.

A kömény hozzájárul az emésztés javításához, hiszen mozgósítani tudja az emésztőenzimek aktivitását. Ezzel segít az epe felszabadulásában és az emésztés jobb működését is lehetővé teszi.

Az IBS-ben (irritábilisbél-szindróma) szenvedő betegeknek nagyon sokféle emésztési zavarral, tünettel meg kell küzdeniük. Ilyen például a folyamatos puffadás, a fokozott gázképződés, a hasi görcsök, a hasmenés és a székrekedés vagy ezek váltakozása. A kömény azonban nagyon sokat segíthet ezeknek a tüneteknek az enyhítésében és megszüntetésében.

A kömény a magas vércukorszint csökkentésében is a segítségünkre lehet. A kutatási eredmények arra mutatnak rá, hogy ennek a fűszernövénynek nagy szerepe lehet az éhgyomri vércukorszint csökkentésében. Ezen kívül enyhítheti a szervezetben kialakuló gyulladást, illetve a 2-es típusú cukorbetegek esetében a szövődmények kialakulását is minimalizálni tudja ez a csodálatos gyógynövény.

Az elhízás és a magas vérzsírszint oka lehet a szívbetegség kialakulásának. A köményről azonban bebizonyosodott, hogy egyrészt elősegíti a fogyást, másrészt csökkenteni tudja a magas vérzsírértékeket is. Egy vizsgálatba Hashimoto-kórban szenvedő betegeket vontak be, akiknél magas értékeket mértek a triglicerid- és a koleszterinvizsgálatok során. A vizsgálati alanyok mindennap köménymagkivonatot kaptak. Az eredmények azt mutatták, hogy a köménymagkivonat jelentősen csökkentette nemcsak a trigliceridszintet, hanem a magas LDL-koleszterin-szintet is.

A kömény ezen kívül antimikrobiális tulajdonságokkal is rendelkezik, vagyis csökkenti a baktériumok és a gombák okozta fertőzéseket és az ezekből kialakuló betegségeket.

1 hozzászólás

Hozzászólás a(z) Nagy Tibor bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük