fbpx

Az ecet 5 előnye

Egy piros kosában sok alma, mellette almaecet egy üvegben.

Az ecetet mindenki ismeri, talán nincs is olyan háztartás, ahol ne használnák az emberek. Az ecetnek nincs ugyan kellemes illata, viszont nagy hasznát vehetjük, ha ételeket szeretnék savanyítani, de salátakészítéskor is bátran fordulhatunk ehhez a konyhai alapanyaghoz. Számtalan pozitív hatása van az egészségre nézve is, ezért érdemes rendszeresen fogyasztani. Lássuk most az ecet 5 előnyét.

Az ecet megakadályozhatja a rákos sejtek növekedését, amit a magas polifenoltartalmának köszönhetünk. Ez az antioxidáns vegyület harcol a szervezetben kialakuló szabad gyökök okozta oxidatív stressz ellen, így pedig sokféle rákos betegség ellen jelenthet védelmet. De mivel eddig csak állatokon tesztelték ezt a hatását, így nem támaszkodhatunk kizárólag az ecetre a daganatos betegségek elleni harcban.

Az ecet segítheti a fogyást is. Ha minden étkezés előtt megiszunk egy pohárnyi vizet, amelyhez egy evőkanálnyi ecetet kevertünk, kevesebbet fogunk enni, és így csökken az elhízás veszélye.

Az ecettel kapcsolatban bebizonyosodott, hogy rendszeresen fogyasztva csökkentheti a magas vérnyomást, mint a szívbetegség egyik rizikófaktorát. Azonban ha valaki magas vérnyomással küzd, akkor semmiképpen ne hagyatkozzon kizárólag  az ecet gyógyító erejére, hanem mindenképpen tartsa be az orvos utasításait.

Az ecet nagyon hasznos lehet a vércukorszint szabályozásában is, hiszen javítja a cukorbevitelre adott inzulinválaszt. Ez a hatás még kifejezettebb azoknál az embereknél, akik inzulinrezisztenciában szenvednek. Az ecetet nem önmagában, hanem vízzel kell fogyasztani, mégpedig étkezés előtt, így erősebb lesz a gyomorsav, javul az emésztés, és evés után nem emelkedik meg drasztikusan a vércukorszint.

Az ecet antimikrobiális hatással is rendelkezik. Mit is jelent ez? Az ecet segíthet a káros baktériumok elleni küzdelemben. Előfordulhat, hogy némely baktérium annyira elszaporodik a szervezetben, hogy az immunrendszert teljesen legyengíti, így képtelen védekezni a betolakodókkal szemben. Az ecet rendszeres fogyasztása viszont támogathatja az immunrendszert, és ezzel segíthet a kórokozókkal szembeni védekezésben és küzdelemben. Azonban ha valamilyen gyomor- és bélrendszeri betegségben szenved, kérje ki orvosa tanácsát mielőtt rendszeresítené az ecetet az étrendjében.

 

  1. Aranyodi Imre

    Én vettem szép piros jóízű almát. Apró kockákra szeltem és beleszórtam egy bővebb szájú, 1 literes üvegbe kb. fél töltésig. Utána rá öntöttem az almaecetet úgy hogy kb. 1 deciliter légtér maradjon felette. Célszerű utána légmentesen ledugózni. Néhány napot célszerű állni hagyni hogy az alma és az almaecet aromája összeérjen, de nem megvárni, hogy esetleg erjedésnek induljon. Nem szabad túl meleg helyen tárolni. Egy hét után már sokkal aromásabb, finomabb mint a tiszta almaecet.
    Ebből naponta kb 0,5 – 1 deciliter célszerű meginni.
    Tökéletesen segíti a gyomor és emésztés működését.

    Ha van otthon kristályos aszkorbinsav, vagyis C vitamin akkor az almára lehet rászórni néhány gramm C vitamint, így jobb az íze és stabilizálja az esetleges erjedés ellen.

  2. Köves István

    Két naponta 1 dcl ecetes lavor vízben áztatom a körömgombás lábujjaimat, és a gomba látható nyoma eltűnt. Előtte a bőrklinikán javasoltakkal egy év alatt nem.

    1. Mivel a reflux általában a túl kevés gyomorsav következménye, az esetek túlnyomó részében az almaecet képes javítani a refluxos állapotán.

  3. Szánthó Judit

    T.Cím! Javaslom, mert jó tapasztalatom van az almaecetes vízzel történő utolsó öblítésnek, hajmosáskor.Erősen őszölök, ami nem zavar de ,hogy ne sárga legyen kékítős vízzel öblítem(fodrészkellékes üzletben kapható)ettől ezüstösek az ősz hajszálaim s ezután öblítem még le az említett almaecetes vízzel.Szép fénye és jó állaga lesz.

  4. Károlyné Nagy

    Én már legalább 7 éve rászoktam a gyömbérre.
    Egy kis savanyúságos üvegbe lereszelem .
    Teszek bele kurkumaport, fahéjat, édesítem szaharinnal, és
    almaecettel 4 kanál. Aztán felöntöm vízzel.
    Mióta ezt eszem, nem voltam náthás, és télen nagyon jó!

Hozzászólás a(z) józsef bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük