fbpx

Az öregedés ellenszere: lucerna

Teljes kiőrlésű magos kenyérszeletek lucernacsírával meghintve.

Hazánkban a lucernát elsősorban azért termesztik, hogy megoldják az állatok takarmányozását. Az állatok nyersen és szárítva is fogyasztják ezt a finom növényt. Az arabok is elsősorban a jószágaikat etették ezzel az ízletes és egészséges eledellel, de leginkább a lovak csemegéztek belőle, mert gazdáik úgy véltek, hogy ettől majd olyan sebesek lesznek, mint a szélvész. A kínaiak pedig látták, hogy haszonállataik milyen jóízűen majszolgatják ezt a tápláló növényt, így az emberek is hamar rákaptak erre az ínyencségre. A hagyományos kínai orvoslás szerint a lucerna nagyon jó emésztésjavító, és hatásosan képes gyógyítani az emésztőrendszer problémáit. Indiában az ókorban szintén alkalmazták ezt a gyógyító növényt, fekélyeket és ízületi gyulladásokat kezeltek vele. Európában csak a középkorban kezdték el termeszteni. Magyarországon pedig még ma is megvan a bizalmatlanság a lucernával szemben, pedig számtalan betegséget képes orvosolni.

A lucerna a hüvelyesek közé tartozik, virágai kékes-lilás színben pompáznak, levelei háromágúak. A meleg és a hideg időjárást is rendkívül jól bírja, a nedvességet viszont nehezen tűri. Kaszálás után rendkívül gyorsan magához tér, és szára, illetve levelei újra sarjadnak.

A lucerna rendkívül gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, aminosavakban és fehérjében is. Az alábbi vitaminokat tartalmazza: B1-, B2-, B6-, B17-, C-, D-, E-, A-, K-és U-vitamin. Kiemelkedő a kalcium-, magnézium-, kálium-, vas-, cink-, réz-, szelén- és jódtartalma. Ezeken kívül van benne karotin és tricin is. Ez utóbbi egy fontos antioxidáns a szervezet számára. A lucerna L-borostyánkő-tartalma is jelentős, és ez főleg az öregedési folyamatokat képes lelassítani és a kötőszövetek rugalmasságát biztosítani. A benne található rost pedig segítséget nyújt azoknak, akik székrekedéssel küzdenek.

Magas klorofilltartalma elősegíti a vérképzést, biztosítja az idegrendszer megfelelő működését, hatékonyan gyógyítja a légzőszervi problémákat, és remekül oldja a feszültséget. A lucerna mind a magas, mind az alacsony vérnyomást képes orvosolni, vagyis kiegyenlíteni. A lucernát alkalmazhatjuk vérszegénység esetén is a benne található vas miatt. Akinek a sok gyomorsav panaszt okoz, bizonyára jó hír, hogy a lucerna lúgosító hatással is rendelkezik. A lucerna ismeretes még gyulladáscsökkentő, immunerősítő, baktériumölő, méregtelenítő és gombaellenes tulajdonságairól is. Rendszeres fogyasztása a csontokat és a fogakat is erősíti.

Az idősebb embereknek nem lenne szabad kihagyni ezt a remek csemegét, mivel nagyon jó reumás, köszvényes és ízületi panaszokra. Emellett a lucerna a szellemi leépülés folyamatát lelassítja, elősegíti a pihentető, éjszaki alvást, és vitalitást, energiát, erőt kölcsönöz az emberi szervezetnek.

Ételt és italt is készíthet lucernából. Barna rizshez, köleshez és egyéb körethez is keverheti. A lucerna leveleit ebben az esetben addig kell főzni, amíg a színe halványodni kezd. Majd szűrje és csepegtesse le, keverje össze egy kevés olívaolajjal és adja a választott körethez.

A lucernaitalhoz turmixolja le az előzőleg megmosott maréknyi friss lucernalevelet, 1 nagyobb, felkockázott almát, 1 salátalevelet és 1,5 dl vizet. Fogyassza egészséggel!

  1. Bécs József

    Én azt szeretném, ha egyszer a sült sertéstarja érdemeit is tudományos alapon közzé tennék.Szerintem a 80 évesek is inkább ehhez nyúlnak, mint a lucernához.

  2. Kovács Sándor

    Kedves Bécs József!

    A sertéstarja is jó arra, amire jó, de az sem véletlen, hogy a mohamedán-zsidó közösségek – sok évszázados megfigyelés alapján – tartózkodnak a sertéshús fogyasztásától.
    A lucernaszénát fogyasztó állatoknak lényegében nincs szükségük más takarmányra ép a benne lévő anyagok sokfélesége miatt. Ráadásul szívesen fogyasztják.
    A lucernát én is mindenkinek ajánlom. Az élettani hatásai mellett jó az íze is. Kora tavasszal és kaszálás után a friss lucernát apróra vágva vajas kenyérre szoktam hinteni snidling helyett. Csak az előítéleteinket kell elfelejteni.

  3. Baranyai Lászlóné

    Én mindent elolvasok és fontosnak tartom az viszont mindenkinek szíve joga mibe hisz

  4. kozma zsoka

    Kedves Kovács Sándor!
    Érdeklődnék, hol lehet hozzájutni a lucernához. egy városi lakónak.nyáron is, és főleg télen .köszönöm a segítséget.

    1. veress klara

      KedvesKozma Zsoka !lucernat a bio boltba kaphato vagy nalam is rendelheto tobb taplalek kiegeszitott ajalhatok!

  5. Nyitrai Levente

    Kedves Kovács Sándor!

    Szeretnék köszöntetet mondani a hozzászólásáért.
    Én is úgy vélekedem, hogy a mohamedán-zsidó tartózkodás a sertéshústól megfigyelések alapján
    vált rituális tilalommá.

    Én egyébként unitárius és vegetáriánus székely vagyok. Mesterem Székely-Bordeaux Ödön
    professzor, aki nemcsak azt bizonyíttta be, hogy az állattest nélkülözhető a táplálkozásban, hanem azt is, hogy a lacto-ovo vegetáriánus koszt egy olyan életmód része, amellyel elkerülhetők, sőt gyógíyíthatók a betegségek és az élet meghosszabbítható addig, ameddig kívánjuk. Ez
    100 év körül van, de messze fölötte is. Az unitárius
    Székely professzor 1860 előtt született és 1976-ban halt meg. Ahogy Ábrahámról írja az Ószövetség:
    “élettel eltelve”. Negyedmillió beteget gyógyított meg
    a mexikói Puerto Pueblában működő szanatóriumában. Nem volt “természetgyógyász”
    vagy ha az is volt, magas orvosi képzettsége volt.
    Tisztelettel: Nyitrai

  6. Andrási József

    Hát hogy is mondjam. Én a paraszti életet fiatalon megkóstoltam. Lucernával etettük a tehenet és jól tejelt, sőt az állattenyésztők semmi mást nem adtak csupán lucernával hizlalták fel a szarvasmarhákat, és értékesítették azokat. Hát ennyi.

  7. Lévainé Judit

    Nem mindenki tud friss lucernához jutni. Megtartja-e a felsorolt kedvező élettani hatásait a kapszulázott lucerna? Ha igen meddig és melyiket érdemes szedni?

  8. Tóthné Erika

    Arról tapintatosan keveset esik szó, hogy a táplálkozási szokások összefüggésben állnak az iskolázottsággal. Nemcsak anyagi szempontból (a jobban keresők minőségibb nyersanyagokat tudnak megvásárolni), hanem kulturális összefüggésben is. Jóval több forrásból szedik össze az információkat és magasabb szinten szintetizálják azokat. Meg lehet kérdezni a drogárust, kikből áll a vevőköre…

  9. Annyit tennék hozzá, hogy ősztől tavasz közepéig a csíráztatással előállított lucerna ( és még sok más növény) tartalmazza a legtöbb vitamint és ásványi anyagot. Ezeket a csíranövényeket lehet szendvicsekhez vagy salátákhoz kiegészítésnek hozzá tenni.

  10. Mitana Lászlóné

    Én a lucerna klorofillt fogyasztom 1 kávéskanállal minden reggel éh gyomorra,nekem nagyon bevált.Erős refluxom volt,méregtelenít és még sok mindenre jó.Ezt ajánlom ,mert nincs gond,hogy hol lehet beszerezni mindig a frisset.

    1. Szögi Zsuzsa

      Mitaná-né hol lehet beszerezni a lucerna klorofillt és a
      refluxon kívűl mire lehet alkalmazni még.

      Köszönettel.

  11. Németh Imelda

    Mi csak télen eszünk lucerna csirát, rendszeresen csíráztatjuk.Nem is vagyunk betegek. Örömmel ennénk salátaként is. Ezt csak el kel vetnem a kiskertembe, és arathatom ?

  12. Csomós Pálné

    Valami lehet benne már a jótékony hatásában,mert a hadifogságban ettek lucernát,csalánt és sokakat ezek a növények mentettek meg a haláltól is akár.
    Biztosan jobb a hatása,mint a “MŰKAJA”

  13. martin katalin

    Minden èvben ameddig tart a szezonja eszem frissen szedem erdokben fuves rèszeken ahol nem jàr auto ès marèk szàmra eszem csak ugy magàban vagy salàtànak a viràgjàt is!

  14. martin katalin

    E mellett eszem a tyukhurt a gyermeklàncfuvet ès a csalànt is folyamatosan ameddig tart ameddig szedhetem!

Hozzászólás a(z) martin katalin bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük