fbpx

Bakopa: javítja az agyi egészséget és az emlékezetet

Bakopa fehér virága.

Kutatások igazolják, hogy ez a különös nevű gyógynövény pozitívan hat a memóriára és az agy egészségére. Talán kulcsfontosságú lehet az Alzheimer-kór , illetve a demencia más formáinak a megelőzésében is.

A bakopa egy évelő növény, amelynek előfordulási helye lehet Kína, Nepál, de Vietnámban, Indiában és még az Egyesült Államokban is találkozhatunk vele. Az ájurvédában már évszázadok óta alkalmazzák nyugtató, antioxidáns és adaptogén tulajdonságai miatt.

A bakopát még a sámánok is előszeretettel használták, hogy javítsák a memóriájukat, hiszen köztudott, hogy a sámánoknak hosszú történeteket kellett a fejükben tartaniuk. A kutatók éppen emiatt kezdték el tanulmányozni. Megvizsgálták, hogy milyen hatása van a gyógynövénynek a memóriára, a vizuális feldolgozási sebességre és az agyműködés fokozására. A kutatás megerősítette a bakopa növény pozitív hatását mindezeken a területeken és általánosságban elmondható, hogy mennyire pozitívan hat a kognitív egészségre.

Egy vizsgálatba embereket vontak be. A kutatás során megállapításra került, hogy a bakopa szedése alatt álló személyek sokkal jobban képesek voltak megőrizni az információkat, és már három hét alatt szembetűnő javulást mutattak, hiszen jelentősen javult az emlékezetük.

A koncentráció és a memória javulása mellett a bakopa javítja az érzelmi egészséget. Ismeretes, hogy depresszió ellen is nagyon hatásos, de a szorongást is oldani tudja. Ez a gyógynövény ígéretesnek bizonyult az epilepszia, az Alzheimer-kór és a hosszú távú kognitív hanyatlás más formáival szemben is.

Egy vizsgálatba idős embereket vontak be. A kutatás vezetői megállapították, hogy azok az idős személyek, akik naponta 300 mg bakopát kaptak, sokkal jobb mentális működést mutattak, mint azok, akik nem kaptak ebből a gyógynövényből. A bakopát szedők esetében figyelemreméltó volt még a verbális információfeldolgozás, de a figyelem területén is javulást tapasztaltak.

A bakopa ezen kívül elősegíti a normális vérnyomás fenntartását, illetve segít a vaszkuláris izomfunkcióban és a nitrogén-monoxid teljes kihasználásában. Ez a két folyamat pedig a vérnyomás normalizálására van hatással.

A gyógynövény egy nagyon jó adaptogén. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a bakopa képes szabályozni a szervezet válaszát az akut és a krónikus stresszre. A bakopa használatát követően ugyanis nem mutatkozik csökkenés a dopamin és szerotonin hormonokban, amelyek jelentősen képesek lecsökkenteni a szervezet stressz-szintjét.

  1. Kedves Gyógyszer Nélküli Magazin!

    Szeretném megkérdezni, hol lehet kapni ezt a “Bakopa” gyógyszert, vagy növényt?
    Köszönöm előre is a válaszukat.

    Üdvözlettel: Ilona

  2. Csiki Györgyné

    Érdeklődöm, hogy a zsályakivonatot és a Bakopát hol lehet beszerezni?
    Köszönettel:
    Ibolya

  3. Dr Janzsó József

    Érdeklődőm én is, hol lehet a bakopát beszerezni.
    Válaszukat előre is köszönöm. Üdvözlettel J. J.

Hozzászólás a(z) Csiki Györgyné bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük