fbpx

Csak kalciummal megelőzhető a csontritkulás?

Egy emberi csontváz csípőjét radírozzák le egy emblematikus rajzon egy rózsaszín radírral ellátott ceruza végével, utalva ezzel a csontritkulásra.

Míg korábban az a nézet uralkodott, hogy a sok kalcium hasznos a csontritkulás feltartóztatásában, ma a szakértők fokozottan a D-vitaminra fókuszálnak, ha a csontok védelméről van szó.

Az ásványi anyagok létfontosságúak a szervezet számára

A csont egy élő anyag, melyet finom véredények látnak el oxigénnel és más tápanyagokkal. A csont sejtszövetében raktározódik a kalcium, ami a nagy szilárdságot adja. Az elegendő mozgás és a helyes táplálkozás az egészséges csont alapja. A mozgás serkenti az anyagcserét, és aktívan tartja a szervezeten belüli tápanyagcserét. A csontépítéssel kapcsolatban központi szerepük van az ásványi anyagoknak. Ezek adják a csontok és a vázizomzat jellemző tulajdonságait, valamint védenek a szövetleépüléstől. Az ásványi anyagokat – pl. a kalciumot, magnéziumot, jódot vagy káliumot – a szervezet nem képes maga előállítani, és a táplálékon keresztül kell azokat bevinni. Ha az ásványi anyagok napi szükségletét nem érjük el, emelkedik a csontritkulás rizikója.

Az életkorral növekszik a kalciumszükséglet

A csontoknak az ásványi anyagok közül elsősorban a kalcium fontos. Mivel ez erősíti és teszi ellenállóvá a csontot, ezért elengedhetetlen a kielégítő bevitel a táplálékon keresztül. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a változókor után lévő nőknek és a 65 év feletti férfiaknak naponta 1300 mg kalcium bevitelét ajánlja, fiataloknak és felnőtteknek pedig napi 1000 mg-ot.

A kalciumszükséglet fedezése táplálékkal

Ideális esetben a napi kalciumszükségletet a táplálékkal kellene fedezni. Az ásványi anyagot többek között a tej és a kemény sajtok tartalmazzák, de a zöldségek is gazdagok kalciumban, pl. a zöldkáposzta, az édeskömény és a brokkoli.

A D-vitamin is fontos a csontoknak

A kalcium mellett a csontépítéshez főleg a D-vitamin fontos. Olyan élelmiszerekben található meg, mint a tengeri hal, a tojássárgája és a tejtermékek. A D-vitamin segíti a kalcium beágyazódását a csontokba, és többek között működőképes ideg- és immunrendszert biztosít. A kielégítő kalciumellátás önmagában ezért keveset használ a csontnak, ha nincs jelen elegendő D-vitamin, hogy a kalciumot a csontszövetbe szállítsa.

Hogyan védjük ki a D-vitamin-hiányt?

D-vitaminból az ajánlatos napi mennyiség 20 mikrogramm. A fiatalok és a felnőttek a szokásos élelmiszerekkel történő táplálkozással legfeljebb 2-4 mikrogramm D-vitamint képesek naponta felvenni. Ezen kívül a szervezet a napfény segítségével korlátozott mértékben képes D-vitamint előállítani, így kiegyensúlyozott táplálkozással és elegendő szabadban töltött idővel kivédhető a D-vitamin-hiány.

  1. Pénzes Ferencné

    A napokban azt olvastam, hogy a fent említett vitaminok mellett. szükséges még K2 vitamin is. Indoklás: a kalcium érfalakon történő lerakódását meggátolja.
    Valóban így van-e?

  2. Halász Mariann

    A K/2 vitamin engem is nagyon érdekel. Elkülönített
    táplálékkiegészítő formájában nem kapható patikában,
    csak kalciummal és D/3 vitaminnal kombinálva, ami
    nem oldja meg a problémát azok számára, akik ellátásaszakorvosi vényre TB-támogatással történik. (Pl. Actonel-trio + D/3 tabletták formájában.) Jó lenne ezt a kezelést elkülönített K/2 vitaminnal kiegészíteni, – ámde ilyen készítmény nem kapható.

  3. Sajnos a tejet és termékeit állandóan bele lopják a jó kalcium források közé. Pedig évtizedekkel korábban már
    sok orvos rámutatott ennek tarthatatlanságára.
    Prof.dr. med habil dr. dr. Probst német orvos a saját
    lapjában pl. 1994-ben megirta, hogy a WHO 1993-ban közzé tette, hogy a civilizált országokban évente 1,5 millió csecsemö hal meg a tehéntejtöl!
    Nos ezt a mai napig agyonhallgatják!
    Dr W.Beck ortopéd orvos egyenesen azt vallja, hogy a tehéntej elösegiti, okozza az osteroporosét, azaz a csontritkulást. De sok neves orvos vallotta és vallja ezt a nézetet!

  4. Régebben volt a szlogen a tej élet, erő, egészség. Én rengeteget ittam (vidéken éltem fiatal koromba) naponta este eljutottam, hogy egyetlen szuszra EGY LITERT ittam ki, vacsora után. Nem volt ilyen higiénia, a zsíros kenyér ha leesett (naná a zsíros részével), ami lejött letöröltük és jó ízűen megettük. Ma ez már elképzelhetetlen nekem is megtenni. Figyelek mindenre táplálkozás, multivitaminok, mozgás (régen spontán volt), stressz és valahogy még sem kerek. Ma napi infó a WHO, régen a Népsport, ma sokunk orvosi disszertációt tehetne:) Az orvosnál meg többen állnak, mint valaha, amikor még nem voltunk ilyen “bölcsek”…..

  5. Bocsánat lemaradt NEM VOLT SEMMI PROBLÉMÁM! Ha annyira gond a tej, amiről nekem is van infóm (nem a Blikből), akkor nekem már ezer sebből kellene véreznem, ha nem nagyobb bajban. Rosszul szocializálódtak a tehenek mára?
    vagy a gének, vagy én vagyok különleges madár…
    ja és rajtam kívűl több ezrek. Ha ez tényleg nagy gond lett volna, akkor ennek már 30 évvel ezelött kiekellet volna jönni a rengeteg tejívó produkálta a statisztikai adatot, hogy itt vagyunk és annak kapcsán nincs bajunk. Vagy 30 év késése van a tej okozta problémáknak? Ma már nem is iszom, csak elvétve.

  6. Halász Zoltán

    Sajnálom azon kutatókat akik még mindig nem vettek tudomást a MÉZ jótékony hatásairól: Televan ásványi anyagokkal vitaminokkal a mézben több k vitamin van min a tejben,és amit önök a többszörösen hamissitott tejel tesznek az kész csoda.A boltokban kapható tej 99% viz,tartósitó,min-imális tejpor.

  7. Először is a tej savasitja a bélrendszert ezáltal nem tud a Calcium beépülni.Ugyanez a helyzet a tulzásba vitt sajtfogyasztással is.Másodszor régóta köztudott,hogy a sok allergiás betetegséget a gyerekkori tejivás alapozta meg.Természetesen minden szervezet másképpen reagál a kárositó dolgokra.

  8. Egyébként K2-vitamint lehet rendelni a drmineral webáruházból a Calcium kiegészitésére

  9. Bognár Istvánné

    Én is ugy tudom ,hogy a tej csak fiatal korban szivódik fel .
    Felnőtt korban inkább árt mint használ.CsontritkulásraD3 és citrocálciumot kapok a dr nőtől.Kiegészitettem napi 1evőkanál makolajjal ésnapi 2kapszula K2 vitaminnal.
    Nagyon sokat javult mérési eredményem.Minden eredményem – 2.8-rol ˛/ 2és1.7-re csökkent.
    /a D3 ÉS A CITROCÁLCIUM ljobban felszivódik/
    Mindenkinek csak ajánlani tudom.1 1/2év eredménye.

  10. Néder András

    A tehéntej gyermekkorban is káros. Tele van olyan hormonokkal, amelyek például a korai nemi érést okozzák. Összetétele tökéletes egy borjúnak, de nem egy embernek. A tejeb lévő laktózt sok európai ember képtelen megemészteni és az hasmenést okoz. A tejben lévő zsír egyik fő oka az elhízásnak.
    Az egészséges szervezet csontrendszere folyamatosan megújul. A csontritkulásban szenvedők szervezete azonban nem építi vissza kellő mennyiségben a csontok felépítéséhez szükséges anyagokat pl a kalciumot sem. Ezért nem élég csak a kalcium többletbevitelének igényéről beszélni.

Hozzászólás a(z) Pénzes Ferencné bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük