fbpx

Ezekkel a természetes módszerekkel gyorsan megszabadulhatunk a fejfájástól

Fiatal nő az ágyán ül, fájós fejét kezével fogja.

Rohanó világban élünk és ez a világ meglehetősen stresszes is. Sokan hogy teljesítsék a napi ütemtervet, állandóan rohannak, folyton csinálnak valamit, és annak érdekében, hogy élénkek és frissek legyenek, egyik kávét isszák a másik után. Pedig a koffein ront az amúgy sem túl rózsás helyzeten, hiszen súlyosbíthatja a meglevő fejfájást és akár még migrént is generálhat.

Már csak erre van szükség, amikor amúgy is határidős munkáink vannak. A gyógyszer nem éppen a legjobb megoldás, hiszen egyrészt káros mellékhatásai lehetnek, másrészt hozzászokik a szervezet és egy idő után már nem úgy hat, ahogyan kellene. Azonban hatékony otthoni módszerek is léteznek a fejfájás csillapítására. Mutatjuk is, hogy melyek ezek.

Az első és a legfontosabb a fejfájás csillapításában nem más, mint a hidratáció fenntartása és a kiszáradás esélyének minimalizálása, hiszen mindkettő lehet oka a fejfájásnak, ami voltaképpen az agy zsugorodását idézi elő – még ha nem is szó szerint kell ezt érteni. Próbáljunk rendszeresen folyadékot fogyasztani, lehetőleg olyan italokat válasszunk, amelyek elektrolitokkal és C-vitaminnal vannak tele.

A gyömbértea például nagyon hasznos lehet a fejfájás és a migrén csillapítására. A gyömbér gyulladáscsökkentő vegyületeket is tartalmaz, amelyek gátolják a prosztaglandinok szintézisét, de csillapítja a hányingert is, ami a migrén velejárója lehet.

A fejfájás gyakran vitamin- és ásványianyag-hiány miatt következik be. A magnézium segít az erek pihentetésében, a B12-vitaminnal kapcsolatban pedig bebizonyosodott, hogy hatékonyan csillapítja a fejfájást. A kiegyensúlyozott, egészséges és rendszeres étkezés szintén csökkentheti a fejfájás kialakulásának esélyét.

Az alvásnak is kiemelkedő szerepe van a probléma megelőzésében. Tanulmányok arról számoltak be, hogy azok, akik napi 6 vagy ennél kevesebb órát alszanak, nemcsak gyakrabban fáj a fejük, hanem súlyosabb lefolyású is lehet. Persze a túl sok alvás is okozhat hasonló panaszokat, egy egészséges felnőttnek napi 7-8 óra alvásra van szüksége.

Mivel a fejfájás hatással lehet a mentális és a fizikai egészségre, tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy elkerüljük ezt az egészségügyi problémát.

  1. Szuhay Péter

    Egy pohár budapesti csapvíz kb. 20 fillér. Egy tabletta ibuprofen biztos több, mint 20 forint. Tessék választani!

    1. Valóban, az egészségmegőrzés, a betegségmegelőzés mindig olcsóbb, mint a betegségek kezelése.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük