fbpx

Gyógynövények 2-es típusú cukorbetegségben

Aloe vera szeletkéi felvágva, a belsejében található zselé kis üvegcsékben és egy fakanálon.

A cukorbetegség többnyire egy olyan betegség, amely egész életen át elkíséri az ebben szenvedő személyt. A cukorbeteg egyénnek néhány szabályt be kell tartania annak érdekében, hogy a tünetei csökkenjenek és ne alakuljanak ki szövődmények. Változtatni kell az étrenden, a táplálkozási szokásokon, be kell iktatni a rendszeres testmozgást az életébe, és még az is lehet, hogy gyógyszereket is szednie kell az illetőnek.

Léteznek olyan gyógynövények, amelyek csökkenthetik a betegség mellett kialakuló szövődmények kockázatát. Természetesen ezek a gyógynövények nem helyettesítik a gyógyszeres terápiát, csak kiegészítésként lehet azokat használni, és mindenképpen ki kell kérni erről a kezelőorvos véleményét.

Szakértők úgy vélik, hogy az Aloe vera segíthet a hasnyálmirigy inzulint termelő béta sejteinek védelmében és javításában.

A fahéj egy illatos fűszer, amely segítséget jelenthet inzulinérzékenység esetén, akkor is, ha túl magas a vér zsírszintje, emellett javíthatja a szervezet antioxidáns állapotát. Ez a fűszer jó hatással lehet a vérnyomásra és az emésztésre is. Cukorbeteg személyeknél nagy gond szokott lenni az elhízás. A fahéj a zsírégetésben is a segítségükre lehet.

A keserűdinnye a vércukorszint csökkentésében játszhat szerepet. Ebben nemcsak maga a gyümölcs segíthet, hanem a belőle készült kivonat is eredményesen csökkentheti a vércukorszintet.

A máriatövis szilimarin nevű vegyületet tartalmaz, amely nemcsak antioxidáns, hanem gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik. Éppen ezért ez a gyógynövény nagyon hasznos lehet cukorbetegeknek.

A görögszéna is segíthet csökkenteni a vércukorszintet. A görögszénamaggal kapcsolatban az a feltételezés is szárnyra kapott, hogy csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását. A magról az is bebizonyosodott, hogy a koleszterinszintet is csökkenteni tudja.

A gyömbér nemcsak az emésztési problémákat tudja orvosolni, hanem a magas gyulladásszintet is. A gyömbér is alkalmas a vércukorszint csökkentésére. A gyömbért önmagában is lehet fogyasztani, habár erőteljes, karakteres, csípős ízvilággal rendelkezik. Teát is késízhetünk belőle. Én nyáron lereszelek egy keveset és vízzel elkeverve fogyasztom, amelybe egy fél citromot is facsarok. Nemcsak nagyon egészséges, de remekül hűsít is. Télen a gyömbérteát részesítem előnyben.

  1. szilágyi tibor

    én 2-es tipusú cukorbeteg vagyok 60 fölött vagyok és kb 120 kg vagyok fizikai munkát végzek nincs idöm tornázni,de nagyon szeretnék fogyni meg csökkenteni a cukorbetegséggel járó tüneteket. szedem a gyógyszert ezen felül centrumot meg magnéziumot káliumot meg cinket napi szinten. kérem segitsen valamilyen formában,KÖSZÖNÖM

    1. Balogh Ádám

      Kedves Tibor!
      Szívesen segítünk, beszéljünk személyesen.
      Telefonom: 06709410677
      visszahívom!

  2. Tisza György

    62 évesen 4éve 2s tip.–70kg–az utóbbi időben reggelente 7.8–12.5 körűli erdmények jönnek ami délutánra visszaáll 6.8-7.0re.Merckformint szedek 500–1000 egységet reggel -este

  3. Balogh Ádám

    Kedves Tibor!
    Szívesen segítünk, beszéljünk személyesen.
    Telefonom: 06709410677
    visszahívom!

Hozzászólás a(z) Balogh Ádám bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük