fbpx

Gyógynövényteák az egészség támogatására

Gyógynövénytea üvegpohárban, mellette kamillavirágok.

Mindenki ismeri a hétköznapi egészségügyi problémákat, mint a végtagfájdalom, az alvászavar vagy az emésztési problémák. Kezelésüknél azonban nem kell mindig kemikáliákhoz folyamodnunk. Olykor elég egy pillantás a nagyi fűszerkertjébe, vagy elmenni a legközelebbi drogériába, mert egyes panaszokat gyógynövényteákkal is lehet orvosolni. A megfelelő fajta tea kiválasztásához nem árt azonban néhány dologra odafigyelni, és az elkészítést is megtanulni, hogy a gyógynövények teljes egészében kibontakoztathassák hatásukat.

Egy kis történelem a gyógynövényekről és alkalmazásukról

Már évszázadok óta gyógyítanak sok országban gyógynövényekkel. A hatásuk számos kultúrkörben régóta ismert. A gyógynövényteákat a kevésbé súlyos betegségeknél használják. A szervezet öngyógyító erőinek támogatása mellett (pl. édeskömény, kamilla) a gyógynövények és gyógynövényteák a vegyi gyógyszerek helyettesítésére is alkalmazhatók. A gyógynövények különösen pszichikai betegségeknél – mint pl. alvászavarok, szorongások vagy depresszió – képesek kisebb csodákra. Kínában a mai napig mintegy 70%-ban növénygyógyászattal kezelnek, éspedig sikeresen. A gyógynövények hatását mifelénk többnyire főleg a házi patikákban használják, mivel a modern orvostudomány ezeket alig és nem szívesen rendeli el. Ellenben sokkal elterjedtebb az alkalmazásuk a természetgyógyászok körében.

A legfontosabb gyógynövények és hatásuk

A gyógynövényteák alkalmazása előtt nem árt, ha megjegyezzük a legfontosabb gyógynövényeket. Különösen ismert és kedvelt a macskagyökér. A macskagyökérteát sok más gyógynövényteával együtt a patikákban vagy drogériákban vásárolhatjuk meg, és különösen jó hatású nyugtalanság és alvászavarok esetén. Ugyancsak sokak számára ismert és népszerű a kamillatea, amely nemcsak ízletes, hanem gyulladásoknál és gyomorpanaszoknál is segít. A szárított virágok jól tárolhatók, és szükség esetén felönthetők forró vízzel. Megfázásos tüneteknél ihatunk saját főzésű cistusteát (kövirózsateát) is . A citromfüvet és az édesköményt szívesen alkalmazzák gyomor-bélpanaszoknál, felfúvódásnál és hasfájásnál. Ezek a gyógynövényteák főleg gyerekeknél alkalmasak, mert kíméletesen hatnak, de számukra édesítsük mézzel, mivel erős ízük van.

  1. Kocsisné Varga Ilona

    Üdvözletem!!
    Hát a mai világunkban sajnos etetik velünk az egyik rosszab- nál rosszabb, és minden mellék hatással járó méreg drága gyógyszereket,,
    Én is ráfogok állni, a gyógyteákra,, én csak kérdezném, hol tudom megkérdezni, szak embert, hogy mire, és milyen betegségre mit kell fogyasztani, és teljes szak tanács adást kiérni?
    Én is támogatom a gyógytea fogyasztását!!!
    Üdvözlettel, Ilike !!!
    Kérem a szakember ajánlását!!!! köszönöm,,

    1. Érdemes beszerezni Rápóti-Romvári: Gyógyító növények c. könyvét, vagy Mária Treben: Egészség Isten patikájából címűt. Ábrákkal szemléltet, még a saját gyűjtés is megvalósítható belőlük.Nem vagyok szakember, csak évtizedek óta gyűjtő és használó.

  2. A Szabó Gyuri bácsi a bükki füves ember néven ismert.Tőle tessék segítséget kérni.Nagyon megbízható és készséges.

  3. Horváth Márta

    Én már régóta használom a gyógyteákat, pl. ma este is kamilla teát készítek, reggel fehér fagyöngy /vérnyomáscsökkentésre/ stb.

  4. Simon Gábor

    A JomTom oldalán kapható gyógyteáknál nincs jobb! Egy békéscsabai gyógyászati klinikától vásárolják, abszolút magyar termék és hibátlan minőségű. Rengeteg állapotra kínálnak, mint pl. gyomor-epe-máj tisztításra, vértisztításra, fogyókúrára vagy cukorbajokra is. Egyszer mindenképp érdemes kipróbálni, aztán eldönti az ember hogy megéri-e a pénzét, de nekem bevált, ezt szilárdan kijelentem 🙂

  5. Fazekas Zsuzsa

    A velünk született betegségeket nem, de az életmódunkból fakadó egészségi állapotunkban beálló változásokat lehet kezelni és gyógyítani eredményesen gyógyfüvekkel. Persze alapismeretekre itt is szükség van, mert a gyógynövényeknek is van mellékhatása, mint pl. a hársfa tea vérnyomás emelőhatása, a csalán túlzott használata az arra érzékenyek vesekő képződését eredményezheti. Ezek nagy hatású szerek. Vélhetően a jelenlegi oktatás az orvosoknak sem tanítja. Nyugaton van választás a gyógyításban, választhatok mivel kezeljenek allopátiás szerekkel, homeopátiával, fitoterápiával stb. Jó lenne, ha TB errefelé is nyitna.

  6. Pingback: Cistustea – a görög bodorrózsa gyógyereje | Gyógyszer Nélkül

Hozzászólás a(z) Etuka bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük