fbpx

Hogyan előzzük meg az agyi infarktust?

Sematikus rajz az emberi agy ábrázolásáról, pirossal jelölve a stroke lehetséges helyét.

Az agyi infarktus rizikóját nem lehet teljesen kikapcsolni. Néhány intézkedéssel azonban öt agyi infarktusból négyet megakadályozhatunk.

Akár színes magazinok vagy orvosi szakfolyóiratok: ha érrendszeri betegségekről tudósítanak, a szívet érintő veszélyek uralják a cikkeket. Közben az agy infarktusai gyakrabban fordulnak elő, mint a szívé, és a következmények is sokszor súlyosabbak. A túlélőknek több mint felénél jelentős akadályozottság marad vissza, segítségre vagy akár ápolásra szorulnak.

Ebben az a tragikus, hogy a stroke gyakran elkerülhető, vagy legalábbis jelentősen késleltethető lenne. A túlnyomórészt idősebb betegeknek ezáltal hosszabb aktív és önálló életfázis válna lehetségessé. Sokaknak ehhez gyógyszerekre van szüksége, de legalább ugyanolyan nagy szerepet játszik az életmód.

Öt életmentő szabály

Bostoni orvosok két nagy hosszú távú tanulmány alapján több mint 115.000 résztvevővel elemezték, hogy a stroke mennyire hatékonyan előzhető meg öt faktor segítségével: nemdohányzás, normál testsúly, elegendő mozgás, legfeljebb mérsékelt alkoholfogyasztás és egészséges táplálkozás. Aki mindezeket a szabályokat megszívlelte, az nem kevesebb, mint 80%-kal csökkentette az agyi infarktus kockázatát azokkal szemben, akik mind az öt pontban „bűnöztek”.

Duplán hatékony: mozgás

Kétszeres haszna van a mozgásnak: közvetlenül csökkenti az agyi infarktus rizikóját, és más károsító faktorokat is ellensúlyoz, pl. a túlsúlyt, a magas vérzsírértékeket és a magas vérnyomást. Ajánlatos hetente legalább háromszor 30 percet mozogni. A stroke legjelentősebb rizikófaktora a magas vérnyomás. Ez nemcsak az érrendszeri lerakódásoknak kedvez, hanem agyvérzéseket is kiválthat, melyek az agyi infarktusok 15-20%-át okozzák.

Tudatosabb táplálkozás

Az étrendben a gyümölcsök és zöldségek, a hal és a teljes kiőrlésű termékek domináljanak, kevesebb húst együnk, a kalóriabombák pedig ritkaságszámba menjenek.

Elhanyagolt kockázatok

Az említett rizikók mellett a kutatók számos egyéb tényezőt ismernek, amelyek kedveznek az agyi infarktusnak: értágulatok (aneurizmák), légzéskihagyás alvásnál, hormonkezelés nőknél vagy rendszeres alkoholfogyasztás. A depresszió és a stressz is növeli a rizikót. A stressz csökkentésére relaxációs technikák javasoltak. Ha tehát az életkort és a családi hajlamot nem is lehet megváltoztatni, sok lehetőség van, hogy az agyi infarktust és annak következményeit megelőzzük.

  1. Oláh Gábor

    Tavaly strokom volt, ezért személyes tapasztalataim is vannak. A cikk csak általánosságok halmaza nem mond semmit. Szerintem az orvostudomány e témában nem rendelkezik kellő ismeretekkel. utókezelés gyógyszerezése is csak amolyan látszattevékenység.
    Szerintem a stroke a szervezet belső elektromos meghibásodásának( pozitiv negativ elektron viszony)
    Egyszerű negativ elektron bevitellel a vér higitható a vérnyomás csökkenthető, ezt már tapasztalatból tudom.

    1. Nekem is volt már strokom, sajnos többször is. Erről a pozitív-negatív elektron viszonyról szeretnék többet tudni.

  2. Nádor Mara

    Kilenc hónappal ezelőtt kaptam strokot.Az öt rizikófaktor egyike sem jellemző rám.Nagyon lassan
    gyógyulok. Strók után is van jelentősége a pozitív elektronoknak?
    Mara

  3. Bursné Csaba Irén

    Talán rövid úton engedélyezni kellene az idős magyar orvos injekciókúra találmányát az érelmeszeszedés megszüntetésére, a megfelelő koleszterinszint kialakítására. Dehát, ha a hivatalos körök hozzáállása ilyen “Miért akarja Ön, hogy a magyarok olyan egészségesek legyenek?”, akkor a mai kezelések a halottnak a csókot jelentik.

  4. Kis Balázs

    A szervezet bioelektromos működésével kapcsolatban érdekelne, hogy van-e valakinek tapasztalata a pulzáló mágneses mező hatására vonatkozóan.

  5. Dr. Varga Irma

    Dr. Varga Irma ügyvéd 06-20-235-5859

    Egy biztos tipp azért, hogy ne legyél beteg. Élő találkozás és kapcsolat Jézus Krisztussal, aki feltámadott és szeret Téged. Teljes szívedből térj meg, és fogadd őt el, hívd be a szivedbe. Járj egy keresztény gyülekezetbe, ahol a Szent Lélek hatalmas erővel dolgozik és gyógyit. A Szent Lélek helyettesíti Jézust, és é l e t van benne, megújítja, megfiatalítja a szervezetet – nincs elektromos kisülés, de van helyette áldás, élek és később örök élet, szeretet és boldogság.
    A betegek is meggyógyulnak a közösségünkben.
    Ha érdekel hívjál fel a 06-20-235-5859-es telefonszámon.
    Nem a jóga által fogod elkerülni, hanem Jézus a gyógyító, Ő feltámadott él, és szeret – találkozz Vele, hívd a szivedbe. Áldást és örök életet ad ajándékba.

    1. Ahogy elnéztem az összes hsz-t, senkit sem érdekelt az igazi, az egyetlen , a pénz és fájdalom nélkül gyógyító Főorvos: Jézus Krisztus. Semmi nem változott: most is a talmi kell: “”Mert kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a folyóvíz forrását, elhagytak, hogy víztartókat vájjanak, repedezett falú víztartókat, amelyek nem tartják a vizet.” (Jer 2,13)

  6. Hajmási Józsefné

    T. Szerkesztőség!

    Nagyon érdekelne: ” az idős magyar orvos injekció
    kúrája, mely csökkenti illetve megszünteti az érelmeszesedést”
    Nagyon nagy szükségem volna rá!

    Válaszukat előre is köszönöm.

    Üdvözlettel: Hajmásiné

  7. nekem is minden bajom van érszükület koleszterin magas vérnyomás.engemet is érdekelne valami meg oldás.sok gyógyszer elhagyása.köszönöm.

  8. Arany Anikó

    Engem is érdekel a negatív elektron !
    A
    Alacsony vérnyomásom van,de ami az ílyesztő havonta 2-3 alkalommal főleg éjszaka kiugró 200/110-130-s vérnyomásra ébredek,amit egész testben lévő görcsös remegés kísér.Ilyenkor azonnal tensiomint és frontint veszek be,és agyilag próbálom magamat nyugtatni.Általában fél-háromnegyed óráig is eltert.Ilyenkor iszonyatos félelem van bennem,többször felhívom az orvosi ügyeletet.

    Hogyan tudnék ettől a kiugró vérnyomástól megszabadulni?

  9. A feleségem és én is meg kaptuk az injekciókat. Nem változott a koleszterin szint.
    Lehet, hogy olyan ez is, mint általában a gyógyszerek:egyiknek ez használ, a másiknak az ugyan arra betegségre.

    1. Simonné Anikó

      Kedves István! A koleszterinszint akkora, amekkorának lennie kell. A máj termeli és annyit, amennyire szervezetnek szüksége van, pont annyit. Ha az étellel visszük be, akkor a máj nem termel. Koleszterin nélkül nem működne az agyunk, de az érfalak belső hámrétege is tönkre menne, a koleszterin ami begyógyítja a vértestecskék által okozott sérüléseket. Többet olvashat ill. meghallgathat Dr Lenkei Gábor dvd-in. Jó egészséget kívánok szeretettel Anikó

  10. Nagy Ferencné

    Én is félek az agyvérzéstöl.A tehetetlenségtöl,a kiszolgáltatotságtólNem tudom mit tegyek:5 fajta gyógyszert szedek a vérnyomásra.Túlsokat nem tudok mozogni Jogára járok hetente, és ott a kert. A nagyanyám is strokk-ot kapott és utána még 9 évet élt.Ki tud segíteni?

  11. Szabó Ottóné

    nekem is volt sztrókom 2009ben 2013 ban szívkoszorú ér elzáródás ami szív infarktus–vérrögöt kapott a szívem most mi jöhet még? még van autó immun betegségem semmien rizikó faktor csak magas vérnyomás de még kezdek bénulni lefele az izületeim örökké fáj köszvényem is van oda figyelek a purin tartalmú étel bevitelre és mégis nagyon szenvedek a szemem is egy drioptiáról három-és három és félre romlott: a hallásommal eggyütt!!!!!!!!!!

  12. Szabó Ottóné

    valaki tud-e alternativ hatásos gyógymódot?azt hiszem minden nap ajándék hogy élek—-de már a napi teendők is nagy szenvedés árán

  13. Bajnóczy Ilona

    Nekem CT mutatta ki egy éve, hogy több régebbi és új keletű agyi infarktusom volt, ettől kezdve kerülöm az orvosokat, elképzelni nem tudom, milyen gyógymódot tudnak kitalálni, ha az alapvető problémát a stresszt képtelenség kizárni különböző napi gondok és élethelyzet miatt? (A séta, gyümölcs stb betartva…)

  14. Az érelmeszedés elleni immunizálást és a művért feltaláló Dr, Horváth István professzor betegével személyesen is találkozhat.
    Van más nagyon hatékony gyógymód is az érelezáródás azonnali gyógyításra, amely az előző eljárással szemben államilag engedélyezett. A betgséget kiváltó ok kiderítése is megoldható szakember segítségével. A pozitív és negatív töltésekről is felvilágosítást kaphat.
    jenjon2@freemail.hu

  15. Müllerné Andi

    sziasztok!! Csak azt tudom mondani, hogy jelentős csökkentést jelent a vérnyomásomban a feketekömény olaj. Próbáljátok ki. Szerintem nagyon jó

  16. http://www.kislexikon.hu/aneurizma_a.html#ixzz30BCIqcZp
    Itt azt írják pl.: az aneurizmáról, hogy
    “Önként bekövetkező gyógyulás, véralvadék képződése és ennek szervülése által igen ritka.”
    Ez számomra azt üzeni, hogy előfordult már, hogy valaki elfeledkezett róla, hogyan élt addig, elkezdett mást enni, inni, csinálni és meggyógyult.
    Erdélyben erről is többet tudnak nálunk, mert ott más az iskola és az értékrendszer.
    Így folytatja:
    “Gyógyszerek közül a jódkáli ajánltatik.
    Hozzáférhető helyen lévő artériánál helybeli kezelés foganatosítandó: lekötés, nyomás, jeges borogatás, ergotin, a vért megalvasztó gyógyszerek befecskendezése, villamos áram (acupunctura), massage.”
    Valóban lehet valami a töltésekkel, vagyis a savas, lúgos táplálkpzást a magyar ember egyoldalúan végzi. Az orvos mit ajánl? Ígyunk kávét, hogy jól elsavasodjunk. Én azt ajánlom Szabó György füvesemberre hallgassunk az italunk összeállításánál.
    Együnk annyi tojást, amennyi csak belénk fér (Dr. Légrádi Gábor Tojáskönyvét olvassuk el!- Szamosi Miklós cukrászmester honlapján megtaláljuk, akit a doktor úr 3 hónap alatt, diéta nélkül kigyógyított a cukorbetegségből)
    Alapos megmosás követően, naponta együk úgy a citromot, héjjal együtt, mint az almát. Együnk minden nap kacsazsírt, és sertés zsírt, jó vastag szalonnát (1000Ft/kg a nagycsarnok Pipa utcai oldalán lévő sarki hentestől vegyük) és az olajat dobjuk ki, ami úgy ráragad az beleinkre, mint az edény oldalára, ahonnan nem lehet könnyen letörölni!
    Igyunk tiszta vizet és gyógynövény teákat cukor nélkül! Legeljünk nyersen minél több zöldet: petrezselymet, zellert, sárgarépát, sóskát, salálát, uborkát,kaprot,retket, tyúkhúrt,csalánt, lucernát,zöld búzából sajtolt levet! Csak olyan tojást és húst fogyasszunk, amelyik állat zöldet is eszik és szeretettel gondozzák, mert az az állat nem beteg. Együnk sok spenótot igyunk tiszta vizet! Akkor nem leszünk betegek. Nincs velünk született betegség, csak rossz beidegződésit gyermekének megtanító, egyoldalúan táplálkozó, időnként nagyon felelőtlen szülők vannak. Nézzük meg, hogy hol vásárolunk és mit eszünk! Ne tápos, tartósított ételeket, édességeket, italokat fogyasszunk! Ismerjük meg az interneten beszerezhető Japán kristálygomba, a kaukázusi gomba, az élesztőgomba jótékony hatását! A lególcsóbb, és legkoszosabb sót vásároljuk meg, mert abba talán nem tették bele a vérünket tönkretevő Kálium sót. Soha ne fogadjuk el egyetlen orvos diagnózisát, mert sok a téves diagnózis Magyarországon! Igyunk brómos teát,együnk propoliszos mézet -ne bárhol, hanem pl. Pusztaszabolcsi Mézkirály családtól, a nagy csarnok Közgazdasági Egyetem felőli oldalán. Együnk aszalt szilvát, szilva lekvárt, Otelló szőlőt,korpát, nyers káposztalevelet, sárgarépát, zellergumót, almát és minden nap 1-2 szem keserű magot(barack, mandula, szilva).
    Hallgassátok meg Dr. Horváth István bőrgyógyász professzor összes előadását az Inteneten!
    Dr. Hunyi Lászlót (Budapeset III. kerület Kolossy tér) főleg érszűkület, és nem gyógyuló sebek, stb esetén érdemes felketesni. Minden gyógynövény, még a Rádiumot tartalmazó korpafű is fogyasztható 4 héten át minden nap. Mi is kísérletezhetünk magunkon természetes szerekkel! Van, ami tovább nem is fogyasztható! Vigyázzunk a gombás ételekkel, mert savasítanak,allergizálnak, gyulladást okoznak, úgy mint a kávé és a zacskós, műtej. Az érbetegek a panészes dolgokat (sajt, stb), joghurtot kerüljék!

  17. Még csak annyit, aki tanult funkcionális anatómiát, és kórélettant, annak az orvosnak tudnia kell, hogy a szervezet egy öngyító gépezet lásd “Ételben az orvosság” című könyvben leírtakat! A szervezet minden részén más-más pH (savas-lúgos vegyhatás), pozitív és negatív töltés van. Az emésztőcsatorna (száj, gyomor,stb.) erre a legjobb példa, ahol minden szakaszon más-más a pH. A vér pH enyhán lúgos, 7,385. ha nem annyi, akkor az erek és a szervek is tönkre mennek. Internetről letölthető a pH csoda I, II. című könyv, ami remekmű.

  18. Hernek Kati

    A teniszkönyökről szeretnék többet tudni, illetve annak gyógyításáról, kezeléséről, köszönettel , K.

Hozzászólás a(z) Erzso bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük