fbpx

Koffeincsökkentés okosan

Vörös színű kávés pohárból öntenek ki szemes kávét.

A magyar emberek szeretnek kávézni. Azonban sokan túl sok kávét fogyasztanak. Mi számít soknak? Napi 3 csészénél nem lenne szabad több feketét inni. A kávé kis mennyiségben nem jelenthet veszélyt, hiszen elősegíti, hogy jobban teljesítsünk a munkahelyünkön, megnöveli a teljesítményt és még sokféle szívproblémától is megóvhat bennünket. Nagyobb mennyiségben fogyasztva viszont éppen ellenkező hatást érhetjük el, illetve vannak olyan betegségek, állapotok, amikor nem javasolt a fogyasztása. Éppen ezért, ha valamilyen betegségben szenved, mindig kérdezze meg a kezelőorvosát, hogy javasolja-e a kávé fogyasztását és ha igen, akkor mennyit fogyaszthat egy nap.

A kávémegvonás és a tünetek

Amennyiben valaki a kelleténél több kávét fogyaszt, úgy komoly tüneteket is megtapasztalhat. A koffein egy stimuláns és kémiailag egy addiktív „szer”. Amennyiben valaki túl sok kávét fogyaszt, úgy fájhat a feje, szédülhet, hányhat és hányingere is lehet. A sok kávé stresszessé tesz és még a szorongás is felerősödhet.

Aki szeretne leszokni a kávéról vagy csak csökkenteni szeretné az adagját, jól teszi, ha a fokozatosság elvét alkalmazza, mert a hirtelen koffeinmegvonás is okozhat testi és pszichikai tüneteket. Ilyenkor egy erős, lüktető fejfájás is kialakulhat, de megjelenhet a fáradtság, illetve a szorongás is fokozottabban jelentkezhet. A csökkent koffeinbevitel okozhat fokozott ingerlékenységet és depressziós hangulatot. Amennyiben csökkentjük a napi kávéadagunkat, úgy csökkenhet a koncentrációs készségünk, de emellett még jelentkezhet álmosság és úgynevezett agyi köd is kialakulhat.

A tünetek a kávéadag csökkentését, vagy a teljes megvonást követően 12-14 órán belül jelentkeznek. Jellemzően az első 3 nap lesz nagyon nehéz, de a tünetek akár két hétig is jelentkezhetnek. Természetesen ha ismét felrúgjuk az elhatározásunkat, mely szerint leszokunk a kávéról és ismét csak készítünk magunknak egy nagy adag kávét, a tünetek is fokozatosan csökkenni fognak, viszont így sohasem fogunk tudni lemondani a kávéfüggőségünkről.

  1. Pálya Antalné

    Szeretném ajánlani: vannak koffen mentes kávék. Ugyan az az íz, lehet keverni a normál kávéval.
    Nagyon finom a Cikoria Gold instant kávé is, bbár ez ízvilágban eltér.

    1. Varga Judit

      Hozzáértőtől hallottam, h. a koffeint ártalmas vegyszerrel vonják ki, semmi esetre sem ajánlott.

Hozzászólás a(z) Varga Judit bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük