fbpx

Mi történik a szervezetben, ha kiiktatjuk a sót?

Felborult sótartó.

Valamennyi sóra szüksége van a szervezetnek, de a túlzásba vitt fogyasztása károsan hat az egészségre. Ha csökkentjük a bevitt só mennyiségét, akkor számos pozitív változás következhet be a szervezetünkben.

A nátriumnak fontos szerepe van a test folyadékszintjének szabályozásában. A túl sok sóbevitel magas vérnyomást okoz, ami szerepet játszik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában. Ezért a só minimalizálásával elkerülhetjük ezeket a betegségeket. Ha kevesebb sót fogyasztunk, csökkenhet a stroke és a szívinfarktus kialakulása. Mindkettő létrejöttében nagy szerepe van ugyanis a magas vérnyomásnak.

A só vízvisszatartást okoz a szervezetben, ezért van az, ha sós ételeket eszünk, akkor megdagadnak az ujjaink vagy a lábaink. Viszont ha kevesebb sót viszünk be a szervezetünkbe, a vesére sem hárul annyi feladat, így kiemelt szerepet tud vállalni a vízhajtásban.

Ha valaki képes csökkenteni a sóbevitelt, az azt is jelentheti, hogy odafigyel a táplálkozására, vagyis egészségesebben étkezik. Ez pedig testsúlycsökkenéssel járhat együtt. A feldolgozott élelmiszerek is sok sót tartalmaznak, így az egészséges táplálkozással ezekről lemondva szintén csökkenthetjük a sóbevitelt. Ha emellett valaki még a finomított szénhidrát és a cukor bevitelét is csökkenti, akkor biztos lehet benne, hogy a kevesebb kalóriabevitel hamarosan meghozza a várva várt eredményt, azaz a fogyást is.

A gyümölcs- és a zöldségfogyasztás is segíthet csökkenteni a nátriumszintet. Ezek az egészséges táplálékok káliumot is tartalmaznak, amelynek fontos szerepe van a nátrium- és káliumszint egyensúlyának fenntartásában. A káliumban gazdag étrend csökkentheti a vérnyomást.

A kevesebb sóbevitel nemcsak a szív- és érrendszer egészségét védi, hanem más szervek egészségét is. A só csökkentése javíthat például a vesék állapotán is, de a csontritkulás kialakulásának az esélyét is redukálni tudja. A só nagy mennyiségben gátolhatja az agy vérellátását, ami az agyat érintő betegségek forrása lehet.

Az alacsony sóbevitel sem egészséges. Ha nem biztos benne, hogy mennyi sóra van szüksége, mindenképpen konzultáljon egy táplálkozási szakértővel.

  1. Peter Gyanyi

    A sóból állítja elő a szervezet a sósavat ami a gyomorsav fő alkotója. Idős korban csökken ez a képesség! Tetézzük ezt még azzal, hogy csökkentjük a sóbevitelt?

    1. Horváth Tivadar

      Az egész cikk csak egy általános ismertető,de arról amiről kellene nem szól. Mennyi azaz annyi? Életkoronkén a szükséges só mennyisége? De ha Dr Lenkei és Papp prof előadásait megnézitek mindenre válasz kapni, közérthetően,

  2. Bursné Csaba Irén

    Ha a konyhasóhoz képest aránytalanul sok kálium kerül a szervezetbe,az a szívre végzetes lehet. Káliummal állítják meg a szívet a szívműtéteknél. A konyhasó létszükséglet, aki ismeri a régi meséket, az tudja a király 3 lányáról és a sóról szóló mese tanulságát is.
    Régen nem fetisizálták a sót, mindenki annyit evett belőle, amennyinek szükségét érezte.Vissza kell térni a főzéshez, a hagyományos táplálkozáshoz a mekdonals kaják és csipszek helyett, akkor normális lesz a testsúly is. Persze nem a fotelban ülve.

  3. Czigány Tivadar

    Ez a cikk egy hamis képzeteket előidéző áltudományos handabanda!
    Horváth Tivadar hozzászólásánál a PONT!

  4. Orbán Mária

    Na igen! Magyarországon elfogadott dolog, hogy sűrűbben megyünk táplálkozási szakértőhöz, mint a sarki fűszereshez. Megy az ijesztgetés orrba-szájba, egyebet sem hallunk, látunk, olvasunk, mint a sok negativ baromságot. De azért ne stresszeljük magunkat ugye? A szervezetembe annyi sót viszek csak be, amennyi szükséges. Nem eszem kanállal, mint ahogyan a cukrot, a lisztet sem! A szervezetnek szüksége van a sóra, és senki sem hülye, hogy csakazértis sót reggelizzen.

Hozzászólás a(z) Peter Gyanyi bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük