fbpx

Reggelente szeret kávézni? A kávé csökkenti a májbetegségek kockázatait

Faasztalon fehér csészében kávé, mellette kis zsákban és egy fakanálban kávébab, fahéjrúd.

Reggelente sokan szeretnek kávézni. Nincs is jobb, mint a kávé illata és erre ébredni minden reggel. Az már csak hab a tortán, ha a párunk készíti el nekünk és még az ágyba is hozza az illatos és forró italt. Ma már tudományos kutatások is alátámasztják, hogy a mértékkel fogyasztott kávé nagyon is pozitívan hat az egészségre, hiszen csökkenti a májbetegségek kialakulásának kockázatait.

Egy tanulmány szerint a rendszeres kávéfogyasztás csökkenti a krónikus májbetegségek kialakulásának kockázatát. A kutatók úgy vélik, hogy a kávé úgy véd meg a különféle májbetegségektől, hogy antifibrotikus és gyulladáscsökkentő hatásokkal rendelkezik.

A kutatók kb. félmillió embert vizsgáltak, akiket tíz évig követtek nyomon. A csoport majdnem 80 százaléka fogyasztott valamilyen típusú kávét, míg a húsz százalékuk egyáltalán nem ivott ilyen fekete italt.

A vizsgálatok során megállapították, hogy a kávéfogyasztók körében mintegy 21 százalékkal csökkent a krónikus májbetegség kialakulásának a kockázata. Mintegy húsz százalékkal volt kisebb a zsírmájbetegség kialakulásának az esélye.

Voltak, akik koffeinmentes kávét ittak és voltak instantkávé-fogyasztók is a vizsgálati alanyok között, azonban a legnagyobb biztonságban a koffeines kávét fogyasztók érezhették magukat, mivel a koffeines kávénak van a legnagyobb májvédő hatása.

A kutatók szerint a rendszeres koffeinbevitel a májcirrózis kockázatát is csökkenti, illetve a májcirrózis okozta halálozás is csökken, ha valaki rendszeresen issza ezt a kesernyés italt.

A kávéfogyasztás hatására alacsonyabbá válik a májenzimek száma. A magas májenzimszint azt jelezheti, hogy károsodás következett be a májban, illetve gyulladást is jelezhet a májban.

Egy másik tanulmány meglepő kutatási eredménnyel állt elő. Ők egyenesen azt mondják, hogy a nem megfelelő táplálkozás és az alkoholfogyasztás okozta májkárosodás kockázatait csökkenti, ha valaki emellett rendszeresen fogyaszt kávét.

Mivel a kávé gyulladáscsökkentő és antifibrotikus hatással is rendelkezik, így nagyfokú védelmet nyújthat a májrákkal és más májbetegségekkel szemben.

Ha eddig csak 2-3 csészényi kávét fogyasztottunk, ne is növeljük az adagot, mivel ettől nem lesznek jobbak a májértékeink, ellenben vérnyomásgondunk lehet. Ha nincs semmilyen betegségünk, napi 2-3 csésze kávé tökéletesen elegendő mennyiség lehet a májvédelemhez.

  1. Bognár Zoltánné

    Szeretném megkérdezni, hogy napi egy kávé vajon a savas refluxot rontja?
    Köszönöm.

  2. Takácsné Márti

    Azért szerintem különbséget kell tenni kávé és kávé között . Hiszen ezekből a ide-oda kihelyezett , “ kávéautomatáknak “ nevezett szörnyekből nem hiszem , hogy “egészséges “kávé nyerhető, max.egy kis karamell ízű , édes forró víz.

Hozzászólás a(z) Takácsné Márti bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük