fbpx

Réz az emberi szervezetben

Élelmiszerek, melyek sok rezet tartalmaznak: csokoládé, mogyoró, dió, kakaó.

Az emberi szervezetben a réz egy létfontosságú nyomelem funkcióját tölti be. Az elem 100-200 mg mennyiségben található meg szervezetünkben, ezzel a vas és a cink után a harmadik leggyakrabban előforduló fém. A réz fele az izomzatban van jelen, nagyobb mennyiségek találhatók a májban, az agyban, a szívben és vesékben, valamint a csontrendszerben. A réz számos oxidoreduktáz alkotórésze, azaz olyan enzimeké, amelyek katalizátorként vesznek részt redoxireakciókban. Továbbá fontos szerepet játszik a kötőszövet képződésében és a csontnövekedésben, mivel a kötőszövetben a kollagén és az elasztán képzésében vesz részt. A réz funkciója szorosan összefügg a vaséval, mivel mindkét elem szükséges a légzéshez. A kielégítő rézellátásból a bőr és a haj is profitál. A réz azon kívül, hogy támogatja az immunrendszert, még gyulladásgátló hatással is rendelkezik, amennyiben véd az úgynevezett szabad gyököktől.

A napi szükséges rézmennyiség felnőtteknek 1 mg, amit a kiegyensúlyozott vegyes étrend (hús, hal, zöldség) biztosít. Magasabb rézszükségletük főleg a vegetáriánusoknak van. Gyerekeknél a napi legmagasabb érték rézbevitelből 0,5-1 mg. Rézhiány ritkán fordul elő, és csak hosszan tartó alultáplálkozás után, illetve tartós hasmenésnél lép fel. Ha bizonyos más nyomelemeket (cink, molibdén) nagy mennyiségekben viszünk be, ez ugyancsak alacsonyabb rézháztartáshoz vezet az emberi szervezetben. Ez általában alacsony vasszintben, étvágytalanságban és testsúlyvesztésben nyilvánul meg, sőt még a pigmentképződés is zavart lehet. A réz rövid távú túladagolása nem életveszélyes. Hasmenés, hányás és hasgörcsök léphetnek fel, sokk is lehetséges. Magasabb rézértékek fordulhatnak elő a vérben pl. néhány májbetegségnél, vesekőnél, cukorbetegségnél, terhesség alatt, valamint reumatikus betegségeknél.

A réz a táplálékban kötött formában van jelen. Az élelmiszerekben mindenütt előfordul. Elsősorban a kakaóban és a csokoládéban, valamint a diófélékben, a halban, a tengeri gyümölcsökben és a hüvelyesekben – mint a lencse, borsó és bab – található meg. Néhány fűszer, például a petrezselyem, a majoranna, a szerecsendió és a bors szintén viszonylag sok rezet tartalmaz. A réz azonban negatív hatással is lehet az élelmiszerekre, mivel a réz számos nemkívánatos reakciót katalizál, és a rézionok ráadásul nagyon intenzív ízt is okoznak. Már a legkisebb rézmennyiség is pl. elrontja a tej ízét, elindítja a zsírok autooxidációját, valamint halízűvé teszi a vajat. A rézionok továbbá már kis koncentrációban is elpusztítják a létfontosságú C-vitamint.

  1. Baumann János

    Ha rézhiányban szenvedünk akkor a rézkilincs megfogásakor fekete elszíneződés látható.

  2. Tisztelt Cím! Kérem írják meg nekem,hogy a magas vérnyomás mivel csökkenthető,gyógyszeren kívül. Én 64 éves vagyok,de régóta szedem a tritace 10.mg.tablettát,a vérnyomásom 140-185 között váltakozik,napi 2 x-i tabletta szedése mellett.Segíségüket előre is köszönöm. Tisztelettel :Vajgerné Zsóka

    1. Mühl Márta

      Zsókának! Naponta 2 csésze csalántea, kortyonként fogyasztva. Kb. 5 percig kell áztatni.

      1. A csalán sok mindenre nagyon jó, de fontos, hogy egy ivókúra max. 2-3 hét, utána legalább egy hét szünet kell. A csalánszőrei “eltömeszelik” a bélbolyhokat.
        Jóból is megárt a sok :).

        Ami viszont nagyon jó magas vérnyomásra:
        – CÉKLA. Napi egy pohár friss céklalé. Nagy irodalma van, tessék utánaolvasni.

        – MOZGÁS. Nem az erősítő, megerőltető mozgás, hanem:
        – rendszeresen, hetente min. 4 alkalommal,
        – cardio jellegű, alkalmanként min. 40 perc, PULZUSSZÁM FOLYAMATOS FIGYELÉSÉVEL. Ne menjen 140 fölé. A legjobb, ha beszerez egy mellkasra csatolható pulzusmérő övet és a hozzá való karórát, mert az nem csak a pulzust méri, hanem az egyéb szívtevékenységet is, és be lehet vele állítani az aktuális, egyénre szabott pulzustartományt, amiben az edzés során maradni kell.
        – És talán meglepő, de (egyénre szabott!) gerinctorna, és/vagy jóga. A gerinc állapota sokkal fontosabb, mint a legtöbben gondolják. Itt van minden szervhez az idegkilépés, ha a gerinc jól áll, és jó állapotú, attól nem csak a mozgásszerv-rendszer lesz rendben, de hatással van minden másra, pl. hormonokra, de mindenre.

        És a helyében én tennék egy kirándulást a paleolit életmód felé.

        Sok más gyógynövény befolyásolja még a magas vérnyomást, mint ahogy itt lejjebb említik pl. a fokhagymát, galagonyát is. Azonban fontos tudni, hogy ezek TÜNETI kezelést nyújtanak, és habár nagy szükség van rájuk, a problémát önmagukban nem fogják megoldani. Ha csak bekapkod néhány bogyót és teát, az végleges gyógyulást nem hoz.

        A gyógyuláshoz az életmód megváltoztatása vezet, az, hogy azt adja a szervezetének, ami segíti őt, és nem ad olyat, ami terheli.
        Négy alappillére van:
        – Mozgás,
        – Étkezés,
        – Lelki élet,
        – Légzés.
        Mind a négy EGYFORMÁN fontos (mint ahogy a távol-keleti nagy egészségmegőrző rendszerek – pl. jóga, csikung – is

        1. Mind a négy EGYFORMÁN fontos (mint ahogy a távol-keleti nagy egészségmegőrző rendszerek – pl. jóga, csikung – is egységben kezelik a létet). És csak dióhéjban:
          – Mozgás: a fent már leírt elvek mentén. A szervezetnek szüksége van a folyamatos terhelésre, de túlterhelni nem szabad.
          – Étkezés: sok nyers étel. Mértékletesség. A paleolit kezdetnek jó irány, de “népszerű paleolitnál” kevesebb hússal és több nyers étellel.
          – Lelki élet: hogy az ember ne cipelje a lelki bajait, mert azok fizikai szinten is megbetegítik. Meditáció, kineziológus, reiki, pap, egyes jógagyakorlatok, egy jó könyv, egy jó fürdő, egy kirándulás, kinek-kinek szükségletei és lelki beállítottságai szerint. Fontos a rendszeresség. JÓ SZÁNDÉK.
          – Légzés: a legkevésbé szokták fontosnak tartani (Ny-Európában), de ugyanannyira lényeges, mint a többi. Tessék utána nézni: Butejko-légzésterápia, jógalégzés.

          NAGYON FONTOS: FOKOZATOSSÁG!
          Ha évtizedek óta gyűltek az ilyen-olyan testi-lelki bajok, akkor annak az oldása, a gyógyulás folyamata veszélyes is lehet, ha túl gyors, ha túl heves.
          Kezdetnek lehet, hogy elég a heti háromszor fél óra séta. Először csak a cukor kiiktatása, a kenyér gluténmentesre való cseréje. Aztán fokozatosan emelni a séta adagját, elérni az egy órát, heti 4-5-6-szor. Aztán a mozgás intenzitását, beiktatni egy kicsi, pár perces kocogást, vagy nordic walking bottal való sétát, mert az ent is átmozgat. Egyre több zöldséget, és egyre többet nyersen. Egyre kevesebb húst. először csak heti egyszer, aztán egyre többször egy óra, amit csak magával tölt.
          Ez hosszú folyamat. Lényeges, hogy ne kényszer legyen. Ez nem fogyókúra, semmilyen kúra.

          1. A céklához még annyit, hogy ha véralvadás-gátlót szed (pl. syncumar), annak hatását a cékla (és a legtöbb zöldség) felerősítheti. A megoldás nem a zöldségek kiiktatása, hanem a véralvadásgátló ilyen étkezéshez történő beállítása, valamint a véralvadási értékek rendszeres ellenőrzése.

    2. Zsóka!A só szegény étrend,eleinte minden ízetlennek fog tűnni,de meg lehet szokni.Nekem bevált.

    3. Kedves Zsóka, ajánlhatom a Q-10 et, ez nem gyógyszer, kitűnő, én húsz éve szedem egy infarktus után ajánlották, azóta rendben vagyok vérnyomást, koleszterint beállítja az érfalak rugalmasságát visszaadja mert sejtserkentő, a szívizom sejtjeit is rendben tartja, egyszerűen csodaszer. 2mg.-al kezdje szedni, de az orvosa véleményét kérje ki. Patikában vény nélkül lehet beszerezni.

    4. Szép napot!

      A magas vérnyomás okait kellene kideríteni. Megnézni a táplálkozást, többek között mennyi sót (nem a sok só okozza a magas vérnyomást, nem is kell sok belőle, de a kevés se jó), káliumot, szénhidrátokat (ezen belül milyen: finomított vagy összetett), elegendő és jó zsiradékot fogyaszt-e, illetve teljes értékű fehérjéket. Mindez csak nagy vonalakban. Üdv.: József

    5. Kedves Zsoka, azt hallottam a”régiektöl” – és nàlam be is vàlt – hogy korai lefekvés, 8 ora alvàs, könnyü tàplàlkozàs, napi 20-30 perc jo séta, napi 1.5-2 l folyadék, egészséges tàplàlkozàs (kihagyni a sot mert az viszi nagyon fel a vérnyomàst, ugyiis van az ételekben… kevés cukor, kevés telitett zsir inkàbb zöldségek, gyümölcs, oliva olaj, repce olaj, halak, tojàs, kefir… kertészkedni ha van kis kert és azt enni…) és föleg stressz mentesen probàlni élni. A jo Istenre bizni minden gondunkat mert szeret.

    6. A magas vérnyomás gyakorlatilag 2 dologtól függ. Az egyik, hogy mennyire tiszta, átjárhatók az erek, a másik meg, hogy mennyire kiegyensúlyozott a szervezetünk ásványianyag ellátottsága.
      Az erek elsősorban a koleszterin anyagcsere felborulása miatt tömődik el. Előjele, hogy a vérképben a HDL-nek a többszörösére nő az LDL értéke.
      A magas LDL “rossz” koleszterinje felhalmozódik és megvastagítja az érfalat, ami gyulladást okoz benne. (A normál HDL érték: 1,4 körüli) Ezen a gyulladásos érszakaszon meg tud kapaszkodni a kalcium és kezdi beszűkíteni az eret.
      A másik ok, hogy megemelkedik a vérnyomás az étkezésünkben van. Ha a bevitt ételben túlsúlyban van a K, Na, Mg, Ca valamelyike.
      Ezért szokták azt mondani, ha sok sósat eszünk (Na), akkor megugrik a vérnyomásunk. A só ugyanis csökkenti a Káliumot a szervezetben. Ekkor még ritmuszavar is felléphet, mert a jó szívritmushoz elegendő Káliumra van szükség.
      A helyes arányok, melyek mindenkor rendelkezésére kell állnia a szervezetünknek a következők (lehetőleg napi egyenletes elosztásban) K= 3500 mg/nap, Ca= 900 mg/nap, Mg= 500 mg/nap, Na= 1500 mg/nap= 0,5 dkg só, ami 1 mokkáskanál)
      Valamint az alacsony vérnyomáshoz hozzájárulhatnak az ismert természetes gyógynövényeink…. úgy, mint a fehér fagyöngy, fokhagyma, galagonya és a napi 600 mg omega 3, melyben minimum 360 mg EPA és 240 mg DHA tartalom van.

  3. Pribéli Lászlóné

    Zsókának:
    A magas vérnyomásra nagyon jó hatással van a fagyönygy és a galagonya ágvég teája. Ezenkivül normalizálja a magas vérnyomást a fokhagyma fogyasztása is. A bükki füves ember /Gyuribácsi/ gyógynövény boltjaiban kitünő vérnyomáselleni és más teakeverékeket lehet kapni. A neten elérhető az e-mail cime, – megrendelhetők a teák, – postán elküldik.

  4. Pingback: Természetes szerek magas vérnyomás ellen | Gyógyszer Nélkül

  5. Hihetetlen, de a magas vérnyomást nagyon sok tényező okozhatja. És ez a baj. Az orvosok elintézik a dolgot annyival, hogy felírják a vérnyomáscsökkentő gyógyszert. Pedig egy hatékony kivizsgálás, életmódviteli tanácsok – például fogyjon le, mozogjon többet, helyes étkezés – nagyon sokat segítene és talán meg is oldaná a problémát.
    Három fontos dolog, ha ezt megfogadjuk, megváltozik az életünk.
    1./Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk. – vagyis soha ne edd túl magad!
    2./ Amit eszel azzá leszel! – mindig mindenből csakis frisset, a dobozba zárt, feldolgozott tartósítóval, adalékanyagokkal kombinált ételek nagyon károsak.
    Kevés hús, minimális szénhidrát!
    3./Legyen ételed a gyógyszered! – gondolok itt arra, hogy – méz, friss zöldségek, zöldségturmixok, (most nagy divat) fűszerek (fokhagyma, fahéj, kurkuma) gyógynövény teák és sok tiszta víz.
    Mindez együtt megoldja a betegségeket és helyreállítja a vérnyomást.
    Csodaszer önmagában nincs, de ha a fentieket éveken keresztül következetesen alkalmazod, lesz eredmény. 🙂
    üdv mindenkinek.

  6. balogh attilane

    Nekem sok rezet mutattak ki a véremben, mivel lehet csökkenteni, a dokik most vizsgálnak..?

  7. Pár éve egyik lábam án hasogató fájdalom jelentkezett. Nappal nem éreztem, de lefekvés után hamar. Fájdalom csillapítók, kenőcsök hatástalanok voltak. Olvastam a mikroréz hatásáról-gondoltam kipróbálom. Pár nap után minden fájdalmam megszűnt. Arra gondoltam ez csak véletlen. Lehet magától is megszűnt volna. Azokban pár hónapja újra jelentkezett a korábbi problémám. Újra a mikrorézhez fordultam. Megint megszünt a fájdalmam. Valószínűleg mégsem véletlen.

  8. A magas vérnyomást sokszor csak az okozza, hogy eltolódott a Kálium-Magnézium-Nátrium-Kalcium arány, mégpedig legtöbbször a kálium hiányzik. Nem a sóbevitelt (nátriumklorid) kell csökkenteni tehát, arra is szüksége van a szervezetnek, hanem a káliumot növelni. Nálam és fiamnál a káliumpótlás hatására napok alatt rendeződött a több éve tartó magas vérnyomásprobléma (és még az inzulirezisztencia is). Napi 200 mg kálium-glükonátot szedtünk.
    Youtube-on is sok rövid videó van erről, érdemes megnézni.

Hozzászólás a(z) Pribéli Lászlóné bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük