fbpx

Stressz okozta betegségek

A stressz szót törlik le egy zöld tábláról piros szivaccsal.

A stressz manapság megkeseríti az emberek életét. Először csak azt érezzük, hogy idegesek, feszültek vagyunk, majd lelkileg nem érezzük jól magunkat. Egy idő után aztán a stressz átveszi fölöttünk a hatalmat, és komoly testi betegségek is kialakulhatnak. A stresszt és a tüneteket tehát komolyan kell venni, mert nagy rombolást tudnak véghez vinni az emberi szervezetben. Sok esetben egyedül is képesek vagyunk úrrá lenni a tüneteken, illetve sokat segíthetnek a gyógynövények, de súlyosabb esetben akár még szakember segítségét is igénybe kell venni, mielőtt még a betegségek krónikussá válnak.

Mit okozhat a stressz?

Amikor stresszesek vagyunk, akkor különféle kellemetlen tünetekkel kell szembenéznünk. Az egyik ilyen a pánikroham, amellyel együtt jár a gyors, kapkodó légzés. Stressz esetén hevesebben verhet a szív, izzadhatunk is, de érezhetjük magunkat gyengének és akár még szédülhetünk is. Stressz hatása alatt zsibbadhatnak a végtagjaink, illetve félelemérzet is kialakulhat bennünk. A stressz kellemetlen tünetei tarthatnak pár percig, de hosszabb ideig, akár egy órán át is.

A stressz izomfájdalmat is okozhat

Stressz esetén az izmaink befeszülnek. Ez okozhat fejfájást, de a stressz általában a nyak és a váll izmaira van negatív hatással, mert a krónikus stressz a nyak és a váll izmait húzza össze és ezzel azok fájdalmát okozza.

A stressz és az álmatlanság

A stresszes ember nemcsak nehezebben tud elaludni, de egyáltalán nem pihentető az alvása sem. Természetesen a stresszes ember is alszik, de ez az alvás nem nyugodt, nem pihentető, így a szervezet nem tud regenerálódni. Ráadásul a nem megfelelő alvás okozhat elhízást, illetve oka lehet a magas vérnyomás és a csökkent immunitás kialakulásának.

A stressz, a keringés és a szív

A krónikus stressz nemcsak az érrendszert, de a szív egészségét is károsítja. Nem véletlen, hogy ha valakit nagyobb stressz ér, akár szívinfarktusa is lehet. A kezeletlen stressz sokféle szívbetegséget okozhat, az egyik ilyen a szívkoszorúér szűkülete.

A stresszt önmagunkban nem biztos, hogy meg tudjuk gyógyítani. Azt mindenkinek tudnia kell, hogy a stressz hatásait még inkább fokozza, ha gyógyszerekkel, alkohollal, túlzásba vitt koffeinbevitellel vagy dohányzással szeretnénk azt oldani.

  1. Kedves Erzsébet,
    netán kihagytunk valamilyen károsító hatást, amit a fentieken kívül okoz a stressz? Szívesen vesszük kiegészítéseit.

    1. Mármint stressz ellen? Sokat írtunk már erről: ha beírja a fenti keresőnkbe a “stressz” szót, számtalan stresszoldó módszerről olvashat.

  2. Kis Erzsébet

    Egyetértek azzal, hogy az erős stressz szívritmuszavart, akár infarktust is okozhat, továbbá pánikbetegséget is. Háborús viszonyok, családi körülményekben történő megterhelő változások, állandó teljesítménykényszer már általános iskolában is, munkahelyi ártalmak,
    párkapcsolati problémák….mind-mind kiválthatnak különböző károsodást okozó stressz helyzetet.
    a FELGYORSÍTOTT ÉLET FELBORÍTHATJA AZ EMBER TESTI-LELKI EGYENSÚLYÁT!!!
    Mért nem foglalkoznak ezzel, orvosok, pszichológusok, de főleg a parlamentben?!
    A túlzott iskolai követelmények másodlagos pszichés tüneteket produkálva, alvászavart, hányingert válthatnak ki, főleg egy dolgozatírás előtt, vagy feleléskor!

Hozzászólás a(z) lengyel imréné bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük