fbpx

Természetes hashajtók

Frissen facsart szilvalé üvegpohárban, kék szalvétán, mögötte sok-sok szilva.

Ha székrekedésben szenvedünk, nem kell rögtön kémiai hashajtókhoz nyúlnunk, inkább próbáljuk meg az emésztésünket természetes módon újra beindítani. Megmutatjuk, hogyan sikerülhet ez gyógyszerek nélkül, és bemutatunk néhány természetes hashajtót.

Hozzuk lendületbe az emésztésünket természetesen

Aki székrekedésben szenved, annak először a mindennapi szokásait kell alaposabban megvizsgálnia: mennyire táplálkozik egészségesen? Mennyit mozog? Összeállítottunk néhány tippet, amelyekkel az emésztés talán hashajtók nélkül rendbe jön:

  • Figyeljünk tudatosan a táplálkozásunkra: próbáljunk lehetőleg olyan élelmiszereket fogyasztani, amelyek sok rostanyagot tartalmaznak. A rostanyagok olyan emészthetetlen élelmiszer-összetevők, amelyek a bélben felduzzadnak, és így az emésztést serkentik. Különösen sok rostanyagot tartalmaznak a teljes kiőrlésű termékek, de emellett nagyobb mennyiségben fordulnak elő a gyümölcsökben, zöldségekben és hüvelyesekben is.
  • Ellenőrizzük, hogy eleget iszunk-e. Naponta legalább két liter folyadékot – leginkább vizet – kellene magunkhoz vennünk. Ha túl keveset iszunk, ez oda vezethet, hogy a széklet különösen kemény lesz.
  • Mozogjunk: menjünk futni, úszni, sétálni vagy kerékpározni. A mozgás olyan a bélnek, mint egy masszázs, és így serkenti az emésztést.

Az étrendváltoztatás mellett székrekedésnél segíthet egy könnyű hasmasszázs is: masszírozzuk a hasunkat naponta többször körkörösen a köldök körül. Fontos, hogy a körző mozdulatok az óramutató járásával megegyező irányban haladjanak.

Természetes háziszerek székrekedésnél

Ha emésztési problémáink vagy székrekedésünk van, és táplálkozásbeli változással, illetve több mozgással nem értünk el sikert, folyamodhatunk természetes háziszerekhez is. Ide tartozik például:

  • savanyú káposzta vagy savanyúkáposzta-lé;
  • aszalt szilva, sárgabarack vagy füge (Tipp: éjszakára áztassuk be a szilvát, és csak másnap reggel fogyasszuk el.);
  • körtelé vagy szilvalé;
  • kivi;
  • hüvelyesek (lencse, bab).

A székletfogó élelmiszereket ellenben – mint a banán, a kakaó vagy a fehér lisztből készült termékek – kerüljük. Ha ezek sem válnának be, megpróbálhatjuk a lenmagot, útifűmagot vagy a búzakorpát. Ezeket a természetes hashajtókat viszont elegendő folyadékkal vegyük be, mivel a bélben felduzzadnak. Ezeket hosszabb időn keresztül is alkalmazhatjuk negatív egészségügyi következmények nélkül.

  1. Csávlek Ágoston

    Nagy tisztelettel, ha a fentiek kevésbé segítenek…
    Szódabikarbóna /NaHCO3/ sokat segíthet, egy bő teáskanál, vagy lehet kisebb leveseskanál adagot 1,5-2 dl vízben elkeverve nyálkaképződést /szekréciót/ vált ki a bélcsatornában. Előnye még a szervezet lúgosítása. A szódabikarbóna szervezetünk számára nem idegen anyag, nyálunk is tartalmazza.

    Aszkorbinsav por alakban egy kisebb műanyag teáskanálnyi /2-3 gramm/ 1,5 dl vízben feloldva. A bélrendszerben bő nyálkaképződést vált ki, túladagolni nem lehet, a felesleg a vizelettel távozik. Jelentős regeneráló hatást fejt ki az érrendszerre, a veseerek, hasnyálmirigy érfalak átjárhatóbbá válnak, javul a szervek vérellátása. /Magas vérnyomásra szedett gyógyszerdózis csökkenthető, a 2-es típusú cukorbetegség gyógyszerdózisa az aktívabbá váló hasnyálmirigy hatására szintén csökkenthető. Természetesen vérnyomásmérés, cukorszintmérés és orvosi konzultáció elengedhetetlen./

    1. kedves ágoston!

      nagyon sok jót hallottam a szódabikarbónáról,többek közt a daganatos betegeknek is nagyon jó.én a fürdővizembe,a konyhámban süteményekben,a fürdőben takaritásban használom.nagyon olcsón hozzá lehet jutni a cukrászati lerakatokban,de itt kg-os kiszerelés van.

  2. Kiss Jánosné

    Tapasztalatom szerint, éhgyomorra szobahőmérsékletű víz, minimum 2dl, vagy szintén éhgyomorra 2 evőkanál szilvalekvár egészséges és hatásos.

    1. Tisztelt Kiss Jánosné
      A legmegfelelőbb receptet adta meg.Én is magamról tudom,hogy a szilva bármilyen formába segit.Nem kell hozzá semmilyen hashajtó. Gyümölcs, befőtt, lekvár, de akár a szilvásgombócm is.

  3. Tisztelettel megkérdezném Csevlák Ágoston urat, hogy az ajánlott szódabikarbónát, illetve aszkorbinsav port a napnak melyék időszakában kell bevenni, illetve számít-e az, hogy evés előtt vagy után vesszük be?
    Hosszú távon is alkalmazhatóak a fentiek?
    Köszönet bárkinek, aki segít.

  4. Erika knizner

    Nagyon Koszonom az ajanlatokat, lehetosegekkel. Sajnos mar 10 eve gyogyszerkezeles alatt elek, a gyogyszerek mellekhatasakent sulyos szekletrkedesem van. Neha mar a kemiai anyagok sem segitsetek. Az utobb par honapra az ugynevezett Epson so hasznalom. Ez meg most hat, de nem Tudom meddig es milyen mennyisegben szedhetem.
    Ha tudnatok onlyan termeszetes anyagot, novenyt, amely rogton hat, kerlek irjatok meg. Elorre is Koszonom.

  5. Pingback: Természetes szépség és egészség íróval | Gyógyszer Nélkül

  6. Pingback: Keserű segítség emésztési panaszokra: vidrafű | Gyógyszer Nélkül

  7. Tisztelt Mindenki!
    Én is krónikus székrekedésben szenvedek
    A tuti megkönnyebbülést a szenna tea jelenti
    számomra.Este megfözöm és megiszom reggelre megjön a hatás. Ez tuti csak nem szabad minden nap. Ezért is keresek olyan megoldást ami hosszú távú. A szilvás hozzászóláshoz csak annyit hogy reggel éhgyomorra szilva lekvár meleg vízzel nekem semmit se csinál sőt szilva lekváros kenyér bögre meleg tejjel se. Rengeteg rost lenmag olaj reggelre utifümaghéj ezek se.Meg a 3-4 liter víz naponta.
    Varom csodát meg a jó ötleteket 🙂

    1. Mozgàs, torna (hajolgatàs) jót tesz, kerüld a bsnànt, kakaót, fehér lisztből készülteket, igyàl reggel éhgyomorra Hunyadi Jànos vîzből, fogyassz a Herbària üzletben kapható Herbafulvo esszenciàból, körtét lenmagot frissen daràlva, útifűmaghéj, gyógygombàk, chiamag, az élőflóràs kefírbe vagy joghurtba tenned, borsó, bab evés, és hàt vizet is igyàl. Stresszt kerüld amennyire lehet. Barnai Roberto, dr. Lenkei Gàbor, dr. Béky Làszló, stb. előadàsait is hallgassad a netről.

    2. Kiss Gabriella

      Jopar eve volt rettenetes (csaknem ket hetig tarto) szekrekedesem (tonhalsalatat csinaltam angolzellerrel, ami eleg rendesen beleallt a gyomromba). Mar mindent kiprobaltam, amit egen-foldon-neten talaltam. Ketsegbeesesemben egy gasztroenterologus maganrendelojeben kotottem ki, aki 12000 ft-ert (ez legalabb 10 eve volt) a kovetkezo tippet adta: 2 kanal zabpehely + 1 kanal zabkorba vizben felfozve ugy, hogy eleg hig allagu legyen, es bele egy aktimel (joghurt). MUKODOTT.

  8. üdv mindenkinek az édesapám 85éves és sziv -vizhajtók-urologia gondok stb miatt napi 14szem tablettát szed .mellékhatás=székrekedés/aranyér kicsuszás. mindet kipróbáltuk ami itt a cikkekben megjelent. de a kor előrehaladtával /már keveset bir lépcsőzni igy a széklete besűlőben van a napi 1.5 liter viz sok gyümölcs/zöldség mellett is.ha drasztikusat akarok Kutyabengakéreg tea=szivritmuszavart hoz de kipucolja. EGY FOKKAL GYENGÉBBET KERESEK. TUD VALAKI EFFÉLÉT ?? Köszönöm

  9. garaiandrea

    Èn nekem is kènne egy kèt jô ötlet 35éves vagyok és àllandó székrekedèsel küzdök valami jò ötlet

  10. Nekem is állandó székrekedésem van.Ki próbáltam már mindet nem segít semmi.Volt egy nagy műtétem kiterjesztet méh eltávolítás azóta szenvedek.Aki tud kérem segítsen.Köszönöm

  11. RaymondPapai

    Kedves Bajbalevők!
    Kiváncsiságból tavaly vettem a piacon Csicsóka krumplit,másnéven édesburgonyát.Sok jót hallottam róla hogy milyen egészséges pl;cukorbetegek fogyaszthatják,beállítja a vércukor szintet az optimális értékre,serkenti a bélműködést,és jótékony hatása van a szervezetre!
    Párom a húslevesbe dobott egy pár szemet,amit én mind egy szemig meg is ettem(bevallom nem kellett volna) amúgy íze a karalábéra hasonlít a legjobban nagyon finom!Estére megjött a nemvárt hatás;feszítés, pici gőrcs ,feszítés,nagy gőrcs,irány a mellékhelyiség na az utánna lévőt nem részletezném !nem jók ezek az emlékek főleg úgy,hogy 20percenként legalább 6-szor kellett szaladnom!Szinte Imádkoztam ,hogy ürüljön már ki a Jótékony Csicsóka!
    Azóta hanyagolom,nekem maradt a hagyományos, ez legalább nem kerget meg! Üdv mindenkinek!Remélem tudtam segíteni kedves bajba jutottak!

  12. RaymondPapai!
    A csicsóka az csicsóka!
    Régen a szegény emberek krumplijának nevezték.
    Az édesburgonya ,eredeti nevén Butáta ,nem azonos
    a csicsókával.
    Üdv

  13. Valóban jó ötletek .Én csak zsriral fözök és magas zsir tartalamú tejet iszom . Nem eszek bolti kész és félkész ételeket . Reggel 0.5 l meleg vizet iszom nagyapa tanitóta igy . Étkezés közben is iszom friss vizet . Körte , alma ,szilva . Én naponta minimum 1L levest eszem és sok leveses dolgot /fözeléket/. Egy Kinai Dr mondotta ne egyek citrus féléket és jó nekem. Pulyka húst sem fogyasztok ,has maszázs is jó nekem

  14. Anyukámnak az ezüstkolloid segített az emésztéshez, vagyis a székrekedés ellen, amitöl évekig szenvetett elötte

  15. Kenedich Géza

    Minden föétkezés elött 1\2,vagy 1óval 10dkg élőflorás kovászoskáposztát kell eni!Meléje Probiotikukumm! A káposztát ajánlott szűrt klór mentes vízzel készítieni!
    Rostos étkezés! Sok víz fogyasztás! Hosszú idön keresztül, helyre állhat a bélmüködés!

  16. Az idő előrehaladtával mindenkinél gondot okozhat a székrekedés, ez ellen valamit tenni kell.
    Az állandó székrekedésnek nagyon súlyos következményi lehetnek.
    Jó a cikk és a hozzászólások is.

    Egy idő óta ezt teszem és segít.
    – több mozgás,
    – kíméletes hasizom-erősítés,
    – Fehérlisztből készült termékek elkerülése, vagy minimálisra csökkentése,
    – Több zöldség-gyümölcs, főzelékféle fogyasztása, enyhe természetes hashajtó,
    – Odafigyelni a megfelelő bőséges folyadékfogyasztásra. – lehetőleg csak víz,
    – Minden étkezés után fogyasztok min. 5 kávéskanál 25%-os tejfölt, enyhe természetes hashajtó,
    – Szilvalekvár fogyasztása (cukor nélküli szilvalekvár sütőben elkészítve) enyhe természetes hashajtó,

    Jó egészséget mindenkinek.

  17. Nagyné Osgyáni Ilona

    A csicsóka nem azonos az édeskrumplival, amit batáta néven ismerünk! feljebb egy hozzászólásban van úgy írva, mintha azonos lenne a két zöldség! Nagyon finom köretnek az édeskrumpli de nincs hashajtó hatása!

    1. Kedves Ilona,
      így van, nem azonos, évekkel ezelőtt már egy másik hozzászólónak is szemet szúrt a hiba. 🙂

  18. Vegyész Pali

    Az ezüst-kolloiddal csak óvatosan ! Általános fertőtlenítő és csíraölő hatású, és nem igazán tud különbséget tenni hasznos és nem hasznos baktérium közt.
    Pont ezen általános baktériumölő hatása miatt nem igazán jó folyamatosan fogyasztani, max. csak kúra-szerűen (valamilyen határozott céllal), hiszen a normális bélflórát is pusztítja.
    Olvasni sok csodás dolgot róla, de még kóros bakteriális eredetű (tehát a nem megfelelő baktériumok felszaporodása okozta) bajok esetén és csak tényleg kúraszerűen (tehát egy konkrét kezelés időtartamára, max 1-2-pár hétig) szabad alkalmazni + utána egy élőflóra-beviteli kúra is szükséges, hogy a bélflóra elhalt, hasznos tagjait pótoljuk.
    Régen (még akár 100-150 éve is) a réz és az ezüst konyhai eszközök fertőtlenítési célt is szolgáltak, mivel nem voltak olyan tiszták az ivásra szánt vizek, s efféle eszközökben tárolták, vagy ebből itták a vizet (már ahol megengedhették anyagilag).

Hozzászólás a(z) Csávlek Ágoston bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük