fbpx

Természetes szerek mindennapi stressz ellen

Schüssler-só pasztilák színes gyógynövényekkel együtt egy háncsdarabon.

Ki ne ismerné a stresszt és a rohanást, amelyekkel mindennapi életünkben újra és újra találkozunk? Az első számú stresszfaktor a munkahely. A szakértők évek óta állandó növekedést figyelnek meg a munkahelyi követelmények terén.

A cégek folyamatos profitra törekednek, a verseny évről évre erősödik szinte minden ágazatban. Az alkalmazottaknak muszáj követni a feladatok tempóját, mert ha nem bírják teljesíteni a kitűzött feladatokat, csak egyetlen alternatíva marad: a felmondás. Pontosan ez a nyomás az, ami miatt egyre többen szenvednek a stressztől, és ettől egyenesen megbetegszenek.

Azonban nem csak a munka okoz sokak számára stresszt. A magánélet is egyre nagyobb kihívások elé állítja az embert. Gyerekek, háziállatok, hobbik, barátok – egyáltalán nem olyan könnyű mindennel foglalkozni abban a néhány óra szabadidőben. És természetesen a társunkra is figyelmet kell fordítani, ami nem mindig sikerül, ha megnézzük a válások számát.

Itt az ideje, hogy változtassunk ezen! Aki a modern orvostudomány gyógyszereire hagyatkozik, csupán elhalasztja a problémáit. Közben az alternatív gyógyászat sok mindent tartogat a tarsolyában, ami hatékonyan alkalmazható stressz ellen.

Fontos pozíciót foglal el például a táplálkozás. Figyeljünk az egészséges teljes értékű étrendre lehetőleg sok gyümölccsel és zöldséggel, valamint kevés cukorral és állati zsírokkal. Némi testmozgás a szabadidőben szintén segít a stressz hatékony levezetésében. Végül ott vannak a relaxációs időtöltések, mint a jóga, az autogén tréning, a tai chi stb.

És ha már ott tartunk, hogy a stressz károsította az életminőségünket, az alternatív gyógyászat és a természetgyógyászat ebben az esetben is segíthet. Így például a Schüssler-só, a homeopátia és a Bach-virágterápia sok lehetőséget nyújt, hogy újra rátaláljunk a nyugodt mindennapi életre.

  1. Csaba lászló(győr)

    kedves mindenki! 60 éves vagyok! Tanultam, anatómiát, élettant,edzéselméletet és sok mindent! Járva a világunkat sok kiváló és kifinomult életforma van és a jellemzőek szinte minden földrészre és országra megvannak! Kiemelhetünk sok mindent pl: a japánok hal fogyasztását és a görögök saláta valamint az olaszok pizza és tészta fogyasztását! Soha senki nem karja az életformát a társadalmi szerkezethez hasonlítani! Amíg minket napi tíz órai munkára vagy folyamatos műszakokra kényszerítenek valamint közétkeztetésre abból nincs megoldás! Amíg a családoknak nincs idejük a gyereknevelésre(tervezett táplálkozás) és állva és futva esznek addig ez csak üzlet!Kiemelem és örülök ennek az oldalnak és szerencsém van, hogy néha néha betudom tartani az okosságokat,de nem lehet pótolni a család hiányát és azt a szabad időt amire mindenkinek szüksége van!Tisztelettel Csaba László

  2. Temesváriné Vágó Jutka

    azt mondja egy doktornő,hogy 12 féle s.só van! hát én melyiket szedjem?

  3. Az egészség nem más, mint egész – ség ,

    ami testi . lelki , szellemi harmónia .

    A materiálisan leszűkült gondolkodás nagy károkat
    okoz, de mi magunk tehetünk a javulásért egy keve-
    set. / Ha nem hódolunk be a civilizált szokások kény-
    szerének ….. /

  4. Az egészség a test szellem és lélek összhangjának egésze vagyis ha összhangban vagyunk önmagunkkal.Ismerjük meg önmagunkat és megfejthetjük, hogy mit árul el a betegségünk. Miért billent ki az egyensúly az egységből az egészből. Egyetértek azzal, hogy mi saját magunk tehetünk a javulásért! “Segíts magadon ISTEN is megsegít” vallották dédszüleink.

  5. Stressz ellen érdemes elsajátítani a pránanadit,ez egy gyógyító energiával való kezelés,,jót tesz a testnek és léleknek egyaránt.
    Mindenkinek ajánlom,stressz és más betegségek kezelésében is segít,másképpen látja majd a világot és testi problémái is rendeződnek

  6. Minden probléma onnan indul ki,hogy lelki problémáink
    vannak,ha beismerjük,ha nem.
    Ezt helyre tesszük ,megváltozik minden és ez így van,mertén ezen átestem.
    Mióta elsajátítottam a pránanadit,mindent másképpen látok,sok mindenen nem idegeskedem,ami ezelőtt zavart,nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lettem.

  7. Pingback: A stressz betegít | Gyógyszer Nélkül

  8. Pingback: Ásványfürdők a stressz csökkentésére | Gyógyszer Nélkül

  9. Pingback: Színterápia – betegségekre vegyünk színfürdőt! | Gyógyszer Nélkül

  10. Pingback: Hidro- és balneoterápia – a gyógyító víz | Gyógyszer Nélkül

Hozzászólás a(z) Zsóka bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük