fbpx

Tévhitek vagy valóság?

Füstölt sonka leheletvékonyra vágva.

Az elmúlt évtizedekben mást sem hallunk, csak azt, hogy valami nem egészséges, majd a szakértők pár évvel később megcáfolják korábbi állításukat. Most néhány olyan táplálékról lesz szó, amely az elmúlt években terítékre került.

A kávéval kapcsolatban napvilágra kerültek olyan állítások, hogy a kávé magas vérnyomást és szívrohamot okozhat. Az ezt cáfolók szerint ez nincs így, ugyanis azt mondják, hogy napi 3 csésze kávé még csökkenti is a halálozási kockázatokat, azokkal szemben, akik egyáltalán nem fogyasztják ezt a fekete italt. Sőt, azt is állítják ezek a szakértők, hogy a kávéfogyasztás csökkenti egyes rákfajták, a máj- és szívbetegség kialakulásának a kockázatát.

A ’70-es években a sóval kapcsolatban alakult ki vita, amikor is az a hír járta, hogy a só felelőssé tehető a magas vérnyomás kialakulásáért. Napjainkban pedig az a hír kelt szárnyra, hogy csak a magas vérnyomásban szenvedők körében okoz a sófogyasztás szív- és érrendszeri problémákat.

A margarinban lévő transzízsírokat is halálosnak kiáltották ki. Aztán az emberek már azt sem tudták, hogy milyen zsírt fogyasszanak, tartottak a kókusz- és a sertészsírtól is. Igaz, hogy a telített zsír nagy mennyiségben történő fogyasztása szívroham kialakulásához vezethet, de kis mennyiségben és mértékkel fogyasztva nem jelent veszélyt az egészségre. Az is igaz, hogy a telítetlen zsírok egészségesek, és csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, de a telített zsírokat sem kell teljesen kiiktatni az étrendből.

A húst, pontosabban a szalonnát is bűnösnek nyilvánították, és a vastagbélrák kialakulásáért okolták, de ez sem jelent veszélyt az egészségre, ha nem rendszeresen és csak kis mennyiségben fogyasztjuk. A vörös húsról azonban bebizonyosodott, hogy nem egészséges, főként rendszeresen, nap mint nap fogyasztva. Nyilván ha hébe-hóba az asztalra kerül, az nem jelent veszélyt az egészségre, de nagy mennyiségben már oka lehet a rákos megbetegedések, a szívbetegség és a cukorbetegség kialakulásának.

Az emberek jelentős hányada tért árt a gluténmentes táplálkozásra, pedig csak azoknak kell a gluténtól tartania, akiknél gyulladásos reakciót vált ki a bélben, mivel a folyamatos gyulladás károsíthatja az emésztőrendszert. Aki nem érzékeny a gluténre, egyáltalán nem kell kiiktatnia azt az étrendjéből.

1 hozzászólás

  1. kis Lászlóné

    Én mindennap,olvasom, ezt az oldalt ,és haa találok nekem való ,gyógymodot igen meg rendelem és örülök hogy a gyógyszeren kivúl,más jobb gyogy mod is van , nem drágább,mint agyogyszer de jóbb sokkal, ,szoktam is rendelni, tehát vissza térővevö vagyok, üdv,,Kis Lászlóné.

Hozzászólás a(z) kis Lászlóné bejegyzéshez Cancel Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük