A vastagbélrák kockázatai – fókuszban a feldolgozott élelmiszerek

Nő egyik kezével a hasát fogja, míg másikkal dolgozik a laptopon.

A rákos megbetegedések sora végtelen, azonban elmondható, hogy napjainkban talán a vastagbélrák kockázatai nőttek meg. A vastagbélrák kialakulásában sok minden szerepet játszhat, ám legnagyobb eséllyel azok a személyek lesznek betegek, akik mértéktelenül és rendszeresen fogyasztanak feldolgozott élelmiszereket.

A vastagbélrák kialakulásában tehát több tényező is közrejátszik: ide sorolhatjuk a rendszeres fizikai aktivitás hiányát, a kevés gyümölcs és zöldség fogyasztását, az alacsony rosttartalmú, magas zsírtartalmú étrend előnyben részesítését, a túlsúlyt, az elhízást, az alkoholfogyasztást és a dohányzást.

Egyes kutatások a vastagbélrák fokozott kockázatát állapították meg azoknál az embereknél, akik ülő életmódot folytattak, akik sok vörös húst és feldolgozott húsféléket fogyasztottak, illetve az inaktív életmódot folytató embereknél. Kutatási eredmények igazolják, hogy a rendszeres fizikai aktivitás jelentősen csökkentheti ennek a betegségnek a kockázatait.

A vastagbélráknak sokféle tünete létezik: vér a székletben, változások a székletben, rektális vérzés, székrekedés, anémia, hasi fájdalom és fogyás.

A vastagbélrákot csendes betegségnek is nevezik, hiszen a kezdeti szakaszban egyáltalán nincsenek tünetei. Ha azonban megváltoznak a székelési szokások, ha megjelenik a fájdalom, illetve a vér a székletben és a fogyás, akkor a betegség többnyire már az előrehaladottabb állapotban van.

A vastagbélrák gyakran okoz áttétet. Először rendszerint a májban képződnek áttétek, amelyek megjelenhetnek a tüdőben, az agyban, a hashártyán és a nyirokcsomókban is.

A kutatások azt mutatják, hogy a vastagbélben keletkezett rosszindulatú daganatok jelentős hányadáért a feldolgozott élelmiszerek tehetők felelőssé. Ezek a feldolgozott táplálékok ugyanis sok hozzáadott cukrot és kevés rostot tartalmaznak, amelyek aktívan hozzájárulnak a súlygyarapodáshoz, az elhízáshoz. Márpedig az elhízás a vastagbélrák első számú kockázati tényezője.

Egy kutatásba olyan férfiakat és nőket vontak be, akik fogyasztottak feldolgozott élelmiszereket. Míg egyesek csak ritkán, mások szinte minden egyes nap. A vizsgálati eredmények azt tükrözték, hogy azok körében, akik gyakran fogyasztottak ilyen típusú élelmiszert, mintegy 47 százalékkal volt nagyobb a betegség kialakulása, mint azon emberek esetében, akik nem vagy csak nagyon ritkán fogyasztottak ilyen élelmiszereket. Tehát ha el szeretnénk kerülni ezt a betegséget, semmiképpen se fogyasszunk feldolgozott élelmiszereket, de mivel a betegség kockázatait növelik a cukros tejalapú és a cukros termékek, így nem árt ezekkel a táplálékokkal szemben sem az óvatosság.

A vastagbélrák kialakulásának kockázata az életkor előrehaladtával is nő. Egyéb kockázati tényezői is vannak ennek a betegségnek, például ilyen a Crohn-betegség vagy a fekélyes vastagbélgyulladás. Fokozza a kockázatot, ha valakinek a családjában már előfordult ez a betegség, illetve a vastagbélpolipok jelenléte is rizikófaktornak számít.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük